EZEN A HÉTEN A FILMKLUBBAN

Truman Burbank (Jim Carrey) egy valóságshow sztárja. Ezt a valóságshowt a világon minden országban milliók figyelik, ennek a műsornak ő a főszereplője, immáron 30. éve. Az egyetlen baj, hogy erről nem tud. Nem tudja, hogy a város, amiben él, egy stúdió, a felesége egy színész, körülötte minden ember statiszta, és gyakorlatilag az egész életét egy rendező, producer (Ed Harris) irányítja. Nem tudja, egészen addig, amíg egy szép fényes napon le nem zuhan elé egy reflektor az égből. Gyanakodni kezd, és egyre többet tud meg. Bizonyára már mindannyian éreztük, gondoltuk, vagy játszottunk a gondolattal, hogy márpedig ebben az életben csak mi vagyunk emberek, és mindenki más egy robot vagy egy színész vagy egy hologram. Hogy egyszer majd véletlenül ledől a Dráva utcában a CBA fala, és kiderül, hogy díszlet. Pont így történik a Truman Show-ban, ami remekül szórakoztat minket, könnyed, mégis számtalan érdekes és erős gondolatot ébreszt a kukkolásról és a valóságshowról, ember és Isten kapcsolatáról.

A szokásos ingyen popcronnal együtt csütörtökön, 15:00-kor a vetítőben! Egyszerűen nem éri meg kihagyni.

Nagy Hajnalka Eszter

Author: Nagy Hajnalka Eszter

Stay in touch with the latest news and subscribe to the RSS Feed about this category

Hozzászólások (0)

Comments are closed


No attachment



You might also like

Anjouk ~ Könyvajánló

Bíró Szabolcs napjaink egyik legismertebb hazai szerzője, főként magyar történelmi regényeket ír. Legsikeresebb sorozatát, a mára már hét részt magába foglaló Anjoukat fogom ajánlani Nektek ebben a cikkben.

Folytatás

Szentjánosbogár lányok - sorozat vs. könyv

Ha egy könyv megfilmesítésre kerül, gyakran felteszik utána a kérdést: melyik a jobb? Melyik tetszett jobban? Szentjánosbogár lányok - sorozat- és könyvajánló.

Folytatás