ÖSSZEGZÉS - NONSTOP 2016

A lelkes diákok csapatban nevezhettek, és három különböző sportágban is megmérettethették magukat (kosárlabda, futball, röplabda). A meccseket éjfél után is játszották, míg ki nem kerültek a büszke győztesek.

A sportolni kevésbé vágyók is jól érezhették magukat: tematikusan berendezett termek várták a látogatókat. A szervezők kitettek magukért, újdonságokkal is szolgáltak a berzsenyisek számára. Gulyás Márton vitaszínház keretében tartott előadást a demokráciáról, emellett talkshow, jóga, szabaduló szoba, művészet-szoba, kaszinó állt a résztvevők rendelkezésére.

Megkérdeztük a berzsenyiseket, hogy mit gondolnak pontosabban az idei NonStop programjairól.

Mi a véleményed Gulyás Márton előadásáról?

  • Nagyon izgultam, hogy milyen lesz – hiszen én hívtam a Berzsenyibe −, de szerintem fantasztikusan sikerült! Egy „interaktív vitaszínházban” vettünk rész, vagyis inkább szerepeltünk. Minden résztvevőnek állást kellett foglalni, érvelnie a véleménye mellett (természetesen meg is változtathattuk azt a játék közben). Hasznos volt, ebben biztos vagyok. Fejlesztette a vitakultúránkat, és új gondolatokat és tágabb szemléletet adott nekünk. (Ajtay András, 11.C)
  • Nagyon érdekes és színvonalas volt. Sajnálom, hogy ő volt az idei év egyetlen meghívott vendége. (Anonim)
  • Gulyás Márton vitaszínháza egyike volt a csodás programoknak. Fantasztikus volt megfigyelnem a véleményem és mások véleményének alakulását. Tényleg csak egy dolgot sajnálok, méghozzá, hogy nem tanuljuk ezt minden nap! (Takács Anna, 10.A)
  • Egyértelműen tetszett. Nagyon élveztem, és örülök, hogy részt vettem rajta. Színvonalas volt és elgondolkodtató, a jövőben is szívesen részt vennék hasonló beszélgetésen. (Macskásy Éva, 10.A)
  • Zseniális volt. Azt gondolom, a témakört is érdemes a továbbiakban pedzegetni, de ennek a vitaszínháznak is érdemes folytatást szervezni. A szituációk nagyon jók voltak, nagyjából fele-fele arányban megosztották a társaságot. (Hornák Bence, 12.C)

Mit gondolsz a Glücker Roland-féle talkshow-ról?

  • Botrányos volt. (Szöllősi Luca, 10.A)
  • Nagyon nagy húzás volt a szervezőktől. Nagyon sokat nevettem! (Tóth Kristóf, 12.C)
  • Nekem egyáltalán nem tetszett, nem volt összeszedett. Pedig szerintem lehet az ilyen vicces anélkül, hogy bárkit is megbántana vagy ízléstelen lenne. (Macskásy Éva, 10.A)
  • Szórakoztató volt, de elszomorít, hogy az összes többi programmal szemben ez vonzotta abban az időpontban a legtöbb embert. (Anonim)

Hogy tetszettek az egyéb programok? Melyik lenne, amit kiemelnétek?

  • Egyértelműen a modern művészetek szobában töltöttem a legtöbb időt! Zseniális volt a szoba, nagyon jó volt a hangulat, és természetesen a rajzolás is csodás volt! (Takács Anna, 10.A)
  • Bár nem volt túl nagy érdeklődés rá, a harcipuszi és a kidobós remek időtöltés volt hajnali kettőtől: jó volt, pörgős volt, más nem is kellett: ezek után már aludni sem akart az ember. (Fazekas Arnold, 11.C)
  • A szabadulószoba nagyon-nagyon tetszett, ez egy jó ötlet volt! A csapatommal, akikkel részt vettünk rajta, meg is beszéltük, hogy máskor is megyünk szabadulni. (Anonim)
  • Nem tudtam minden programon részt venni, de nagyon izgalmasnak tűnt az összes. Éjfél után részt vettem a Drigán Kata-féle jógán, aminek köszönhetően reggelig friss és üde voltam. (Újvári Dávid, 9.D)
  • A kidobós nagyon jó volt, és kellett is, hogy kicsit felrázza az embereket! (Macskásy Éva, 10/A)
  • A jógát. Jól sikerült. (Őri Mátyás, 12.B)
  • A szabadulószoba és a szumó nagyon jó ötlet volt. (Molnár Péter, 9.A)

Milyen volt a büfé?

  • Minden percemet az imádott büfémmel tölthettem. A visszajelzések alapján igen népszerűnek bizonyult, kínálatunk mennyei volt! (Kocsis Paulina, 11.D)
  • A chips beváltotta a hozzá fűzött reményeket. (Hornák Bence, 12.C)
  • A büfé tavaly sokkal jobb volt, melegszendviccsel, rendes kajákkal, idén kicsit (nagyon) összekapottnak és hirtelen felindulásból elkövetett rossz döntésnek tűnt. (Kun András, 9.C)
  • Olcsóbb volt a csoki, mint Teri néninél. (Anonim)
  • A büfé meglehetősen szerény kínálattal rendelkezett, és nem mondanám túl igényesnek sem. Számomra ez volt az idei NonStop legnagyobb csalódása. (Fazekas Arnold, 11.C)
  • Nem tudtam nagyon megkóstolni a dolgokat, de amikor megvettük hozzá az alapanyagokat, a nyál is összefutott a számban. (Péter Gergő, 9.C)

Végül a veteránokat és az újoncokat kérdeztük, hogy tetszett nekik az első vagy éppen az utolsó berzsenyis NonStopjuk:

  • Jó volt, jól éreztem magam. Nem tudom összehasonlítani előző NonStoppal, viszont az ideit tényleg nagyon élveztem. (Őri Mátyás, 12.B)
  • Szerintem fantasztikus volt, nagyon király programnak tartom! (Ferenczi Anna, 9.D)
  • Ugyan nem vártam el sokat az idei NonStoptól, de az végképp elszomorított, hogy az egyes sportok döntőin csak lézengtek az emberek, és semmilyen hangulat nem volt (ehhez képest régebben sokkal nagyobb hangsúly volt a döntőkön, és a csapatoknak voltak szurkolóik). (Tóth Kristóf, 12.C)
  • Szerintem kevés volt a program, ami volt, az is megszűnt egy idő után. Szerintem elég gyenge volt a tavalyihoz képest, nem gondolom, hogy megérte bennmaradnom éjszakára is. (Anonim)
  • 10-ből 5,5 pontot adnék rá. (Bán Eszter, 9.A)
  • Ez volt az első NonStopom, és nagyon kellemes érzésekkel távozom! (Újvári Dávid, 9.D)
  • Meglepően jó volt, én nagyon élveztem. (Ekart Csaba, 12.C)
  • Szerintem nagyon jó volt, de érdemes lenne egy-két dolgot változtatni, sok volt a tengős percem. A programok, amiken részt vettem, jól meg voltak szervezve, tetszettek. (Halász Anna, 9.A)
  • Tetszett a NonStop nagy része, a végén kicsit lapos lett, szóval inkább otthon aludtam. (Molnár Péter, 9.A)

Megkérdeztük Őri Dórit, az idei év egyik főszervezőjét, hogy hogyan értékeli így utólag a programot.

Mivel szervező voltam, természetes módon máshogy viszonyulok az idei NonStophoz, mint a többi résztvevő. Szerintem összességében jól sikerült, persze, mint mindenben, most is lett volna mit javítani rajta. A programokkal kapcsolatban nagyon elfogult vagyok, inkább a teamesek precizitását, munkásságát emelném ki.

Nagy Hajnalka Eszter

Author: Nagy Hajnalka Eszter

Stay in touch with the latest news and subscribe to the RSS Feed about this category

Hozzászólások (0)

Comments are closed


No attachment



You might also like

SZÉKELYZSOMBOR 2023

A cikkben Záng Juli 10. A osztályos tanuló beszámol a székelyzsombori élményeiről.

Folytatás

SZALAGAVATÓ 2023

A képeket Szilvásy Bence 11. B osztályos tanuló készítette.

Folytatás