Digitális Témahét – mi ez itt a naptárban?

Ha valaki gyakran böngészi az iskola honlapján elérhető naptárat, amelyben az év eseményeit tekintheti meg az ember, talán feltűnhet neki, hogy tavasszal van egy „Digitális Témahét”-tel fémjelzett hét, azonban az iskolában nem történik semmi változás. Persze a felszín alatt azért kavarognak a dolgok. Az utóbbi három évben a 2019/2020-as tanév 11/a osztálya vett részt ezen a különleges héten, melynek célja különféle projektek megvalósítása digitális eszközök széleskörű használatával.

Hogy pontosan mivel foglalkozunk? A téma minden évben más. Két éve a Római Birodalomba kalauzolt el bennünket Mezei Mónika tanárnő és Kerek Roland tanár úr, tavaly már a saját világainkat kellett megteremteni. Az egy hét alatt egy nap három-négy órát is foglalkozunk a projekttel, hat-hét fős csapatokban osztjuk fel a munkát. A napokat tanulásinapló-bejegyzésekkel zárjuk, amelyek közül az az utolsó napi az egész projekt kilépőkártyája – így megtanulunk a csapatra és a saját munkánkra is reflektálni, kritikát fogalmazunk meg, vagy kiemeljük, mi tetszik. Visszajelzést többek között kitűzők formájában kapunk, a témahéten nincs negatív kiemelés – talán ez az egyik legjobb dolog!

A járvány miatt nem csak az oktatás állt át digitálisra, a témahetet is e keretek között kellett megoldania a 11/a-nak. Idén dualizmuskori újságok készültek, szám szerint öt darab. Mivel nem voltunk órák közé szorítva, a munkafolyamat is különbözött az eddig megszokottaktól, nagyobb hangsúlyt fektettünk az önálló munkára, mint eddig. Az is újdonság volt, hogy az újságok elkészülte után a 9/a-sok elolvasták a lapokat, majd olvasói leveleket küldtek, így idén két osztály vett részt a témahéten.

Egy kilencedikes tanuló a témahétről:

Mi, a 9/a osztály is becsatlakoztunk a témahétbe. Öt csoportba kerültünk, és mindegyik csapat kapott egy tizenegyedikesek által szerkesztett újságot. Az adott újságból választhattunk egy-egy cikket, és reagálnunk kellett rá, olvasói levél formájában. Ki volt kötve, hogy mi is képzeljük magunkat a dualizmus korába, ehhez igazítsuk a megszólítást, a szófordulatokat. Lehettünk rajongók, és ajnározhattuk az írót, vagy épp kritikusok, és így szenvtelenül megmondhattuk a véleményünket. Izgalmas volt majdnem másfél évszázadot visszautazni az időben; a 11/a-sok remekül visszaadták a Monarchia hangulatát.

Ha kíváncsi vagy, itt tudod megtekinteni az előző évek projektjeit, az újságokat pedig itt találod.

Falucskai Veronika

Author: Falucskai Veronika

Stay in touch with the latest news and subscribe to the RSS Feed about this category

Hozzászólások (0)

Comments are closed


No attachment



You might also like

BDG 164. születésnapja

Magyar Nimród cikke a Berzsenyi 164. születésnapjáról.

Folytatás

2019/2020 - Szépművészeti történelemverseny eredménye

Az alábbiakban a 2019/2020-as tanévben zajló, a Szépművészeti Múzeum által szervezett történelemverseny eredményeiről olvashattok.

Folytatás