Berzsenyi's

Ön is a Berzsenyibe járt – anno mi vonzotta a Tanár urat ide?

Még általános iskolában jelentkeztem egy fizikaversenyre, amit a Berzsenyiben rendeztek meg. Amikor először beléptem az épületbe, az első megállapításom az volt, hogy mennyire hatalmas, a második pedig, hogy: “Mennyien vannak itt!” és hogy “Na, és hogyan fogom megtalálni a termemet?” Ebben szerencsére segítségemre volt két jófej berzsós, akik sok sikert kívánva elvezettek a kijelölt teremhez: a 39-eshez. A dolog pikantériája az, hogy amikor tényleg berzsós lettem, akkor ez lett az osztálytermünk, ha úgy tetszik, megjelenik itt egy kis keretes szerkezet is.

A versenyen nyereményként kaptunk egy gömböt, amire ki volt írva a Berzsenyi neve, és mielőtt le kellett volna adni a jelentkezéseket, a kezembe került és elfogott egy kellemes érzés, ami azt sugallta, hogy nekem ezt kell beikszelni – így került a Berzsó az első helyre, és azóta is ott van nálam.:) Ide jártam egyébként kémia- és matematikaelőkészítőre is, Utassy és Tarai tanárnőkhöz, akik mind a ketten a mai napig itt tanítanak. Aztán megtörtént a csoda, sikerült az írásbelim meg a szóbelim is – szerintem életemben azóta sem küzdöttem annyira semmiért. Aztán most pedig itt ülök.

Ha a fizika kapcsán találkozott az iskolával, akkor hogy-hogy földrajz (és azóta biológia) tanárként dolgozik?

A fizika igazából egy mellékvágánynak bizonyult. Általános iskolában volt egy nagyon jó fizika tanárom, akivel nagyon élveztük az órákat. A verseny is így jött. Alapból a kémia és biológia volt az, ami így elsőre felmerült, de mindig is a földrajz állt a legközelebb a szívemhez. De emellett például töriből is járogattam versenyekre, és töri szakos is akartam lenni, de évszámokat magolni nem annyira tudok, és azért a biológia, kémia és a földrajz az, amit a leginkább tudok és szeretek. Így jelentkeztem béka- és fizikatagozatra, de az utóbbit igazából csak azért írtam be, mert mindenképpen szerettem volna bekerülni. De a földrajz maradt a nagy kedvenc.

A képet Csimár Csaba Tanár úr készítette a BÉKA-táborban.

Ha jól hallottam, a Tanár úr rádiózott is, amikor ide járt.

Ez egy kicsit bonyolultabb történet, mert én nem rádióztam, mindig a hangosítós csoportban voltam benne, azaz a különböző iskolai rendezvényeken csináltam a technikát. Viszont vezettem a rádiót két éven keresztül.

Mennyit változott a Berzsenyi az Ön szemében, hogy most már a másik oldalról látja?

Semennyit. Ha kicsit árnyalnám, akkor azt mondanám, hogy nagyon szerencsés vagyok, hogy egyrészt itt tanulhattam és megismerhettem ezt a közösséget, másrészt, hogy ide kerülhettem vissza tanítani és dolgozni. Igazából az egész iskolában érzem azt a berzsenyis szellemet, ami nem olyan régen bennünk volt, és ez nagyon jó érzéssel tölt el. Szerintem az a jó a Berzsóban, hogy habár sok minden változik körülöttünk, ugyanazok a fontos alapelvek építik fel, mint az én időmben.

Voltak elvárásai tavaly tanév elején azzal kapcsolatban, hogy hogyan fog tanítani?

Szerintem nincs olyan tanár, akinek nincsenek. Voltak magammal szemben, voltak a diákokkal szemben. Ez inkább egy szerződés; próbáljunk meg együtt haladni az anyaggal, próbáljuk meg közösen felfedezni, megismerni a világunkat. Magammal szemben az volt a legfontosabb elvárásom, hogy tudjak kezelni harminchat főt, és hogy tudjak olyan földrajztanár lenni, amilyenek nekem voltak. Végső soron pedig remélem, hogy végül a diákjaim majd engem fognak túlszárnyalni. Illetve meg kell próbálnom átadni azt a szeretetet, ami bennem van a két tantárgy iránt, az elhivatottságot kell nekik is megmutatnom.

Pontosan milyen munkakörben van itt? Óraadóként vagyok itt, két osztályban tanítok földrajzot. Emellett pedig oktatástechnikusként dolgozom félállásban, ami igazából annyit tesz, hogy egyes feladatokat, amiket a rendszergazda nem tud ellátni, azokat én végzem el, onnantól kezdve, hogy a nyomtatóba papírt töltök fel, odáig, hogy táblázatokat kezelek. Ennek is azért megvannak a maga kihívásai, emiatt élvezem. Összességében úgy szoktam megfogalmazni, hogy ami elektromos árammal működik az épületben, ahhoz nekem általában közöm van.

Mikor döntötte el, hogy tanár szeretne lenni?

A tanári pályán és a táplálkozási tanácsadáson gondolkoztam.A két szakban közös, hogy mindkettő emberekkel foglalkozik, és nekem pont az kell, hogy pöröghessek, hogy emberek között legyek.

A Tanár úr mit szeret és mit nem a tanításban?

Igazán olyan nincs, amit ne szeretnék, ez kezdőként talán elvárás is. Persze az adminisztrációs része az unalmas, az eszembe juttatja az irodában számítógép előtt pötyögést.

Szeretek közösen gondolkodni; amikor beszélgetünk, és észre sem veszem, hogy egyszerre csak az evolúcióról beszélgetünk földrajzórán. Sokan ettől kiégnének, de a tanulók tettek fel olyan kérdéseket, amik kapcsán kilyukadtunk a kékszarkánál, és hogy az hogyan került oda, ahova. Akkor érem el igazán a magammal szemben állított elvárásokat, ha a diákok világról alkotott képe, a folyamatokról való elképzelése a lehető legközelebb áll a valósághoz. Eltölt egy nagyon jó érzés, amikor azt mondhatom, “Pontosan így történik!”. Nagyon élvezem, hogy foglalkozhatok két olyan tudománnyal, amit imádok, és diákok felnőtté válását kísérhetem.

Az csak hab a tortán, hogy ezt a Berzsenyiben élhetem meg.

*Megszólal a csengő*

Ez is a Tanár úr műve?

Igen. Amúgy, állítottam rajta, mert most halkabb lett a tantermekben, hogy az órákat ne zavarja.

Van kedvenc kávéja a Numanból?

Akkor most lebuktam, hogy Numan törzstag vagyok. A kedvencem télen egyszerűen presszó három cukorral, nyáron kis tejjel és kólával – ezt a kis linzerke szokta megkoronázni, mert kávéval az egyszerűen zseniális. Ha reggel házasítjuk őket, akkor már nem lehet rossz a napom! És hát igen, ez a lebukás most fáj, de hát… presszókávé, három cukor.

Készítette: Migály Merci és Eörsi Zsuzsi 12/A