NAGYEB 2020

Milyen volt a közös munka?

Anna: Szerintem nagyon jól tudtunk együtt dolgozni, én élveztem a közös munkát. Úgy érzem, jól kiegészítettük egymást a srácokkal.

Marci: Úgy gondolom, gyorsan összeszoktunk, és így nagyon hatékonyan és gyorsan tudtunk dolgozni.

Zsombor: Igazából az elejétől fogva jó csapat voltunk, én mindent élveztem.

A keretmese, hívózene és a tánc kitalálásáról tudtok mesélni valamit?

A keretmese kitalálásával nagyobb dilemmában voltunk, sok film és történet felmerült, de úgy gondoljuk, megérte a sok gondolkodás, mert egy nagyon izgalmas keretmesét sikerült kiválasztanunk. A hívózenét elcseréltük a kisnullal, eredetileg az ő zenéjük lett volna az Energia. A tánc kitalálását nagyjából egy délután alatt megoldottuk, később még egy-két elemet kellett kicserélnünk.

Milyen problémák adódtak a járvány miatt?

Sok nehézséget okozott az, hogy a segítőszóbelitől kezdve az első kirándulásig mindent digitálisan kellett megvalósítanunk. Nehéz feladat volt, főleg kitalálni és összehozni a szervezőkkel az első digitális kirándulást. De úgy hiszem, helytálltunk.

Hogyan zajlott az első kirándulás?

Úgy gondoljuk, a lehetőségekhez mérten kihoztuk a legjobbat a szituációból: ha nem is volt egyenértékű egy valós kirándulással, legalább egy kis ízelítőt kaptak belőle a nulladikosok. A sikeres kirándulást nagyban köszönhetjük a rugalmas szervezőgárdának.

Milyennek éreztétek a Nulltábort? Milyen problémák merültek fel?

Természetesen voltak apróbb dolgok, amik nem teljesen terv szerint sültek el, de összességében gördülékenyen ment le a tábor, szerencsére semmilyen nagyobb problémába nem ütköztünk.

Tudtok mondani egy számotokra emlékezetes pillanatot?

Zsombor: Nekem például az első hívózene nagyon élesen megmaradt. Csodálatos volt várni, hogy mit szólnak majd hozzá, és hogyan fog táncolni a tömeg.

Marci: Most mindegyik nap mindegyik élményét felsorolhatnám, mivel minden pillanat nagyon emlékezetes volt. Ha egyet ki kellene emelnem, nekem az az első EB beszéd volt a Déliben, akkor nagyon nagy adrenalin löketet kaptam.

Anna: Számomra az volt a legemlékezetesebb pillanat, amikor a hívózene maraton végén még egyszer eltáncoltuk az idei táncot, és mindenki együtt üvöltötte velünk, hogy “ENERGIA”. Csodálatos érzés volt. Az, amikor mindenki azt kiabálta, hogy "Ez most van", pedig nagyon megható.

Egy kicsit elrugaszkodva a tábortól, mit mondanátok, melyik az a sorozatos vagy filmes karakter az, akire szerintetek a másik két társatok a legjobban hasonlít?

Marci: Hűha, hát ez talán elég egysíkú, de azért, mert Elza magyar hangja hasonlít Annáéra, és PomPom hangja is hasonlít Zsombor hangjára, beszédstílusára.

Anna: Zsombor az Balu, mert bolondos és néha picit szórakozott, nagyon fontosak neki a barátai, és szeret enni. Marci pedig Ormi, mert néha random énekel és táncol, bolondos, de nagyon értelmes és fontos neki a családja.

Zsombor: Brosig az Fred, a Scooby Doo-ból, mert fizikailag is hasonlít rá, és egy higgadt, határozott ember. Anna, pedig Agnes a Grúból, mert nagyon olyan tud lenni, mint egy cuki, lelkes kislány.

Mit üzennétek a berzsenyiseknek, de elsősorban talán a nulladikosaitoknak?

Hogy köszönjük szépen a tábort, hatalmas élmény volt számunkra, és reméljük, hogy minden résztvevő hasonlóan élvezte. A suliban találkozunk, élvezzétek ki a Berzsenyit, mert egy fantasztikus hely!

Fotók: Szepesi Dávid, Kocsis Bálint

Kanizsai Peti, Hajtó Zsófi

Hajtó Zsófia

Author: Hajtó Zsófia

Stay in touch with the latest news and subscribe to the RSS Feed about this category

Hozzászólások (0)

Comments are closed


No attachment



You might also like

Juhász Anna interjú

Átlagosan napi hány diák látogatja meg a tanárnőt ? Ma már a legtöbben nem személyesen látogatnak...

Folytatás

Bánó Tamás Barnabás interjú

Bánó Tamás Barnabás Tanár Úr beszél szakmai karrieréről, kedvenc zenéiről, elfoglaltságairól és még néhány témáról. Interjút készítő: Kolláth Áron

Folytatás