Berzsenyi's

Hogyan kértek fel?

Engem szeptember 11-én kértek fel, egy vasárnapi napon. Szakács Ádám nagyon közel lakik hozzám, ő egy tavaly elballagott srác. Szeptember 10-én családi nehézségeim voltak, ezért délután ráírtam Ádámra, hogy nem tudunk-e beszélgetni, mert nagyon jól esne. Azt mondta, hogy nem tud, de holnap menjek át, társasozunk, lelkizünk, jó lesz. Így is lett, átmentem, felajánlotta, hogy scrable-ezzünk, mert annyira szereti és régóta akar játszani. Ez utólag vicces, mert azelőtt, ha társasoztunk, sosem tudtam rávenni hogy scrabble-ezzünk. Elkezdtünk játszani, és be kell valljam, nagyon csúnyán vezettem. Ő sokáig nem tudott semmi jelentőset rakni, majd egyszer kitalálta: jacuzzi. Irgalmatlan sok pontot ért. Elkezdtem hisztizni, mert c-vel írta le, hogy jacuzzi, és mivel magyarul játszottunk, ezért k-val lehetne csak elfogadni. Felháborodtam: nem, nem fogom engedni, hogy negyven pontot szerezzen egy helytelen szóra. Ekkor megszólalt: "jó, jó, mindegy, de a jakuzziban elrejtettem valami meglepetést neked". (Van egy jakuzzijuk.) Úgy voltam vele, hogy nem, szivat, kirakott egy szót random, menjünk tovább. Ő pedig bizonygatta: "de tényleg van ott valami, nézd meg". Azt hittem, hülyét fog belőlem csinálni, hogy odamegyek, és nincs ott semmi, mert hát, Ádámról van szó. De nagyon erősködött, ezért elkezdtem félni, hogy valami nem odaillő, humoros dolog lesz. Felajánlotta, hogy odajön velem, szóval belementem. Végül odaértem a jakuzzihoz, ahol ott állt fürdőgatyában, meg talán fürdőköpenyben Nándi, a kezében egy üveg pezsgővel, kezében egy kartonnal, amin KISEB 2023? felirat állt, körülötte mindenhol rózsaszirmok szétszórva. Én pedig megérkeztem, öt perccel ezelőtt még majdnem bőgtem, és most meg itt vagyok, hogy mi van? Nem számítottam rá. Megölelgettem, beszálltam mellé, beszélgettünk, megkérdezte elvállalom-e, mondtam, hogy persze. Ez volt a felkérésem története. Csak nagyon vicces volt, mert igazából elintéztem magamnak. Én írtam rá Ádámra, hogy átmenjek beszélgetni, szóval tök jól kijött és így tényleg, abszolúte semennyire sem számítottam rá.

Miért pályáztál először Nullba?

Egy iszonyat elcsépelt választ fogok adni: azért, mert baromi jó volt az egész. Én nem élveztem az előző sulimat annyira, az osztályomban sem éreztem jól magam, és ehhez képest hatalmas váltás volt a Berzsenyi. Tetszett az egész folyamat, mindaz, hogy jöttek látogatni, a csoptalik, kirándulások, a gólyatábor. Emlékszem, anya írt a csopvezeimnek, (akik ezzel azóta szivatnak), hogy annyira köszöni ezt az egészet, Szonjácska el van varázsolva, be sem áll a szája, teljesen kicserélték, stb. Viszont tényleg jó volt. Előző suliban is szerettem programokat szervezni, így adta magát. És szívmelengető volt látni, hogy a csopvezeim is mennyire jóban voltak. Csoptalikon például, amikor harcipusziztunk, ők mindig egymással voltak, és jól érezték magukat közben. Szóval igen, ennek a része akartam lenni. Úgyhogy hatalmas klisé, de röviden tömören: azért mert élveztem a sajátom, át akartam élni még többször, és az új évfolyamoknak is segíteni akartam, hogy nekik is hasonlóan maradandó élmény legyen.

Mit vársz a legjobban az évben, mint EB?

Nagyon várom a pályázatok elolvasását, ami a végére lehet kicsit unalmas lesz, de attól még eszméletlenül kíváncsi vagyok arra, hogy ki mit gondol. A tárgyak is nagyon érdekelnek, remélem, lesznek szép jelmezek, alig várom már. De inkább a pályázási folyamat szóbeli részére vagyok kíváncsi. Nekem minden élő szóbelim iszonyatosan jó élmény volt, és belegondolva, hogy erről még lehullik a stressz része is, tudom, nagyon szórakoztató lesz. Ott fogok ülni egy vagy két napon át, a pályázók hülyéskednek, mi pedig kihívások elé állíthatjuk őket. A következő elem a csopvezmóka, amikor a lejutott emberek megtudják, kikkel vannak együtt. Ez mindig egy program sorozatnak a része és csapatépítésnek is jó szokott lenni. Nyilván nagyon várom a tábort, meg a kirándulást is, de hogy apróbb dolgokat is kiemeljek; amit szerintem minden EB szájából hallottam, hogy mennyire felemelő érzés, mennyire hihetetlenül csodálatos, az az akadüje. A kirándulások végén, a tábor végén, és a visszatáncolás végén is van, mindig egy adott programnak a lezárása és emiatt nagyon szentimentális. A visszatáncolástól már előre izgatott vagyok, hiszen az a tényleges utolsó program a nullos folyamatban. De igazából minden egyes élményt. Várok minden közös munkát Patrikkal és Zsófival, mert nagyon egy húron pendülünk, és mert ezek az alkalmak munka mellett egyben szórakozások is. Amiből mi most kevesebbet fogunk érzékelni, az az, hogy lássuk a nulladikosok arcán, hogy ez nekik is olyan nagy élmény, mint amilyen anno nekünk volt. Viszont egy EB-beszédnél fentről nézni a nagy összképet, az hogy mindenki kis kupacokban van, biztos kárpótlás lesz.

Miért ezt választottátok keretmesének? Te mit szeretsz Narniában?

Egyszer nálam aludtak két egymást követő éjszakát Zsófiék, ekkor akartuk kitalálni a keretmesét. Úgy mentünk oda, hogy mindenkinek a fejében voltak ötletek, előtte gondolkoztunk és gyűjtögettünk címeket, így lett összesen 12-15 cím. Beszéltünk mindegyikről két mondatot, így a címek száma leredukálódott ötre, amiből biztosak voltunk, hogy három 100 százalékosan nem lesz, de azért nem húztuk ki őket. Az egyik a Beavatott volt, amin szerintem majdnem minden évben elgondolkodnak, hogy legyen-e keretmese. Zsófival mi imádjuk ezt a trilógiát, ezért amikor elkezdtünk róla beszélni, akkor nagyon beleéltük magunkat, úgyhogy – bár belül sejtettük, hogy nem ez lesz – elkezdtük megnézni. Közben beszélgettünk róla, hogy: "Úristen, de jó lenne ez a rész erre, de jó lenne ez a rész arra, de menő cuccaik vannak, de jól néznek ki, sok fantázia van a világában…" De tudtuk, hogy annyira nincs KisNull-hangulata, és előjöttek a logikai problémák is. Fájdalmas folyamat volt elengedni, mert, bár tudtuk belül, hogy úgyse ez lesz, nagyon beleéltük magunkat. A Beavatott után kicsit “mély hangulatban” voltunk, beállt a rosszkedv, és elkezdtünk különböző filmeket nézni, de már nem azokat, amik fel voltak írva. Nekiálltunk gondolkodni, hogy “hmmm, Ready player one”. Még el se kezdődött a film, csak az intro ment le, amikor Bicskei Zsófi kijelentette: "ez biztos, hogy nem lesz". És ott álltunk, hogy mi van? Én nagyon rég láttam a filmet, de emlékeztem: van benne két csaj meg egy fiú, jó a világ, nagyon jól működhet, Patrik is szereti. Belekezdtünk, és szerintem az első fél percben háromszor hangzott el Zsófi szájából: "biztos, hogy nem, fixen nem, bármit, csak ezt nem". De az első huszonöt percet ráerőltettük, hogy megnézzük, mert idegesített, hogy még be se indult a sztori, és ő esélyt sem ad neki. Ez egy nagyon komikus rész volt, egy képkocka nem jelent meg a filmből, azt se tudta, mi az, de "biztos, hogy nem". Úgyhogy ezen kicsit kiégtünk, aztán gondolkoztunk: "hmmm, Dűne". Én nem láttam, ők ketten igen. Elkezdtük nézni, de nagyon lassú lefolyású, hosszú, komoly, annyira mégsem jó… Éreztük, hogy az se az igazi. Eszünkbe jutott egy olyan filmsorozat, aminek az első része már volt régen keretmese. Én emlékszem, amikor nulladikos voltam, bennem két dolog jelent meg, hogy milyen jó keretmese lenne: a Percy Jackson és a Narnia. Mint mindig, Patrik késett erről az alkalomról, és addigra Zsófi már ott volt nálam másfél órája, vele beszélgettünk potenciális keretmesékről, és szóba jött, hogy "hmmm, bármi esély van arra, hogy ismételhetnénk?" Mind a kettőnkben ott volt a Narnia mint ötlet. Miután végignéztünk rengeteg filmet, elkezdtünk beszélgetni, hogy "esetleg valamelyik Narnia Krónikái rész?” Én nagyon régen láttam őket és emlékszem, hogy élveztem, de nem emlékeztem a sztorira. Zsófi nagyon sokszor látta, szóval itt ő volt az, aki nagyon támogatta az ötletet, és mondta, hogy "úúúú, Narnia". De ott volt a tény, hogy nem szeretnénk ugyanazt az első részt. Zsófi mondta, hogy legyen "a kettő, a kettő, a kettő". Végül megnéztük a filmet, és egyre biztosabbak lettünk benne, hogy "ez az, ez az, ez az". És akármennyire is a Beavatottba beleéltük magunkat, ott bennünk volt, hogy ennél lesz jobb is. Na, a Narniánál ilyen nem volt, úgy gondoltuk, hogy "Úristen, de jó lesz, ez a része jó lesz erre a programra, az a része jó lesz arra a programra". Tényleg minden része tökéletes volt, már gondolkodtunk, hogy melyik szereplő ki lehetne, akár az, hogy hármunk közül, akár az, hogy melyik aggot kérjük majd meg főgonosznak. Amikor vége lett a filmnek, egymásra néztünk: "Ez lesz a keretmese? Igen". Utána még kint beszélgettünk lefekvés előtt, akkor nagyon belemélyedtünk, hogy kiket szeretnénk megkérni. Az egyértelmű volt, hogy Patrik lesz Peter, mert Edmund ebben a részben annyira sokat nem szerepel, így őt ki fogjuk hagyni.

Lilla: Szegény…

Szonja: Hát, most ez van. Maradt Lucy és Susan. Ezt egyébként nem is akkor beszéltük meg, csak egyszer hazafele a metróból kifele mentünk Zsófival, és gondolkodtunk, hogy melyikünk kicsoda, és igazából ez is adta magát. Egyrészt azért is, mert kettőnk közül én vagyok az idősebb, másrészt kinézetre is, nekem sötétbarna a hajam és hosszabb, neki rövidebb és aranybarna. Meg ő imádta Lucy karakterét, én nekem pedig jobban fekszik Susan karaktere. Szóval egyértelmű volt: "Te leszel Lucy? Te leszel Susan? Igen. Igen."

Milyen érzés volt kiderülni?

Felemelő érzés volt. *nevet* Nagyon- nagyon jó volt. Én derültem ki először, és ez így remek volt, mert utána örültem, hogy nem kell tovább a videóban megjátszanom, hogy nem tudom, mi történik, meg nem kell meglepődni, nevetni, spekulálni, hogy uuuu, vajon ki lehetett. Én úgy derültem ki, hogy látszódott a személyim blurről, és a pulcsimról jött felfele a kép. És én azt hittem, hogy vagy már a személyinél, vagy már a pulcsi-haj kombinációnál Hanna, a legjobb barátnőm, aki mellettem ült, tudni fogja, hogy én vagyok az. És ott voltunk, már éppen az államhoz nem ért el a kamera, amikor Hanna megszólal: "na most ez ki a fene". Ebben a pillanatban felment az arcomra a kép és Hanna lefagyott, hogy mi a franc. Vicces volt. Miután kifutottam, nem akartam kínos lenni, úgyhogy leültem a színpadra, mert utánam egész sok idő telt el Patrikék kiderüléséig. Olyan jó volt úgy nézni tovább, hogy már tudtam kint örülni a részeken. Közben néztem a közönséget, és már ott visszanéztek rám az első sorból Leviék, hogy “uuu, Nyomod”. Nati is ott ült a második sorban, vele összekapcsolódott a tekintetem, de ugye még bőven nem tudott róla senki. Annyira jó volt, hogy én már kint álltam és végignéztem, ahogy Patrik kifut, és megöleljük egymást. Aztán már ketten vártuk Zsófit, és aztán ott kint hárman, megint mindenki ordít. Ordítanak akkor, amikor van egy hatos bevágás a tavalyi EB-kkel, aztán ordítanak, amikor ki van írva, hogy KisEB 2023: mi, aztán akkor is, amikor Nemecskó Tanár Úr belekacsint a kamerába. Szóval végig ordítottak, mi meg csak összekaroltunk, és élveztük a közösen megélt pillanatot. A végén pedig kellemes meglepetés volt, hogy mi oszthattuk ki a kilencedikes osztályoknak a tortákat az elsős bemutatkozós előadásaikért.

Hogy sikerült titkolózni?

Az Elsős bemutatkozó és az EB-kiderülés között van fél óra szünet. Abban a félórás szünetben Fannival voltam kint, és Fanni odaállt elém, hogy “te biztos, hogy EB vagy”. Fél órát beszélgettünk, és én küzdöttem, hogy elérjem, azt higgye, mégsem én vagyok, hogy még legalább fél óráig fenntartsam az álcát, de ne próbáljam feltűnően elhitetni, hogy nem én vagyok, mert abból is egyértelmű. Az EB-kiderülés után, amikor leért elém Fanni, megállt előttem, hogy: "Te! Téged én úgy utállak, teljesen beetettél a félórás szünetben, hogy nem vagy EB!" Ezen én baromira meglepődtem, mert biztos voltam benne, hogy jó, ő már biztos tudja, nagyon gyanúsan viselkedtem. Emmával volt még nagyon vicces, mert mind a ketten biztosak voltunk abban, hogy a másik EB, de nem mondtuk ki. Végig szivattuk egymást, pl. amikor tudtuk, hogy olyan titkos EB-program lesz hétvégén, amin ott leszünk elvileg mind a ketten, én megkérdeztem Emmát, hogy kint alszik-e nálam aznap? Emma meg mondta, hogy "jó, nem tudja, még visszaszól, nem látja át egyelőre". Pár nappal később újra megkérdeztem: "Emma, kint alszol nálam szombaton"? Ő: "Öhm, amúgy lehet, lehet." Fenntartottuk az álcát, pedig közben kimondatlanul tudtuk egymásról. Végül még EB-kiderülés előtt megtudtuk biztosra, gondolhatjátok, nagy volt a boldogság, és csak nevettünk hogy: “Tudtaaam!!!” Nekem ez azért is nagyon szép, mert Emmával anno mi csoptársak voltunk, és utána mind a ketten csopvezek lettünk kilencedikben. Kilencedik után közösen beszéltük meg, hogy kivel kéne közösen csopizni. Segítettünk egymásnak a pályázatainkban, és mindig mindent végigbeszéltük. Tizenegyedikben együtt csopiztunk NagyNullban, szóval minden lépcsőfokot együtt tettünk meg, és most is, igaz, hogy nem egy táborban, de egyszerre vagyunk EB-k. Szép kis keretes szerkezet.

Gondoltál arra, hogy valaha EB leszel?

Amikor nulladikos voltam, azon kívül, hogy néztem, milyen jól táncolnak, meg mindig van három ember, akik jelmezben vagy fekete pólóban mondanak nekünk instrukciókat, fogalmam nem volt, ők mit csinálnak. Én meg voltam róla győződve, hogy a csopvezek és a színészkedő emberkék teszik bele a dolgokat, és nem tudtam, hogy az EB-k mit csinálnak. És amikor először realizáltam, hogy "Úristen, milyen menő dolog", az kilencedikben volt az EB-kiderülésen. Szerintem nem is tudtam, hogy ki fognak derülni az EB-k, a neveket meg nem is ismertem, ezért nem igazán sikerült ezzel azonosulni. Arcra megvoltak, de fogalmam nem volt róla, hogy kik ők, nem ismertem őket. Csak azt láttam, hogy ez az egész EB-kiderülés egy tök jó program. És gondoltam, milyen jó lenne, ha egyszer esetleg EB lennék. De ez még csak ilyen “Úristen, de jó élmény lehet” érzés volt. Utána csopvez lettem, és elkezdtem tisztelni az EB-k munkáját, elkezdtem látni, ebben mennyi energia van. Nem volt meg bennem ez célként, de tudtam, hogy, ha egyszer érne az a megtiszteltetés, akkor az nagyon király lenne. Aztán akkor kezdett el jobban foglalkoztatni a téma, amikor minden egyes évben jobban ismertük az EB-ket. Amikor már a saját barátaid, veled egyidősek lesznek az EB-k, akkor nyilván megfordul a fejedben, hogy van-e erre esély. De én úgy voltam vele mind a két táborban, hogy annyira jó élmény csopveznek lenni, nincs bennem az az érzés, hogy egyszer EB akarok lenni, vagy nem ér semmit ez az egész folyamat, mert iszonyatosan élveztem azt, hogy a kicsikkel lehettem. De bennem ez nem volt meg célként, viszont azt gondoltam, hogyha esetleg felkérnének, akkor nagyon nagyon boldogan vállalnám el, csak nyilván megvoltak a félelmeim.

És számítottál rá?

Nem. Szeptember 11-én volt, az iszonyat korán van. Pár embertől előzetesen hallottam, hogy mikor kérték fel: hát nem szeptember 11-én. Nem számítottam rá, ugyanis alig pár napja táncoltuk vissza a KisNullt, és pár nappal később már fel is kértek. Erre egyáltalán nem számítottam, arra főként nem, hogy, amikor átmegyek beszélgetni egy barátomhoz, majd pont ott lesz Nándi, ráadásul én kezdeményeztem a találkozót, nem Ádám erőszakoskodott, szóval emiatt nagyon nagy sokk volt.

Mi a kedvenc díszítőelemed a szobádban?

Az asztalom fölött van egy tetőablak, aminek a kilincsén lóg egy üveg balerina, nagyjából 12-15 cm magas. Aranyozott a ruhája. Nagyon-nagyon régen kaptam karácsonyra és emlékszem, hogy rá is raktuk a fára, azóta viszont a szobámban tartom.

Mi az az étel, amit ha választanod kéne, akkor életed hátralévő részén fogyasztanál?

Ha lehetne variálni benne az összetevőket kicsit, akkor mindenképpen azt mondanám, hogy szendvicset, mert annyiféle variáció van, hogy szerintem azt sosem unnám meg. Meg lehetne csinálni laktatóra, vagy akár desszertként is. Viszont, ha ez nem ér, és pont ugyanazt ehetném csak, ugyanazokkal a hozzávalókkal, akkor szerintem a Cézár-salátát mondanám. És nem azért, mert kifejezetten nagy kedvencem, szeretem, de na. Szimplán azért, mert ebben van husi, zsemlekocka, nagyon-nagyon sok zöldség, és azt érzem, hogy ezt mindenféle alkalomra és étkezéstípusra meg lehetne enni. Reggelire egy picit belőle, ebédre sokat, mert amúgy jól lehet ezzel lakni, nyáron se lenne az, hogy nagyon zsíros és megfulladunk benne, nem is kifejezetten hideg, nem is kifejezetten forró, szóval bármelyik évszakban megállná a helyét, és a zöldség mindig jó, jól tudnék vele lakni. Van sok kedvenc kajám, például a töltött paprika, azt imádom, főlegbahogy a nagyszüleim csinálják, vagy csokik, imádom őket, de nem tudnám enni őket életem végéig, null-huszonnégyben. Attól függően, hogy lehet-e variálni vagy nem, szendvics vagy Cézár-saláta.