KULTURÁLIS AJÁNLÓ

Nagy fába vágtam a fejszémet ebben a téli szünetben, mert már egy terjedelmét tekintve sem mindennapi trilógiába kezdtem bele. Ez a kötetenként 800-900 oldalas sorozat a 20. század történéseit meséli el az első világháborút megelőző időszaktól a berlini fal leomlásáig, öt család több helyen is összekapcsolódó történetén keresztül. Három generáció életét tárja elénk három különböző, mégis sok szempontból nagyon is hasonló korszakban.

Éppen ebből adódóan kiválóan mutat rá arra, hogy a történelem igenis ismétli önmagát, csak más körülmények között; minden generáció elköveti az elődei hibáit, aztán vagy tanul belőle, vagy nem. Az aprólékosan kidolgozott jellemeket nemcsak arra használja, hogy szélsőséges jó-rossz sablont alakítson ki bennünk, hanem arra is, hogy megmutassa az egyes rétegeket, embertípusokat. Egy idő után már különben sem lehet pontosan tudni, hogy ki jó és ki nem, mert több szempontból láthatjuk az eseményeket, és így minden oldal indokait megismerhetjük- még ha megérteni nem is érthetjük meg. Leginkább ez tetszett benne, hogy több ember „szemüvegén” keresztül ismerhettem meg az untig ismert történelmi tényeket, ráadásul néhány olyan összefüggésre is rávilágított, amit nemhogy nem tanultam, de eszembe sem jutott volna. Nem könnyű olvasmány, és nem is túl vidám, bár sokszor oldja az egyébként komor, súlyos hangulatot a maga egyedi humorával. Nagyon naturális, minden tekintetben, de ettől is lesz olyan érzése az olvasónak, hogy igen, ez tényleg így történt. Nem szépít, nem próbálja szebbnek lefesteni az adott korszakot. Fikció, és mégsem az. És én kimerem jelenteni, hogy az egyik eddigi legnagyobb olvasmányélményem. Ott rúg belém, ahol tud, de sok hasonló könyvvel ellentétben jó okkal. Teljesebb képet ad, hozzátesz valamit a tudásomhoz.

Martin Daniella

Nagy Hajnalka Eszter

Author: Nagy Hajnalka Eszter

Stay in touch with the latest news and subscribe to the RSS Feed about this category

Hozzászólások (0)

Comments are closed


No attachment



You might also like

Sorozatajánló: A Jó Hely

Ez a misztikummal és izgalommal átitatott kérdés az összes emberben felmerült már: mi vár ránk a...

Folytatás

Yuval Noah Harari ~ Sapiens

Yuval Noah Harari Sapiens című kötetének kritikáját olvashatjátok Kuti Lilla Szabina tollából.

Folytatás