Berzsenyi's

Hogy kértek fel?

Kornél: Egy nagyon komoly, fárasztó hétfői napon történt. Iskola után teljesen véletlen összefutottam Kenyeres Soniával – a tavalyi KisEB-vel –, ő szólt nekem, hogy a szüleim körbetelefonálták az összes nullos szervezőt, hogy hol vagyok , rohanjak rögtön haza, mert ez nem állapot, hogy már megint nem vagyok otthon. Én ezt teljes mértékben elhittem, mert volt előzménye: az előző hét péntekén volt egy nullos program, amiről én nagy késéssel értem haza. Szóval a szüleim már eléggé ki voltak akadva rám, és simán elhittem, hogy na, akkor most nekem rohannom kell haza. Fura volt, hogy elvileg édesanyám telefonálta végig az összes nullos szervezőt, de engem egyszer se hívott. Tehát ő nem mondta nekem, hogy mennem kéne haza, járt már mindenen az agyam, gondoltam erre is, gondoltam másra is, nagyon vegyes érzések kavarogtak bennem, mert mégis féltem, hogy mi van, ha ebből dorgálás lesz. Aztán hazaértem, és már az fura volt, hogy nagyon nagy volt a rend (meg már előtte nap kérték, hogy én is pakoljak el, de hogy miért, azt nem részletezték), és akkor ott volt egy doboz az ebédlőasztalon, macskás csomagolással. Eleinte édesanyám fél csillagos színészi képességeire hagyatkoztam, majd amikor kicsomagoltam, megjelent Anna az ebédlőben egy táblával a kezében...

Záli: Egy hétfői nap volt, amikor én már abban a tudatban éltem, hogy mindenkit felkértek EB-nek. Bevallom, kicsit el voltam keseredve, de már beletörődtem, hogy nem baj, leszek megint segítő, tök jó lesz az is, utolsó évem szervezőként… természetesen nem a világvége. Szóval azon a hétfő délutánon anyukám mondta, hogy menjünk el konyhabútort nézni a Mömaxba. Elmentünk, nézelődtünk. Volt egy sor, berendezett gyerekszobákkal. Megállt anyám az egyiknél, és azt mondta, hogy szerinte az a szekrény nagyon illene az új lakásba, nézzem már meg, el tudom-e én is képzelni az előszobában. Odamentem, két oldalról nyitható kisszekrény volt. Anyám sürgetett, hogy nyissam már ki, lássuk, milyen belülről, ezért kinyitottam az egyik oldalt. Fehér, akasztós volt, most mit mondjak? Aztán anyám mondta, hogy nyissam ki a másik oldalt, nézzük meg azt is. Kinyitottam a másik oldalt, és ott volt egy póló egy akasztófán, hogy NagyEb2021. Ránéztem, becsuktam az ajtót, elfordultam, megdörzsöltem a szemem, visszanéztem, és megkérdeztem anyumat, hogy még mindig ott van-e a póló. És ekkor jött elő Marci, egy ‘Tádááám!’ felkiáltással. Úgyhogy csak én vagyok ilyen béna, hogy először a rossz ajtót nyitom ki. (Nevet)

Merjám: A felkérésem története igazából elég sok mindent elárul rólam. (Nevet) Hétfői nap volt, Selenge Virág barátnőm megkért, kísérjem el suli után a Starbucksba, beszélgessünk egyet, töltsünk egy kis időt együtt. Én visszautasítottam, mert haza kellett mennem pótolni egy hosszú hiányzás után. Szegény mindent megpróbált, hogy elmenjek vele: a metróban megpróbált elrabolni, a bolt közepén a két térdére ereszkedett, és ott kezdett el könyörögni. Én meg gondoltam, hogy ha ennyire erőlteti a dolgot, akkor már csak azért sem adom be a derekam. (Nevet) Aztán felajánlottam, hogy kísérjen haza, addig tudunk egy jót beszélgetni – ekkor kellett újraszervezniük az egészet. Zsombor és a tesóm ledumálták apukámmal, hogy akkor átjönne felkérni, de apának ez csak az utolsó öt percben jutott az eszébe. (nevet) Akkor szólt anyukám, hogy öltözzek át és csináljak rendet, mert átjön egy barátnője. Gyorsan rendet tettem, és úgy gondoltam, hogy amíg a barátnő itt lesz, én szépen elfoglalom magam a szobámban (szokás szerint). Ezért is volt furcsa, amikor rám ordított, hogy öltözzek már fel, aztán nyissak ajtót. Meg az is, hogy a barátnője úgy jött fel a házunkba, hogy be is írták a kapu kódját. Olyan hirtelen jött minden, hogy igazából nem volt időm elgondolkodni a történteken, egészen addig, amíg ajtót nem nyitottam, ugyanis nem volt ott senki. Kb. megállt az idő. Körbenéztem, mondom biztos csak átverés. Aztán lenéztem, és ott volt egy füzet. Ekkor jöttem rá, mi történik éppen. Ránéztem a füzetre, de kissé homályosan láttam. Valami ilyesmi futott át az agyamon: “Az egy 2021? Az egy NagyEB2021?” Akkor rohant le a lépcsőn a Zsombor, és hát fhuu, nagyon remegtem. Megöleltem, ő meg csak annyit kérdezett, hogy ”na?”, mire én rávágtam, hogy ja, igen! (nevet) Az egészben amúgy az a vicces, hogy végig pizsamában voltam meg a kedvenc, szakadt papucsomban, ott álltam, és abban a pillanatban csak remegtem és sírni akartam. Aztán ránéztem Zsomborra, és az első gondolatom az volt, hogy ugye akkor most nem jön át anya barátnője? (nevet). Szerintem ez a történet nagyon jellemző rám. Az összes tervet felborítottam és mindent újra kellett szervezni miattam. A füzet lapja amúgy ki is van rakva a falamra. Nagyon látszik, hogy Zsombor csinálta last minute, ezért is szeretem. (nevet)

Számítottál a felkérésre? És arra, hogy a többieket kérik fel melléd?

Kornél: Zálira gondoltam, rá teljes mértékben, Merjámra azonban egyáltalán nem. Korábban féltem, hogy csalódás fog érni, de nem így lett. Mindkettőjüknek nagyon örültem, mindketten szimpatikusak voltak, még ha egyikőjüket sem ismertem nagyon. A saját felkérésemről pedig… én idén nem igazán számítottam rá, még ha volt is alkalom, hogy eljátszottam a gondolattal. Hogy őszinte legyek, a baráti körömtől gyakorta hallottam, de inkább egy kedves szónak, pozitív visszajelzésnek gondoltam, mint tényleges jövőképnek. Szerintem arra senki sem számít, hogy egy év után felkérjék. De persze, nagyon örültem neki.

Záli: Hát, hazudnék, ha azt mondanám, hogy nem fordult meg a fejemben, hogy felkérnek, és az a pár napos elkeseredés, amit megéltem, az max. azért volt, mert, ha mindenkitől ezt hallja az ember, akkor egy kicsit beleéli magát. És kisebb szívfájdalom volt, hogy akkor mégsem…de igen, számítottam rá. A többiekre … Kornélra gondoltam, de közben még annyi más ember is az eszembe jutott… Mielőtt találkoztam volna velük, Marci kérdezte, hogy kikre számítok, kiknek örülnék, és az a vicces, hogy akkor egyikőjüket sem mondtam. (Nevet) Ez nem azért van, mert nem dolgoztam volna velük szívesen együtt, inkább annyi tizenkettedikes volt a fejemben, akiket felkérhettek volna, csak nyilván nem működhet ez három tizenkettedikessel…Úgyhogy igen, egyedül Kornél fordult meg a fejemben, de azt hiszem, még őt sem mondtam Marcinak. De nagyon szeretem őket! ❤(Nevet és szívet mutat)

Merjám: Azt tudni kell, hogy az ilyenek előtt mindig iszonyatosan mennek a spekulációk, hogy idén vajon ki lesz az EB? Nincs olyan ember, akinek a neve ne hangzana el. Sokat mondták Kornélt és Zálit is, szóval gondoltam rájuk is. Az én nevemet is emlegették, de úgy éreztem, ez nem befolyásol semmit. Teljesen abban a hitben éltem, hogy már fel is kérték azokat, akiket akartak, de egy érzés valahogy mégsem hagyott nyugodni. Nem tudom, mi volt az, de azt éreztem, hogy idén ez most valahogy más. Persze ezt valahogy el is engedtem annak ellenére, hogy történt pár különös dolog, hiszen elég sok idő eltelt. Ezért volt nagy meglepetés a számomra. Szóval összességében valamilyen szinten számítottam rá, de kicsit mégsem. Tehát mindenképp meglepődtem.

Hogy megy eddig a közös munka?

Kornél: Az elején érződött, hogy még nem ismerjük a másikat. Nem ment rosszul a munka ettől függetlenül. Szép lassan felfedeztünk megannyi közös pontot, és leomlottak a gátlásaink egymás felé. A keretmese-kiderülő videóban már minden annyira pikk-pakk ment, mert a munka egyes részeit fel tudtuk osztani, hogy melyiket ki csinálja, mert tudtuk, hogy kinek mi az erőssége, miben jobb, mint a másikunk, hogy hogyan vagyunk képesek alkotni egy kerek egészet, és így annyira flexibilisen tudunk együtt dolgozni, hogy az egyszerűen felemelő.

Záli: Szerintem nagyon hamar megtaláltuk a közös hangot. Ahogy még a kiderülőnapunkkal kapcsolatban is említettem, már az első héten volt minden nap egy megbeszélésünk, ami részben segítette a közös munka megkönnyítését és előremenetelét, részben meg ugye ezerrel készültünk már a következő videóval meg minden egyébbel. De pont az fogalmazódott meg bennem a minap, hogy annyira örülök ennek az esélynek, és nemcsak azért, mert „aaaa EB”, hanem inkább azért, mert félek, normál esetben nem mentem volna oda hozzájuk és nem ismertem volna meg őket úgy, ahogy most ismerem őket, és nem lett volna olyan viszonyunk, amilyen most van. Szuper emberi kapcsolatokat is kiépítünk a munka mellett, hogy áldom az eget, hogy ez így összehozott minket.

Merjám: Lehet, ez most klisésen hangzik, de nagyon jól. (Nevet) Mármint én alapjáraton nem vagyok egy olyan ember, aki szeretett suli-projekteken csapatban dolgozni…De most egyáltalán nincs így, elképesztően örülök, hogy ennyire jól megy a közös munka. Már az elején egyből fejest ugrottunk a dolgokba, és azóta is teljesen jól megy minden. Nagyon jól érzem magam velük, nagyon jól dolgozunk, szerintem tökre össze vagyunk hangolva, meghallgatjuk egymást, és legtöbbször egyezik is a véleményünk, nem is szoktak vitáink lenni. Mindenki előtérbe helyezi a dolgokat, és hogyha tudjuk, hogy valaki nem ér rá, valakinek problémája van, azt is meg tudjuk oldani közösen.

Miért ez lett a keretmese?

Kornél: Mindenképpen olyat kellett választani, ahol kettő lány és egy fiú van. Emiatt kevesebb lett a választási lehetőség. Mivel mind a hárman nagyon szeretjük a Harry Pottert, maga az alapötlet megvolt, hiszen körülbelül minden kérdéses dologra van válasz, és minden stabil alapokon áll. Aztán beugrott, hogy nana: ott a Legendás állatok és passzol is a felállásunkhoz. Valahogy így jött a keretmese...

Záli: Ez amúgy egy vicces sztori. Mielőtt hármasban összeültünk volna, hogy „na akkor mi legyen,” mindenki gondolkodott erről magában. Ez a film mindhármunknak fel volt írva, mint esélyes keretmese. Igazából azért választottuk végül, mert abban egyeztünk meg, hogy inkább olyan világú keretmesét szeretnénk, amit jól rá lehet húzni a táborra, és kedv szerint alakítani magát a sztorit. A Legendás állatok pedig tök jó erre. Ez a varázsvilág megfogott minket, és gondoltuk, ismeri mindenki annyira, hogy át tudja élni, és érdekes annyira, hogy azok, akik meg nincsenek képben vele, elkezdjenek érdeklődni iránta.

Merjám: Ültünk és nézegettük a keretmeséket. Igazából semmi, amit felhoztunk, nem passzolt rendesen. Vagy a szereplők és nemek aránya miatt, vagy csak egyszerűen nem tudtunk volna belőle semmi ütőset kihozni. Mikor eszünkbe jutott ez a film, úgy voltunk vele, hogy mindannyian régen láttuk és alig emlékszünk rá, viszont Harry Potter + varázsvilág, és még a szereplők is passzolnak. A legfontosabb dolog viszont az, hogy magából az univerzumból, magából az egész varázsvilágból nagyon sok mindent át lehet vinni a táborba. Itt nem csak az a lényeg, hogy mennyire jó a sztori, a szereplők, hanem az is, hogy mennyire tudod beleépíteni, ezért döntöttünk emellett a mese mellett.

Mit gondolsz, milyen karakter lennél? És a többiek?

Kornél: Mivel mindkettőjüket jobban megismertem, nem tudnék egyetlenegy igazán jól passzoló karaktert mondani, és nem szeretnék rájuk húzni senkit, így erre nem tudnék frappáns választ adni. Ha kevésbé ismerném őket, talán könnyebb lenne, de így nehéz.

Záli: A keretmesénk karakterei, mert szerintem hasonlítunk rájuk, külsőre is és viszonylag személyiségügyileg is.

Merjám: Milyen karakter...Hát, keretmesénk karakterei (nevet) Jó, akkor kezdjük a Kornéllal. Őt valamilyen Jumanji-filmben tudom elképzelni (nevet). Egy kis kalandor, aki eltéved, de közben annyira vicces...Igen, szerintem a Jumanji nagyon jól leírja, hogy odacsöppen valahova, és akkor hol nem tudja, mit kell csinálni, hol bezzeg megjön az ihlet és akkor elkezdi csinálni és csinálni… Zálit a Trónok harcába raknám be, bár abból hiányozna az a vicces, energetikus része Zálinak. De megjelenhetne a határozottsága egy olyan világban, ahol...én nem olvastam, de úgy képzelem, hogy ahol megy a trónért a harc (nevet), ahol mindenki uralkodik, és irányít, és kézben tartja a dolgokat. Magamat pedig az Ocean’s 8-be tudnám elképzelni. Szerintem ez önmagáért beszél.

Tudtok mesélni valami vicces sztorit a videókészítések folyamatáról, vagy csak egy eddigi nagyon jó élményt?

Kornél: A mi kiderülővideónkban van egy olyan rész, ahol P.G. bejön, és felmegy a színpadra, és akkor ott látszik Záli anyukája és a kutyájuk a háttérben, ez mindent elspoilerezett volna.. Na, ezt körülbelül a legutolsó vágásnál sikerült kivenni belőle, mert addig egyikünknek sem tűnt fel. És van még egy jó: a keretmesekiderülős videóban van egy jelenet, amikor mi vagyunk a Harry Potterből a főgonoszok. Ezt a pincénkben forgattuk. Volt egy eredeti terv, hogy hogyan szeretnénk a kiderülés pillanatát megvalósítani, ami ekkor változott meg. Vagy negyvenszer leforgattuk, mert mindig valaki elhibázta, úgyhogy ezért kitaláltuk, hogy akkor tegyük bele, hogy kiakad valamelyikünk. Ez éppen akkor rám esett, tekintve, hogy szörnyen éreztem magam abban a sok ruhában, egy úszósapkával a fejemen, kisminkelve…és akkor félig őszinte és igazi követelés volt az a jelenet. (Nevet)

Záli: Hát ez nem feltétlenül csak NagyEB-vel kapcsolatos, mert Lili is benne van, de így is EB-s, úgyhogy tulajdonképpen beleillik a sémába…Szóval, mi Lilivel megbeszéltük, hogy mindenképp elmondjuk egymásnak, ha egyikünket felkérik. Ő be is tartotta ezt az ígéretet, és egyből odajött hozzám, hogy: „Záli, mesélnem kell valamit…” Tökre boldog voltam, mondtam, hogy hát igen, tudom, a NagyEB-ség már elúszott, de ettől függetlenül örülök neked, bla bla bla… Majd felkértek. És tudtam, hogy a felkérésünk után nagyon hamar kiderülünk hatan egymásnak. Ez azért volt vicces, mert én addig folyamatosan hazugságban éltettem Lilit, mindig mentem oda hozzá szünetekben, könnyes szemmel, hogy: „Nagyon ki vagyok, én ezt nem tudom csinálni, elúszott az egész utolsó nullos szervezőélményem…” Aztán olyan szinten elfajult ez, hogy Lili, ha bárki más felhozta előttem a témát, mindig mondta: „Ne beszélj erről, légyszi, ez kényes téma…” Úgyhogy nagyon cuki volt. Lényeg a lényeg, hogy Szentendrére mentünk, ahol hatan kiderülünk egymásnak, és amikor megérkeztünk, akkor volt ez a kiderülős momentum, levettük a kendőt… én már hamarabb megtettem, és figyeltem Lilit, aki szépen...lassan…rám nézett… azt nem ismétlem meg, amit mondott, mert ki kéne sípolni (nevet). Odafutott hozzám, és annyira nekem vágódott, hogy elestünk a földön, kicsit fel is sértettük a lábunkat. De ez egy vicces pillanat volt, hogy mindenki ott örült egymásnak, mi meg: „a &>@# {^°°!%/#, Záli!” (nevet)…

Merjám: Egyszer tartottunk egy pizsiparti-szerűséget, és estefelé eldöntöttük, hogy nézünk egy filmet. Körülbelül a felénél tartottunk, amikor azt vettük észre egy halk jelenetnél, hogy valaki hangosan szuszog. Odanéztünk, és láttuk, hogy Kornél elaludt. Ezen annyira nem csodálkoztunk, mert mindannyian nagyon fáradtak voltunk, szóval hagytuk, hadd aludjon tovább. Miután végignéztük, gondoltuk felkeltjük, hogy ne ülve aludja át az éjszakát, úgyhogy beraktunk neki egy számot az István a királyból, de csak nem akart felkelni. Ekkor szépen fokozatosan elkezdtük felhangosítani a zenét. Már mi is énekeltük a szöveget, de semmi. Az egyik résznél elkezdett mocorogni, mi meg azt hittük, hogy a ritmusra mozog (itt már nagyon nevettünk), de persze nem ébredt fel így sem. Már maxon volt a hangerő, amikor nagy nehezen felébredt, akkor is nagyon kómásan. Esküszöm, ha nem szuszogott volna, én lehet, azt hittem volna, hogy meghalt.

Milyen nehézségekbe ütköztetek, milyen volt digitális úton dogolzni?

Kornél: Igazándiból szerintem nem gátol minket ez a digitális mód. Legalábbis a forgatásban egyáltalán nem. Annyiból nehéz volt, hogy a suliban nem tudtunk megdumálni egy-két dolgot szóban, pont a karantén hatására. Bár ehhez voltunk hozzászokva, mivel a kiderülésünk pillanatáig hívásban részleteztük az ötleteinket. Összeségben nem ütköztünk hatalmas akadályba, főleg ha barátian nem veszünk tudomást a keretmese levetítésének zökkenőmentességéről

Záli: Hát annyiban hogy nem volt ugyanaz az érzés, mint amúgy ott lenne a vetítőben, és hogy x perccel már a kiderülés előtt ott gyülekeznek az emberek, és ütik az ajtókat, meg az a hangulat, amikor kinyílnak, és konkrétan meghalsz, mert összenyomnak téged; ahogy üvöltözik hogy “Cé, cé, cé!”, még hogyha nem is C-s vagyok, kell. Hiányzik az a hang… Az a hangulat, az nagyon kár, hogy nem volt, de nem panaszkodhatunk, legalább az EB kiderülés az valamilyen szinten “hagyományos” volt. Olyan szinten eltért persze, hogy nem a vetítőben és nem mindenki, de legalább meg lehetett tartani évfolyamonként… Úgyhogy ennyiben volt nehezítve ez a dolog, de megoldottuk.

Merjám: Szerintem annyira nem. Mármint nehéz megmondani, hogy melyik lett volna a jobb. Igazából nagyon sok a tanulnivaló, egyéb foglalkozások, Kornélnál az edzés is közrejátszik, szóval digitálisan könnyebb megbeszélni. Viszont az tényleg rossz volt, hogy nem láttuk egymást minden nap a suliban élőben, és nem tudtuk férehívni egymást, hanem tényleg időt kellett találni, hogy ‘jó, akkor ezt mikor tudjuk megbeszélni’. Olyan nagy nehézségekbe nem ütköztünk, mert amit lehetett, azt megoldottuk. A kommunikáció másokkal amúgy is digitálisan történt volna, online kerestük volna fel az embereket, nem megyünk házhoz (nevet)

Miért fordítottátok meg a pályázatok sorrendjét?

Kornél: Mivel idén úgy adódott, hogy kevesebb csoport pályázott, mint a megszokott, és ezért így tűnt nekünk a legpraktikusabbnak, hogyha a segítőket vesszük előre. Szerettük volna megadni mindkettőnek a pályázás értékét. Azt figyelembe kellett venni, hogy az utóbbi években pályázott akár tizenhat csoport is, és idén ez eddig kevesebb – reméljük, több lesz –, és ezért gondoltuk, hogy akkor megfordítjuk, mert segítőből meg nagyon sok van. És nem akartuk azt, hogy aztán meg olyan emberek, akik tényleg nagyon jó pályázatot tudnának írni, a kevés hely miatt ne tudjanak lejutni.

Záli: Azért, mert mikor már tudtuk magunkról hogy EB-k leszünk, körbekérdezgettünk, hogy ki minek pályázna és kicsit felmértük a terepet, hogy hány csopvez, hány segítő lenne, egy listát is kaptunk – amit valamilyen szervezőnek vágyó valaki csinált, ami nagy segítség volt – és ott az látszódott, hogy kevés csopi van, és nagyon sok segítő, és köztük olyan segítők is, akiknek utolsó évük, akár egy csopivá össze tudnának állni utána. Leginkább ez volt az indító ok.

Merjám: Azért fordítottuk meg, mert így volt logikus. Ha jól számoltuk, akkor tizenkét csapatról tudtunk, aki pályázni tervezett, és pont tizenkét csapatot kell levinni. Ez az egyik ok. A másik, hogy elképesztően sok segítőről tudtunk, akik pályázni akarnak, tapasztaltak és tapasztalatlanok egyaránt. Nem akartuk, hogy le nem jutott segítőknek ezzel véget érjen a történet. Vannak közöttük olyanok is, akik csopveznek is nagyon jók lennének és meg akartuk ezzel adni nekik is az esélyt, meg persze az újaknak is, hogy később új csoportokat alkotva pályázhassanak megint. Szóval mindenképpen így volt logikus a létszámok és a lehetőségek miatt is.

Mondj magadról valamit, amit nem tudnak rólad a berzsósok, de szeretnéd, ha tudnák!

Kornél: Szerintem talán az, hogy sokkal zárkózottabbnak tűnhetek, pedig szeretek embereket megismerni. Jaj, de rossz ilyen egocentrikus dologról beszélni, uff… (nevet)

Záli: Szoktam ukulelézni, és ennek a segítségével kikapcsolni. Kornéllal múltkor beszéltünk arról, hogy mennyire el tudja vonni a figyelmedet és órák mennek el, miközben te csak ülsz és élvezed a húrok pengését. Zenei műfajok közül az alternatív és indie rockot preferálom, úgyhogy ezek is szólalnak meg a kék cápás ukulelémen.:D

Merjám: (nevet) Te jó ég! Nem egészen tudom. Szerintem nincs ilyen, mert aki ismer, az ismer, aki pedig nem, az meg fog. Olyan, amire azt mondom, hogy szeretném, ha tudnák, nincs, mert sokkal érdekesebb az, ha az emberek maguk fedezik fel ezeket a dolgokat. Nincs olyan, amit kiraknék a kártyáim közé, hogy tessék, én ez vagyok.

Elérkeztünk az utolsó kérdéshez: mit üzensz a berzsenyiseknek?

Kornél: Annak idején elcsíptem egy beszélgetést, ahogyan két agg arról beszélget, hogy az élet legfontosabb területein lehet tapasztalatot szerezni a nullal. Ezen gyakorta elmélkedem és teljesen egyet is értek velük főleg, ha már csak abba belegondolok, hogy nekem mennyit nyújtott és mennyi mindenen segített át. Remélem ez az érzés minél több embernek megadatik úgyhogy pennát elő és pályázni!

Záli: Szerintem azt üzenem, amit mind az öt társam, hogy pályázzatok! És nagyon remélem, hogy tudjuk hozni ugyanazt a hangulatot és azt a nullt, amit mindenki szeret és elvár, és mindennel ezen leszünk... de erre nem vagyunk képesek csak hárman, úgyhogy nagyon jó lenne, ha együtt élnénk át ezt az élményt, mert engem ez biztatott, amikor én voltam kilencedikes meg tizedikes, meg igazából minden évben amikor megszületett a fejemben a pályázás ötlete. És külön nagyon örülök annak, hogy sok nulladikosom tavalyról meg idénről tökre nyitott a gólyatábor felé, úgyhogy nekik is üzenem, de mindenkinek is, hogy legyenek nyitottak!

Merjám: Azt, hogy köszönöm minden egyes berzsenyisnek, aki akár egy aprócska emlékkel is gazdagabbá tette nekem az eddig itt eltöltött éveimet. Mindenki egy egyéniség és mindig annyival gazdagabbnak érzem magam, amikor közösen átélünk valamit. Ezeket az emlékeket (akár csak egy kis beszélgetést is) megőrzöm, és hát köszönöm nekik. Ezért is buzdítunk mindenkit, hogy PÁLYÁZZON! Hogy a tábor a lehető legjobb legyen mindenki számára, és olyan emlékekkel térjen majd haza mindenki, amit nem fognak elfelejteni.