Interjú Radványiné Edit tanárnővel

Köszönöm, hogy elfogadta a felkérésünket, és elkészíthetem Önnel ezt az interjút! Az első kérdésem az lenne, hogy Ön hogyan vált tanárrá, mi inspirálta?

Hát, kisgyerek korom óta tanári pályára készültem, bármilyen furcsa is ezt hallani. Az édesanyám is tanárnőként dolgozott, de amúgy is mindig nagyon szerettem iskolába járni, a társaságot, osztálytársakat. Olyan szerencsém volt, hogy olyan tanárokkal hozott össze a sors, akik példaképként is szolgáltak nekem kisiskolás korom óta, úgyhogy számomra ez nem is volt kérdés, hogy tanár szeretnék lenni, csak az hogy milyen szakos, az hosszú ideig bizonytalan volt.

És hogyhogy a német szakot választotta?

Azt kell mondanom, hogy ez egyrészt véletlenszerű, másrészt nagyon is determinált döntés volt. Én gimnáziumban matek tagozatra jártam, így fel sem merült, hogy némettanár leszek majd valamikor, viszont nagyon szerettem az irodalomtanárnőmet, és így már nagyon korán a magyar szak mellett döntöttem. Ő mondta, hogy válasszak mellé egy nyelvszakot, mert úgy sokkal könnyebb lesz elhelyezkedni, ha két szakos vagyok, meg sokkal izgalmasabb is: eredeti nyelven tudok irodalmat olvasni. Így hát nem nagy meggyőződéssel, de ráálltam a németre, amihez nagyon jó lehetőségeim is voltak, mert a nagybátyám Németországban élt, és abban az időben még nem igazán lehetett utazni, főleg nyugatra nem, de hozzá minden nyári szünetben el tudtam menni, és ott gyakorolhattam a nyelvet. Így utólag nagyon hálás vagyok ennek a tanárnőnek, amiért ezt a tanácsot adta, mert a későbbiekben, ha csak magyar szakos lettem volna, abba talán bele is haltam volna, annyira sok készülést és munkát jelent.

Nos, ha már a németeknél tartunk, van-e valami kedvenc német mondása, szokása? Hát, most egy kicsit elő kell vennem a diplomata énemet is, mert őszintén szólva annyira nem rokonszenves a német mentalitás, vagy legalábbis amit a közhelyekben német mentalitásnak nevezünk: ez a végtelen rendszeretet, anyagiasság. Ezek a dolgok tőlem igencsak távol állnak, de ez persze butaság, mert ez mind közhely, általánosítás, és éppen ezért igazságtalan. De ha a kedvenc mondásról van szó, hát rengeteg szólása van a német kultúrának is, nagyon nehéz lenne egyet kiragadni a sok közül. De szoktam, és a nyelvtanításban is adja magát, hogy ha egy-egy kulcsszó felmerül az órán, ahhoz társítsak közmondást is, de most nem nagyon jut eszembe egy sem.

Semmi baj. Következőnek arra lennék kíváncsi, hogyan talált rá a Berzsenyire, hogyhogy itt kezdett el tanítani?

Nem itt kezdtem tanítani, ez talán a negyedik iskola, ahol tanítok. De nagyon rég itt vagyok, ez stimmel, és alkatilag egyáltalán nem vagyok vándormadár típus, kísérletező alkat.

Ezt is a véletlennek köszönhetem, hogy ide kerültem. Utassy Katalin tanárnővel egy házban laktunk. Mivel hasonló korúak a gyerekeink, ezért együtt jártunk a játszótérre a ligetbe. A gyes után döntöttem úgy, hogy váltanom kell iskolát, mert túl messze volt az előző iskola. Jó iskolának számított, szerettem ott tanítani, egy német nemzetiségi gimnázium volt.

A tanárnő megkérdezte, hogy nincs-e szükség némettanárra a Berzsenyiben, és így kerültem ide. Nagyon hálás vagyok neki is így utólag, mert tényleg élveztem itt dolgozni, körülbelül harminc évet töltöttem itt. Jól döntöttem, hogy idejöttem, mert sok dolgot szerettem itt, például a gyerekek motiváltságát, tehetséget, a koncentráció jelenlétét, és maga a tantestület is egy jó, segítőkész és értékes tanári kar volt, és ez végig kísérte ezt a harminc évet. De ha mondhatok nehézségeket, mert ugye nem rózsaszín a világ, azért be kell vallanom, hogy eleinte többször felmerült bennem, hogy én innen el fogok menekülni, annyira más volt az iskola légköre, mint ahonnan én jöttem.

A Kossuth Gimnázium inkább tekintélyes gimnázium volt, több vidéki gyerek járt oda, inkább volt rájuk jellemző, hogy a tanárt elfogadták csak azért, mert ő tanár, úgyhogy eleinte nekem elég sok fejtörést okozott, de a mai napra már én is bölcsebb lettem. Már nem sért, ha egy gyerek tiszteletlen, ha először meg kell arról győznöm, hogy elfogadjon, és nem azért, mert tanár vagyok, hanem azért, amit esetleg neki tanítani tudok. Ennek egy ilyen nagyon kézzelfogható példája volt, amikor idecsöppentem, és azt láttam, hogy a menzán sorban állnak a tanárok, és akár a nyugdíj előtt lévő tanárnő besorol a sor végére, és egyetlen diáknak nem jut eszébe előre engedni őt. Ez csak egy kiragadott példa, de sok ilyet megéltem, és az elején eltelt jó sok idő, amíg ezt magamban is helyre tettem, meg felmértem, hogy ennek a dolognak nyilván van jó oldala is, de vannak vad hajtások, amiket azért osztályfőnökként mindig próbáltam nyesegetni.

Értem. Esetleg van kedvenc berzsenyis emléke?

Egyetlenegyet kiragadni megint csak nem tudnék, de leginkább azért az osztályfőnökséghez kötődnek nagyon szép emlékek. Négyszer voltam osztályfőnök itt, a Berzsenyiben, és nagyon különböző tapasztalatokat szereztem négy nagyon különböző beállítottságú osztállyal, és sértő lenne kiemelni, hogy melyik lenne közülük az, amelyiket a legjobban megszerettem. De a kirándulások voltak a legszebb emlékek, a többnapos kirándulások, ahol Csimár tanár úr volt mindig a kísérőm. Ezek nagyon jól sikerült, hangulatos és ugyanakkor nagyon sok ismeretet adó kirándulások voltak. De ha mégis ki kéne ragadnom egyet, az a selmecbányai kirándulás lenne az utolsó osztályommal, gyönyörűszép idővel. Ez a kirándulás úgy él bennem, mint a kirándulás, ahol minden együtt volt: gyönyörű idő, addigra a gyerekek is már nagyon kötődtek hozzánk, és nagyon sok emlékkel gazdagodtunk, úgyhogy, ha egyet kéne kiragadnom, ez az. De nagyon sok jó emlék köt a Berzsenyihez.

Az iskolán kívül van valami hobbija, vagy kedvenc tevékenysége?

Igen, sőt most, hogy már egy picit visszavonultam a tanításból, évek óta nem vagyok osztályfőnök, nem tanítok magyart, most egyre inkább élhetek az egyéb elfoglaltságoknak. Nagyon szeretek kertészkedni, bár ez is új, mert bevallom, gyerekkoromban utáltam. Kellett, mert vidéken nőttem fel, és a szüleim nagyon helyesen elvárták tőlem, hogy a nyári szünetben délelőtt a kertben segítsünk, és mostanra ez, sosem gondoltam volna, de az egyik legkedvesebb elfoglaltságommá vált.. Olvasni is szeretek, és végre van is időm, hogy a saját kíváncsiságom meg ízlésem szerint olvasgassak, ne csak a kötelező olvasmányokat, amiket szintén szeretek, félreértés ne essék. Így ez meg a kertészkedés nagyon jó két elfoglaltság. Ó, meg van egy pici kis zenekar, ahova hetente egyszer járok hegedülni, úgyhogy ezeket mondanám. meg hát ugye a család, mondani sem kell gondolom, ahol anyaként és nagymamaként is kibontakozhatok most.

Az utolsó kérdésem az lenne, hogy milyen szájízzel megy el a Berzsenyiből. Hogyan érzi, milyen tapasztalatokkal fogja elhagyni ezt az iskolát?

Hát, az előzőkből is sejthető, hogy én nagyon elégedetten zárom le a tanári pályámat, és abszolút úgy érzem, hogy egy boldog, kiegyensúlyozott emberként megyek el az iskolából, és hát azért is hálás vagyok a sorsnak meg az életnek, hogy ezt ilyen szépen, lekerekítve tehetem meg. Tehát lassacskán engedtem el dolgokat az iskolából, mint már soroltam: a magyartanítást, az osztályfőnökséget és a többit. Abban bízom, hogy nem fog majd így rám szakadni egy űr, egy hiány, amikor majd szeptemberben csöngetnek, és nélkülem megy tovább az iskola, mert megtalálom majd a helyemet a világban, meg elfoglaltságot, de ugyanakkor egy jó érzés is van bennem, hogy majdnem negyven évet ( mert voltam ugye gyesen is) szépen végigdolgoztam, és kapom is a volt diákjaimtól a visszaigazolásokat is.

Igen, valószínűleg majd a Berzsenyis diákok is szívesen emlékeznek majd vissza Önre.

Ez kedves, de azért ebben én igazából nem hiszek, mert azt is láttam itt, az elmúlt évek során, hogy elég gyorsan kikopik egy-egy ember a köztudatból. Ez nem baj, ez szerintem tök természetes, hogy az élet megy tovább. Akiket tanítottam, és akikkel valamit lezártunk, ott tovább élek, de akik közben itt maradnak, és újabb impulzusok érik őket, újabb tanárokkal találkoznak, ott szerintem egészen természetes, hogy elhomályosulok, és én ezt egyáltalán nem rónám fel senkinek, ez így működik, és így van rendjén. Nem gondolom, hogy a búcsúzás egy szomorú dolog lenne. Nyilván van bennem szomorúság is, hogy valami lezárult, főleg, ahogy pakoltam itt össze a harminc év alatt összegyűlt holmit, ami kidobásra került, ez nyilván fájdalmas dolog, de azért inkább a várakozás van bennem, hogy nagy szabadság vár rám, meg jó érzéssel búcsúzom innen, és azt gondolom, hogy senkiben nem marad rossz emlék velem kapcsolatban, azért törekedtem erre, de illúzióim sincsenek, hogy pótolhatatlan lennék. És így átadhatom a terepet a fiatalabbaknak, mert azért felettem is eljárt az idő, akárhogy is nézzük, és ez az élet rendje, hogy új feladatok, és kihívások várnak rám.

Nagyon szép gondolatok voltak ezek, köszönjük szépen!

Migály Merci, Hábit Bence

Mercédesz

Author: Mercédesz

Stay in touch with the latest news and subscribe to the RSS Feed about this category

Hozzászólások (0)

Comments are closed


No attachment



You might also like

MacIDÖK interjú ~ 2022. IDÖK interjúk

A MacIDÖK tagjaival, Besze Zsolttal (11/C), Földesi Emmával (11/A) és Kocsis Nellivel (10/B) Kuti Lilla és Vidor Niki készített interjút.

Folytatás

PacsIDÖK interjú ~ 2022. IDÖK interjúk

A PacsIDÖK tagjaival, Bercsényi Zsomborral (10/D), Horváth Hannával (11/A) és O'Connor Patrickkal (11/D) Budai Anna készített interjút.

Folytatás