Berzsenyi's

Mindenekelőtt nagyon szépen köszönöm, hogy a Tanárnő elfogadta a felkérést. Mint azt már személyesen elmondtam, ennek és a többi ilyen interjúnak elsősorban az a célja, hogy a diákság jobban megismerje a tanáraikat, így ezzel a célzattal gyűjtöttem össze ezt a pár kérdést.

1. Először arra kérném a tanárnőt, hogy röviden mutatkozzon be. Ki Ön és mit kell Önről tudni?

Ezek olyan kérdések, amiket nap mint nap én is felteszek magamnak. Az élet folyton feladatok és döntések elé állítja az embert, amelyekhez nem árt tisztázni, hogy abban a pillanatban mik az erősségei és gyengeségei, kinek az érdekeit szolgálja, hol húzza meg a határait maga és mások számára. Sokszor az is nagy eredmény, ha azt meg tudjuk mondani, kik és mik nem vagyunk. Jelenleg inkább azokkal a kérdésekkel jellemezném magamat, amelyek mostanában foglalkoztatnak. Mi dolgom a többi emberrel? Mivel gazdagíthatom mások életét, mivel járulok hozzá az élet szolgálatához? Mit kell kezdenem az élet sokféleségével? Hogyan lehetséges fejlődés, folytonosság és könnyedség egyszerre az életutamon? Hol az egyensúly tervezés és spontaneitás között?

Ha valaki végigtekint a szakmai önéletrajzomon, könnyen juthat arra a következtetésre, hogy mindent elértem a pedagógusi pályán, amit lehetett. 17 éve tanítok; változó arányban magyart, filozófiát, etikát és németet. Mentortanárként 10 éve segítek egyetemistákat a pedagógussá válás útján. Több díjat és elismerést kaptam versenyfelkészítői, tananyagfejlesztői és kutatói tevékenységemért. Tanítványaim elsősorban a nyelvtan és a filozófia OKTV-n értek el jelentős sikereket. Ezeket érdemes rólam tudni, de azt is, hogy a mai napig komoly kihívást jelent számomra arra helyezni a fókuszt, amivel elégedett lehetek. Holott vallom: a maximalizmus és a bizonyítási vágy terméketlen talaj a valódi kreativitáshoz és fejlődéshez. Ugyanakkor megkockáztatom, hogy ez a pálya eleve feltételezi a szüntelen önelemzést, ami csak akkor nem válik akadállyá, ha bírálat nélkül végezzük. Kutatótanárként jelenleg egy olyan foglalkozásgyűjteményen dolgozom, amely az irodalom tanításában – kissé szokatlan formában – az önismeretet helyezi előtérbe.

2. Második kérdésem az lenne, miért éppen a tanári pályát választotta?

Már gyermekként lenyűgözött az iskola világa. Mindig szerettem iskolába járni, és egész korán eldöntöttem, hogy tanár leszek. Részben tanáregyéniségek és a tanári teendők tették tetszetőssé számomra ezt a pályát, részben a felismerés, hogy örömet szerez a tanulás. Eddigi életemben a tanulás volt az a tevékenység, amely egyszerűen jól ment, és amibe csupán belső indíttatásból hajlandó voltam bármikor energiát fektetni. Bár sokan úgy vélekednek, hogy az iskolában elsajátított ismeretek alig segítik az életben való boldogulást, én az eddig elért eredményeim nagy részét a tudásvágyból és kíváncsiságból származó tanulásnak köszönhetem. Mindig akkor tudtam továbblépni, fejlődni, ha komoly szellemi erőfeszítést tettem a cél érdekében – ez az életigazság vált számomra egyre bizonyosabbá hatéves koromtól fogva az egyetemi éveken át mostanáig. Meggyőződésem, hogy a tudásszerzés nem fakadhat csupán a külső körülmények kényszerítő erejéből, az emberi életben van helye a belső késztetésből, kedvtelésből, önkiteljesedési vágyból származó tudásnak is.

3. Ezentúl, arra is rákérdeznék, milyen kötődés fűzi önt a tárgyaihoz, hogyan választotta őket?

Egyszerűen folytattam azokat a tevékenységeket, amelyek gyerekként jól mentek, és örömet leltem bennük. Tudom, ez inkább öncélú, semmint haszonelvű hozzáállás. Ma nem ez az általános, de én sosem azt csináltam, amit a többiek. Szerettem olvasni, írni, magyarázni és megérteni. Édesanyám már 3-4 évesen rendszeresen vitt gyerekkönyvtárba. A vakációkból is az a legélesebb emlékem, hogy hasalok az ágyon, és elmélyülök valamilyen könyvben, pedig utazni szeretek, és nyaranként abban is volt bőven részem. Később a gimnáziumban és az egyetemen egyre intenzívebben foglalkoztatott az emberi tudat működésének mikéntje. Ez az érdeklődés egyenesen vezetett a filozófia és a magyar szakra. Tudniillik én az irodalomban is főként az önismeret lehetőségét látom, a nyelvben pedig a tudat működésének egyfajta lenyomatát. Az irodalom, a nyelvészet és a filozófia abban segít, hogy felfogjam és megértsem, mi zajlik bennem. Tanításukkal az a célom, hogy másokban is felmerüljön az igény erre a belső utazásra, és megismerjenek eszközöket az önvizsgálathoz.

4. Ha már a tanári pálya, akkor mi a kedvenc része a tanításban, és van-e esetleg olyan amit nem szeret, vagy ami mindig nehézséget okozott?

Szeretek órákra felkészülni, azokhoz anyagot, ötleteket gyűjteni; a tanórákat célszerűen és logikusan felépíteni. Ezen a területen inkább a lezárással, a projektek befejezésével vannak nehézségeim. Éppen ezért egyre kevésbé szeretek panaszkodni a túl magas óraszámra és az időprésre, mert már egyáltalán nem vagyok biztos benne, hogy több időben jobb óratervek készülnének. Az elmélyülés kényelme kétségtelenül kedvemre való, ám nem minden esetben támogatja a célszerűséget és a praktikumot. A tanítás számomra legkevésbé szeretett velejárója a dolgozatjavítás. Be kell vallanom, hogy ez a kezdetektől fogva így van. Ez az a tevékenység, aminek a módszerén folyamatosan dolgozom, hogy barátságot vagy legalább időszakosan békét köthessek vele.

5. Következőnek azt kérdezném, hol tanított ezelőtt, milyen volt és végül hogyan került a Berzsenyibe?

2003 tavaszán Budapestre költöztem, és további életemet is ebben a városban képzeltem el, ezért itt kerestem tanári állást, így kezdtem tanítani az év szeptemberétől a budapesti Németh László Gimnáziumban. Speciális, nyolc évfolyamos képzési rendszerével, valamint hírnevével valódi kihívást jelentett számomra az iskola, ezért kezdetektől fogva azzal a tudattal tanítottam, hogy hosszú távon szeretnék itt dolgozni. Még az egyetemi évek alatt jártam Gyarmathy Éva tehetségfejlesztéssel foglalkozó kurzusaira; az ott tanultak nagy hatást gyakoroltak rám, később sokat olvastam a témában, és tudtam, hogy munkám során mindenképpen alkalmazom és megvalósítom ezeket az ismereteket. A Németh László Gimnázium ehhez ideális helyszínnek bizonyult. A nevelőtestület szakmai színvonala és a gyerekek tehetsége engem is állandó fejlődésre inspirált. Ám 15 év hosszú idő, és tudjuk, hogy az életben csak a változás az, ami állandó. Mivel az egykori munkahelyemen lezajló változásokról nem tudok kritikamentesen nyilatkozni, ezért csak annyit mondok, hogy vidám búcsút vettem a Németh Lászlótól és örömmel fogadtam a Berzsenyi nevelőtestületébe való átigazolás lehetőségét.

6. Ha már a Berzsenyi, akkor milyennek érzi az iskolát? Szeret itt tanítani?

Szeretek itt tanítani. Élvezem az elfogadó, támogató közeget, csodálom a diákság önszervező működését, hagyományait. Úgy látom, hogy az élénk közösségi élet támogatásáért cserébe a tanulók hálásabbak is tanáraiknak, mint másutt. Sajnálatos körülmény, hogy épp a Berzsenyiben töltött első éveim alatt az élet több válságos magánéleti helyzettel is próbára tett, ami nem mindig engedte láttatni, hogy alapvetően jó helyen vagyok.

7. Végezetül pedig, ha üzenne valamit a diákságnak, mi lenne az?

Minden börtön a fejünkben jön létre, és a szabadulást is magunktól várhatjuk. De most csak azért ez, mert ma reggel ezzel a felismeréssel ébredtem. Mondhatnám azt is, hogy ne csak arra figyeljenek, hogy mit akarnak, hanem arra is, ami megtalálja őket: álmokra, váratlanul érkező ötletekre, a reggeli zavartalanságban felbukkanó gondolatokra.