Könyvajánló - Krusovszky Dénes: Akik már nem leszünk sosem
Posted :: hétfő 08 június 2020, 20:51 - ajánlók - Permalink
- Article
- |
- Hozzászólások (0)
- |
- Attachments (0)
Krusovszky Dénes könyve már régen a várólistámon volt, nagy várakozással kezdtem olvasni. Nem csalódtam. A cselekmény két nagy részre osztható: Lente Bálint és a tüdőgondozóban fekvő Aszalós történetére.
A regény egy halálesettel kezdődik. Szinte semmit nem tudunk meg a baleset elszenvedőjéről kivéve, hogy ápolóként dolgozik, van egy felesége, és egy kissé ronda festmény függ a lakása egyik falán.
A következő fejezet huszonhárom évvel később játszódik. Lente Bálint, aki egy neves budapesti szerkesztőségnél újságíró, szülővárosába, Hajdúvágásra utazik egy osztálytársa esküvőjére. Azonban már az odaút sem úgy alakul, ahogyan eltervezte. A barátnőjével való heves vita után pár nappal előbb elindul az esküvő helyszínére. Ez azt eredményezi, hogy egy napot anyjával, illetve nővére családjával kell eltöltenie Debrecenben. Miután elidőzött a városban, elindul Vágásra, ahol régi jó barátja, Tuba várja. Egy, az évekkel azelőtti osztálytalálkozón történt verekedés miatt Bálint kicsit fél a Tubával való találkozástól, azonban a két férfi között szinte minden ugyanott folytatódik, ahol gimnáziumi éveik után abbamaradt. Az esküvő előtti este Tuba öccsével és annak barátaival belopóznak a régi tüdőgondozó épületébe, és „feszültség levezetés okán” összetörnek néhány bútort. Itt bukkan rá Bálint egy 1986-ból való kazettára, és a történet egy új részhez érkezik.
Visszaugrunk egyet az időben, és egy ismeretlen ápoló szemszögéből bepillantást nyerhetünk a tüdőgondozó állandó betegeinek életébe. Az ápoló szorosabb viszonyt alakít ki az egyik beteggel, a kissé mogorva és zárkózott Aszalóssal. Aszalós egy nap megkéri, hogy próbáljon szerezni neki egy magnót, mert el akarja mesélni életét. A magnózás titokban, éjszakánként folyik; és bepillantást nyerünk 1956 forradalmába. Ám pár nappal később Aszalós annyira rosszul lesz, hogy Pestre akarják vitetni – és ismét az ápoló segítségét kéri.
Visszacsöppenünk a jelenbe, egészen pontosan az esküvő reggelére. Tuba és Bálint gyors készülődés után a templom előtt álldogáló násznép között találják magukat. Lezajlik a szertartás is, és mindenki a lagzi helyszínére igyekszik. Az ülésrend elég izgalmasan alakul, ugyanis a két férfi egy asztalhoz kerül Bálint régi szerelmével, Julival, és egy régi tanárukkal is. Az este hosszúra nyúlik, és egyre több titokra derül fény; ahogy hajnalodik, az események is felpörögnek. Tubától pedig elhangzik egy mondat, ami szerintem az egész regényre nézve mindennél jobban leírja Bálintot: „… komolyan irigyellek, hogy becsukott szemmel is tudsz élni.”
A mű utolsó szegmensében pedig összeállnak a mozaikdarabkák, és a regény kiteljesedik.
Régen olvastam ennyire izgalmas és letehetetlen könyvet, kifejezetten megfogott a titokzatossága és az időben való utazás; ahogy mindennek köze van egymáshoz, és ugyan a történetek magukban is teljesek, a végén minden egy teljes egészet alkot. A szereplők élethűek és szerethetőek, ugyan Bálint viselkedése engem sokszor „kibillentett nyugalmamból” – az édesanyjához való viszonya, a meglátásai, és hogy mennyire nyilvánvaló összefüggéseket nem vesz észre – a kötet végére azonban egyfajta jellemfejlődésen megy keresztül. Nagyon megfogott a címre való reflektálás: „Akik már nem leszünk sosem, épp annyira mi vagyunk, mint akiknek hisszük magunkat.” – véleményem szerint egy nagy igazság bújik meg ebben a mondatban, ami nemcsak az egész műre, hanem az életre is igaz. Sok mindenre felhívta a figyelmemet a történet, és ez által néhány dolgot már egészen más megvilágításból látok. Lebilincselő és izgalmas; csak ajánlani tudom mindenkinek.
Szabó Orsolya