Berzsenyi's

Köszönjük, hogy elfogadtad a meghívásunkat! Első kérdésünk az lenne, hogy volt-e szerepe a berzsenyinek a zenei karrieredben?

Nem is kicsit! Nagyon jó tanáraim voltak. Az énektanárom és osztályfőnököm egyben Hegyi Mónika volt, aki mindig szervezett kisebb zenés eseményeket, ezért engem is mindig berakott fix emberként a zenei repertoárjába az évzáróknak, műsoroknak, karácsonyi koncerteknek, így egészen megszoktam ezt a közeget. Továbbá volt egy olyan szokása, hogy rendhagyó énekórákat tartott, amelyek lényegében lyukasórák voltak. Ilyenkor például beültünk a vetítőbe és meghallgattunk valamit. Egyszer tesi óráról kikért fél órával a rendhagyó énekóra előtt, és azt mondta, hogy: “Na, Panka, itt van Temesi Berci, aki az X-faktornál dolgozik, és elő fogod adni a saját dalodat. Te elzongorázod, ők meg lekísérik.” Ez például egy jó kapcsolat volt az X-faktorban, hogy Temesi Berci már ismert engem és zenéltünk már együtt.

Az, hogy nyelvi tagozatos voltál, hatással volt arra, hogy angolul adj elő először?

Biztosan. Nekem eleinte csak angol dalaim voltak. Sőt, még olaszul is írtam egy csomó dalt, ugyanis olasz szakos voltam. Biztos, hogy emiatt jobban szeretem a nyelveket.

A Berzsenyi hogyan formálta a személyiségedet?

A Berzsenyi szerintem tényleg a legszebb négy évem volt, és nagyon nagyban formálta a személyiségemet. Itt olyan önismereti meg mindenféle élményeknek lehettem részese, mint például az első szerelmek, az első csalódások, az első buli, rengeteg-rengeteg barát, a NagyNull, a csopvezség, szereplések, kreatívkodások, és így tovább. Tényleg mindenre emlékszem.

Mi az, ami mindennapi motivációt ad neked az életben?

Valójában az, hogy nekem mindig is ez volt az álmom. Nem volt kérdés se a családban, se rokonoknál, se barátoknál, hogy egyszer énekesnő lesz belőlem. És amikor nincs kedvem egy koncerthez, mert rossz kedvem van, akkor is megcsinálom, mert mindig is ezt akartam. Szeretik a zenémet az emberek, és az is fontos, hogy nem csak énekelni állok ki a színpadra, hanem elmondani valamit. Lényegében az álmomat váltom folyamatosan valóra.

Mikor döntötted el, hogy mész az X-faktorba?

Két éve gondolkodtam el rajta először. Amíg berzsenyis voltam, addig úgy gondoltam, hogy “dehogy megyek én az X-faktorba”. Két éve, amikor először hívtak, akkor valamiért elkezdtem rajta gondolkodni. Benőtt a fejem lágya, és átláttam, hogy az üzlet az üzlet. Végül is énekesi karriert akarok, teljesen mindegy, hogy milyen úton valósítom ezt meg, és a lehető legkönnyebb és leggyorsabb út kellene ehhez. Elmentem Geszti Péterhez, felvettem vele a kapcsolatot. Két évvel ezelőtt azt mondta, hogy ne menjek el, viszont arra motivált, hogy írjak magyar dalokat is. És amikor újból megkérdeztem tőle, hogy “megint hívtak, menjek-e, mert sokkal egyszerűbb és csábítóbb ez az út”, akkor már azt mondta, hogy “menj el, nagyon jók a dalaid”.

Ki adta a legtöbb erőt illetve motivációt neked?

Azt kell mondjam, hogy a volt barátom – egyébként ő is berzsenyis volt. Nem tudom, hogyan fogalmazzam meg, de ő volt ott mellettem végig. Nyilván, ha az ember megtalálja a párját, akkor fontossá válik, hogy ő mit gondol, hogyan áll hozzá, és ő támogatott ebben, ösztönzött, hogy ”simán végig csinálod, Panka, ez neked semmi” – nyilván ő is tudta, hogy ez egy elég erős kijelentés, de engem pont ezzel lehet motiválni, kicsit túl kell bennem termelni ezeket a mondatokat. Tehát ő volt a legnagyobb támogató erőm.

Milyen hatással van az életedre, hogy közismertté váltál?

Kicsit felforgatta. Szerencsésnek tartom magam olyan szempontból, hogy ez nem jött teljesen hirtelen. Mert egy X-faktor során azért van esély arra, hogy elszáll magától az ember, mert csettintésre jön a hírnév, és sokan figyelmeztettek is erre ebben a szakmában. Nem kell nagyjából semmit sem csinálnod, csak állnod a színpadon. Viszont én elkezdtem tiktokra is tartalmakat feltölteni még tavaly januárban, így szépen fokozatosan, egészséges tempóban lett egész sok követőm. Kaptam a nagyon cuki kommenteket ott is, ezért nem az volt, hogy teljesen váratlanul ért. Persze valamennyire így is hirtelen volt az egész, de még egyelőre jól esik. Ha valaki odajön az utcán, csak olyankor zavar, amikor mondjuk telefonálok és nem látja az airpodsot a fülemben. Egyelőre azonban még ez is motivál. Nyilván, ez ezzel jár és szerintem sokkal jobb, ha az ember megtanulja élvezni. Nehéz a rendszertelenség is, ez az egyetlen nehéz része szerintem ennek az életnek. Egyszer négy órát alszol, egyszer tizenkettőt próbálnál, de nem tudsz tizenkét órát aludni, mert folyamatosan pörögnek a gondolataid a következő dalon, vagy programon, vagy interjún vagy forgatáson. Nem az van, hogy reggelente felkelek nyolc körül és éjfél körül alszom. Vagy hétkor alszom el, vagy tizenegykor, vagy reggel hatkor. Teljesen káosz így az élet.

Mikor szoktál hozzá, hogy hírességekkel beszélsz?

Először nagyon zavarban voltam. Ellenben az úgymond “hírességek” mellett szól, hogy megkönnyítették a helyzetemet. Mindegyikük nagyon pozitívan jön oda hozzám, hogy ”úristen, de szeretlek”. Nem úgy, hogy már túl sok legyen, hanem csak aranyosan, hogy ”az Ajándék a kedvenc dalom” és ”mindennap A Te meséd dalodra szoktam edzeni, egyébként pedig az Aranyapámat szoktam hallgatni, mert dühös vagyok a barátomra”. Annyira közvetlenül beszélnek, hogy azonnal lerí róluk, hogy ők is emberek. Nehéz megszokni. Nyilván ebben is az X-faktor segített. Ott volt az a négy mentor, akikkel alapból heti szinten négyszer találkozol. Egyelőre úgy könnyű beleszokni, hogy ők ismernek fel és ők jönnek oda, hogy ők kezdeményezik a beszélgetést.

Üzensz valamit a Berzsenyiseknek?

Azt, hogy élvezzék ki ezt a négy évet és azt, hogy én tényleg annyira eszméletlenül kötődöm ehhez az épülethez, a tanárokhoz, mindenhez. Mindig beleremeg a szívem, amikor elmegyek mellette. Hál’ istennek közel lakom, és egy csomószor megyek el a Berzsenyi mellett. Mindig csak odapillantok, ami eszméletlenül csodálatos érzéssel tud eltölteni. Nagyon sokat szoktunk nosztalgiázni a barátaimmal, úgyhogy ez tényleg egy örökre szóló élmény. Maradjon is az!

Köszönjük az interjút!