Berzsenyi's

Igen, ez tényleg az, aminek hangzik. 2001-ben jelent meg, de Omb címmel is kiadták, nem mintha bárki kérte volna. Az informatív alcím ennyit árul el: Egy halhatatlan szuperemberré változtatott magyar ifjú hihetetlen kalandjai egy idegen bolygó ősvadonában. Ha ez nem volt elég meggyőző, szálljunk alá, van sokkal durvább is.

Ha a borítóra nézünk, az már önmagában elrettentő. A Szuperember éppen hősies harcot vív egy fekete, négylábú entitással (puma? farkas?), őket a magyar trikolór veszi körül, ha valakinek nem lenne egyértelmű, mi vár rá. A Times New Roman betűtípusban írt cím alatt a „Fantasztikus regény” egyszerre műfajmegnevezés, és ironikus jóslat.

A történet egy vadonnal borított bolygón játszódik, ami majdnem mindenben megegyezik a Földdel. Itt nő fel a főszereplő a majomemberek törzsében, akik csak Ombnak nevezik. Anyja mérges kígyó harapásától vesztette életét, így a magyar kisfiú Tarzanéra kísértetiesen emlékeztető életutat jár be. Azonban húszéves korában az erős, magas, izmos (ezt sokszor hangsúlyozza az író) fiú súlyosan megsérül, így egy magasan fejlett technológiájú idegen faj, a semmilények (ezt sem én találom ki) bázisára kerül. Az ő tudományuk több millió évvel lekörözi az általunk ismert fajokét, így a haldokló fiú tudatát egy szupertestbe emelik át amely kinézetre megegyezik Omb eredeti, emberi testével. Ezután visszatér az ősvadonba, és a semmilények tanácsa szerint egy évet él a földi emberekhez hasonló és barátságos fekete emberek falujában. Kalandokat él át, új ismeretséget köt, és igyekszik meggyőzni az olvasókat, hogy a magánkiadás nem mindig a legjobb ötlet.

A könyvet olvasva olyan mélységek nyílnak fel előttünk, amikbe sosem reméltünk alászállni, ez igaz a vizualitásra és a történetre is. A leírások kényelmetlenek, a szöveget nem esik jól olvasni, a történetet pedig három másik regényből ollózták össze - azok még a jó részei. Az olvasók szerint pedig alig leplezett ideológiai tartalom is fűszerezi ezt a kavalkádot. És akinek ez sem elég, a szerző saját illusztrációkat is elhelyezett a kötet oldalain. A továbbiakban a bizarr rajzokból és az elrettentő idézetekből fogok válogatni.

„Az autót egy 2 méter magas és nagyon izmos fiatalember vezette, aki Ózdon lakó szüleit akarta meglátogatni mögötte ülő feleségével és annak ölében alvó 1 éves kisfiával együtt. – Levente! A szüleid már biztosan nagyon várják a megérkezésünket! – szólította meg 20 éves férjét mosolyogva a 19 éves fiatalasszony."

A regény első mondatai. A főhős impozáns izomzatának leírása még nagyon sokszor elő fog jönni, és az is biztos, hogy ilyen részletgazdag leírásokat sem olvasni akárhol.

„A hosszú évek alatt Omb egy mázsát nyomható hatalmas izomzatú és két méter magas óriássá növekedett. Arcban és termetben is nagyon hasonlított így a birkózó világbajnok földi édesapjára, Leventére.”

Mondtam.

Akinek kétségei lennének az jobb, ha tudja, hogy Omb, a magyar szuperember a krokodilra támad éppen, véletlenül sem magára, bár ez a kép alapján nem egyértelmű.

"– Levente! A szüleid már biztos nagyon várják a megérkezésünket! – szólította meg 20 éves férjét mosolyogva a 19 éves fiatalasszony. – Igen, drága Emesém, és ugyanúgy örülni fognak nekünk, mint amikor legutóbb meglátogattuk őket – válaszolta a félnehézsúlyban tavasszal birkózó világbajnokságot nyert barna hajú és szemű, értelmes arcú férj."

Jelzők, jelzők, és még több jelző.

Mindig érdekelt, hogy nézne ki III. Richárd és Arnold Schwarzenegger közös gyereke? Van egy jó hírem, megtaláltuk. Ezekben a percekben éppen a semmilények földalatti objektumából sétál ki, a felszínen barátságos, bár érthetően kissé összezavarodott dályf harcosok fogadják.

A láthatatlanná változott Omb éppen a medvére hajazó fekete párduc zsákmányát készül ellopni. A párduc ekkora szemtelenséget tapasztalva maga sem tudja hova nézzen.

„Omb, amint eltűnt a dárdával a felhők felett, szélsebesen elindult, hogy minél előbb elérje azt a dzsungelrészt, ahol a növényekből készült ágyékkötőjét hagyta. Nem akart ugyanis csupaszon visszatérni a dályfokhoz, mivel tudta, hogy az embereknél erkölcsi szempontból a ruházkodás nagyon fontos dolog.”

Adjunk hálát, amiért ilyen illusztráció nincs, az írott szöveg is bőven elég traumatizáló.

Hazudtam, van. Láthatóan még a kép szereplői is kínosan feszengnek.

„– Emese! Nem tudom megjavítani a kocsit, s mivel otthon hagytuk a rádiótelefonunkat, vissza kell gyalogolnom autószerelőért abba a faluba, amit 10 perccel ezelőtt hagytunk el – tájékoztatta szépséges feleségét a férj.”

A szépséges feleség sejthetően ezen a ponton fogadta meg, hogy elválik a GPS-től.

A hölgy békésen figyeli a fű növekedését, a háttérben lévő majmot komoly kétségekre ébresztve ezzel.

„Omb továbbra is hősiesen küzdött, s egymás után szakította be kőbaltájával a létrákon feltörtető kannibálok görögdinnyéhez hasonlító fejét.”

„– Na, végre ismét elindulhatunk Ózdra, a szüleimhez! – mondta a pásztói áruházban vásárolt új ruhájában Levente, és szeretőn magához ölelte feleségét.”

„Ekkor az ifjú vadember eleresztette áldozatát, és a győztes hímtarimok jellegzetes diadalkiáltását hallatta, majd nem sokkal később visszaváltozott a szelídebb természetébe.”

„Az öreg törzsfőnök szomorúan hallgatta Sam beszámolóját, majd a fia és Omb mellett szintén a sátorban tartózkodó hat dályf alvezér felé fordulva így szólt: – Elveszítettük tehát tizenkilenc jó harcosunkat, de a fiam védelmében hozzá kell tennem, hogy az, ami Sam csapatával történt, az bármelyik alfőnök irányítása alatt megtörténhetett volna. – Igen, ez valóban így van, mert nagyon veszélyes vállalkozás volt! –bólogattak egyetértően az alfőnökök.”

A Magyar Labdarúgó Vállalat új szövetségi kapitánya pedig az öreg törzsfőnök. Bármelyik alfőnök vezetése alatt kikaphattunk volna ennyire, összességében elégedett vagyok a csapattal.

„Beszélgettek tehát, de öt percnél nem tovább, mert az értelmük és a társalgásuk még olyan primitív volt, hogy a vadászatot és a táplálkozást kivéve nem tudtak több ideig erre koncentrálni.”

„-Azért, te híres fehér féreg, mert így többé nem állhatsz az utamba! Hihihi, hahaha! – röhögött fel koromfekete lelke minden örömével az öreg varázsló, majd, mint aki tudja, hogy áldozata elpusztult, így folytatta…”

Hihihihi, hahaha

A kihalt hegyoldalon bizonyára mindkét képességének nagy hasznát vette.

A regény majdnem minden sorát lehetne idézni. Az egészet belengi a kínosság, az értetlenség, és a szomorúság, amiért ezt valaki komolyan gondolta. A cikk hátralevő részében a károsultak olvasók véleményei következnek, amiket a moly.hu -ról válogattam.

Algernon ötből fél csillagot adott, és így összegezte az élményt:

„(...) Ez a könyv egy szellemi atomvillanás. Nem tudok rá jobb kifejezést. A történetet egyszerűen nem tudom szavakba önteni. Azért, mert akkora vadbaromság. (...) Van Omb, aztán ő meg buldózer módjára végigszáguld a kalandokon, amitől egyrészt agyérgörcsöt kapsz, és artikulálatlan üvöltések közepette ("Neeeeeee!") lapozol tovább, és van az a többi hiperegyszerű figura, aki néha megjelenik, odaröffent egy-két magvas gondolatot, és megy tovább. És akkor még a semmilényekről nem is beszéltünk. (...) Ráadásul a szerzőnek valami idegbecsípődése lehet a konkrét matematikai számok iránt, itt a 19 éves feleség utazik a 2 évvel idősebb, tehát 21 éves férjével, karján a fél éves gyerek, és egy éve ifjú házasok. Ezt így egy mondatban. (…) Omb az én személyes hősöm. Akit addig ütnék egy péklapáttal, amíg gondolaterejének segítségével létrehozott halhatatlan szupertestében egy fikarcnyi élet is van.”

Bíró_Júlia szintén nem adott többet fél csillagnál, majd hozzáfűzte:

„(…)E tömény 44 oldalnyi (a fizikai példány nagyjából 200 oldal - a szerk.) agylohasztás különösen javallott, amennyiben az olvasó:

– … rövidtávú memóriája sérült vagy kihagyásra hajlamos. Ebben az esetben különös figyelmességnek tekinthetjük, hogy a cselekmény egyes részeit vagy egészét cirka háromoldalanként összefoglalják a szereplők, a narrátor, esetleg a kivégzés alatt álló statiszták, arról nem is beszélve, hogy a főszereplőnek és családjának eposzi jelzőiből komplett előtörténetek rekonstruálhatók minden egyes felmerülő alkalommal. – … akik szeretik a számokat, a hajszíneket és az izmokat. Ezekből ugyanis sok van. Minden pozitív karakter izmos, a férfiak akár a társkereső rovatok űrlapjait is kitölthetnék egyúttal életkor, magasság, súly bicepszkörméret, hajszín, szemszín és testalkat tekintetében, míg a nőket inkább hajszín és ruházat alapján tudjuk megkülönböztetni de minek?. (…)

-… akik szerint a karakterdráma vagy a jellemrajz nem igazán lényeges a sci-fi vonulattal és kérdésfelvetésekkel (...).Megnyugtathatom a célcsoportot, jellemekkel mutiba se nagyon fog találkozni senki. Vannak persze jók (ezek izmosak vagy nők), akik megölik a rosszakat, és rosszak, akik hihihi, hahaha önfeledten kacarásznak nagyjelenetbe illően, meg néha embert is esznek, bár igazából ezt nem is rója fel nekik senki míg nem a főhős haverjait akarnák megenni, de ennyi. (…)

– … akik egyébként is szívesen megnézegetik tízéves unokaöccsük/húguk/gyerkőcük saját mancsúlag írt és illusztrált meséit és történeteit . Mert gyerekek, olyan nincs, hogy ezt egy felnőtt, kifejlett világnézetű humanoid vetette papírra, nem. Nézzük csak: olvasott és filmen látott történések összeollózása, hajszínalapú szereplőgárda, magas és izmos pozitív hősök, gizda (vagy dzsungelállat lévén nem releváns testalkatú) negatívak, kezdetleges berzerker- és időgépábrázolás, és egy olyan befejezés, amitől az ember szemei helyet cserélnek, és a szerzőn kívül senki nem érti, hogy a fenébe lett happy így az end… ami pedig a mama és nem mondjuk a nagymellű mellékszereplő mellett képzeli el az élet teljességét egy 20 éves izmos magyar szupertarimember számára is.”

bonnie9, aki egy egész csillaggal a könyv legmagasabb értékelését adta, ezt írja:

„(…) Mind tudjuk, „a jelző valamely dolog vagy élőlény tulajdonságát, mennyiségét vagy birtokosát fejezi ki.” (Wikipédia) Pontosítja a közleményt, segíti az olvasót az elképzelésben. Holecz László semmit sem bízott a véletlenre. Ha valaki csak egy szemernyi önálló képzelőerőt is latba merne vetni, bizony mondom néked, az éj koromfekete sötétjében egy két méter magas, nagyon izmos, rendkívül értelmes arcú, ifjú magyar vadember, bal csuklóján bőrszíjjal jobb markában egy két méter hosszú dárdát markolva, amelynek hegye, akárcsak a nyílvesszőké, hosszan kihegyezett csontból készült, szóval az izmos szuperember meg fog állni az ágyad mellett és álmodban ravaszul, diadalmas kacajt hallatva torkon döf.”

Végül a szintén fél csillagot adó para_celsus ezzel magyarázta véleményét:

„Hihihi, hahaha! – nevetgélt az egyszeri olvasó, miközben tíz körmével a koponyatetejét próbálta letépni, hogy utána agyából kiszaggathassa a végletesen és végzetesen beleivódott holeczi mondatokat. Létezik ugyebár az a kegyelmi állapot, mikor az ember gyereke több, különböző Lego-készlet birtokosává avanzsál, aztán játszani kezd velük – minddel egyszerre. Így kerül az űrbárka a kalózhajó, a rendőrautó a középkori kastély mellé. A gyermeki fantázia pedig megpróbálja koherens egésszé kovácsolni az eklektikus diribdarabokat. Ami rendben is van, amíg pro primo az ember gyereke hat-nyolcéves, pro secundo az ember gyereke nem akar regényt írni az így összegyúrt és -gyömöszölt történetből.

Nos, Holecz László nem nyolcéves, és igenis regényt írt a maga legós kalandjaiból. Ennek eredményeképpen a holeczi világban békén megférnek egymás mellett az Ózdra pöfögő autók, félnehézsúlyban világbajnok (és nagyon izmos) birkózók, az egyszemű űrlények, a semmilények, a primitív, vakogó (és barokkos körmondatokban kommunikáló) ősmajomembernőstények, a Gyűrűk urát idéző harcok és a Budapest TV távgyógyítói produktuma.”

Ennyit tehát, a magyar irodalom eme Halálcsillagáról, a szellemtörténet negatív világítótornyáról. Akinek felkeltettem az érdeklődését – bocsánat, nem állt szándékomban – azok bizonyára örülnek, hogy ha nem is olyan sok helyen, de pár oldalon és garázsvásáron még megtalálható a kötet. Tagadhatatlanul jó bátortalan írók önbizalom-növelésére, és kezdő műkritikusok kínzására.