KULTURÁLIS AJÁNLÓ

A Katona Kamrában még sosem jártam ezt megelőzően, nem igazán tudtam, mire számítsak a megszokott színháztermeknél kisebb térben, féltem, hogy megpróbálnak majd engem is bevonni, egyfajta családias színházként, és ezt mindenképpen szerettem volna elkerülni. Szerencsére nem így történt, s végül eljutottam oda, hogy másoknak is ajánlom ezt a darabot.

Az eredetileg egy hasonló regényből készült színpadi mű egy hajléktalan férfi, Vidra Zsolt élettörténetét mutatja be, visszafelé. A hajléktalan férfit Bán János, fiatalkori alakját pedig a fia játssza. A szereplők jelmezként az éppen aktuális karakter nevét tartalmazó pólót viselnek.

Az első jelenetben megjelenő halálos ágytól a felnőttkori lecsúszáson át az életerős fiatalságig láthatjuk a főszereplő életét, aki tulajdonképpen egy átlagos hajléktalan embert jelképez, egy lehetséges, talán gyakori utat bemutatva. Az utolsó részben megjelenő csecsemőkori kép külön is megrázó, hiszen más esetben ez a jelenet, ahogyan egy anya kezében tartja az újszülött csecsemőjét, egy boldogsággal teli jelenet is lehetne. Ebben az esetben viszont a tragikus végkifejletet ismerve rendkívül szomorú és megindító azt látni, hogy egy elvben szép reményekkel teli, romlatlan kisgyermekkori indulásból hogyan vált a főszereplő lecsúszott, a társadalomból egyre inkább kivetett felnőtt emberré.

Engem mélyen megérintett ez az előadás, hazafelé, a Ferenciek tere aluljárójában a földön fekvő hajléktalanokat nézve sok mindent átgondoltam magamban.

Szerintem sokunknak szüksége van erre. Körner Ábel

Kuti Lilla Szabina

Author: Kuti Lilla Szabina

Stay in touch with the latest news and subscribe to the RSS Feed about this category

Hozzászólások (0)

Comments are closed


No attachment



You might also like

Sorozatajánló: A Jó Hely

Ez a misztikummal és izgalommal átitatott kérdés az összes emberben felmerült már: mi vár ránk a...

Folytatás

Yuval Noah Harari ~ Sapiens

Yuval Noah Harari Sapiens című kötetének kritikáját olvashatjátok Kuti Lilla Szabina tollából.

Folytatás