Berzsenyi's

Majdnem egy hónap telt el a NagyNull tábor óta, de az előkészületek már egy évvel korábban megkezdődtek. A 2017-es NagyEB-ket kérdeztük a közös munkáról, a táborról és a legjobb élményeikről. Utolsó interjú!

A kezdetek kezdetén is gördülékenyen ment minden, vagy kellett idő az összeszokáshoz, a teljes együttműködés kialakulásához?

Blans: Ilyen szempontból mi nagyon szerencsések vagyunk, már az első pillanattól megtaláltuk a közös hangot, és imádtuk egymást, ez azóta sem változott. Nyilván voltak dolgok, amelyekben nem értettünk egyet, de egyszer sem veszekedtünk.

Betti: Nagyon gyorsan megtaláltuk az összhangot, és már a kiderülés előtt nagyon összeszoktunk.

Balázs: Szerintem már ez elején is hatékonyan dolgoztunk együtt, és ez az idő múltával csak jobb lett.

Hogyan éltétek meg ezt az évet, az EB-teendőket és a Nagynullt?

Betti: Óriási élmény volt, és kihívás is egyben. De megbirkóztunk együtt mindennel, és közben nagyon-nagyon jól éreztük magunkat! Visszanézve pedig minden megérte, hogy láthassuk a táborban a vidám arcokat!

Balázs: Semmit nem tudok hozzá hasonlítani. Ennél kielégítőbb válaszom nincs, egy elég hosszú és élményekben gazdag éven vagyunk túl.

Blans: Nagyon élveztem, elég sok munka volt vele, néha kicsit idegileg is megterhelő, de a NagyNull zseniális volt. Imádtam az egészet és nagyon jó érzés, amikor a kilencedikesektől hallom vissza, hogy mennyire élvezték.

Visszatekintve van olyan dolog, amit esetleg máshogy csinálnátok?

Blans: A vécépapír-fight. Meg nyáron picit elcsúsztunk az idővel.

Balázs: Nem is egy...

Betti: Rengeteg! De erről csak annyit, hogy EB-nek senki nem születik, félig-meddig közben kell beletanulni mindenbe.

Mi volt a legviccesebb, valamint a legmeghatóbb élményetek?

Betti: Vicces emlék jó sok van, például tábor előtti hetekben a táncpróbák, amiket végignevettünk. A legmeghatóbb nekem biztos a Kerekes, meg az az előtti nap a kis utalgatásokkal, hogy többet már nem járok ide. És az elköszönés a Déliben sem volt semmi.

Balázs: Az éjszakai happening előtt úgy alakult, hogy az egész tábor előtt kellett egyedül beszélnem. Ez elég komikusra sikeredett, de a hangulat nem engedte meg, hogy bárki nevessen. Mindenki néma csendben ült, és csak rám figyelt.

Blans: Nagyon megható volt a tábori közös éneklés, illetve hogy múlt héten bementem a rajzterembe, ahol a kilencedikesek rajzolás közben éppen a hívózenét hallgatták. A legviccesebb meg az volt talán, amikor éjszakainál nem jöttek időben Bettiék, Balázs pedig egy elég vicces rögtönzött szöveget mondott, ahol teljesen összekavarta a sztorit, én meg nem tudtam megszólalni, mert nem maradt semmi hangom a kiabálás miatt.

Mit tanácsolnátok az utódaitoknak, illetve mit üzennétek a kilencedikeseknek?

Blans: Az utódoknak annyit, hogy tényleg ne hagyjanak semmit se az utolsó pillanatra, és hogy néha álljanak meg a kirándulásokon és a táborban, és élvezzék az érzést, hogy ezt ők szervezték. A kilencedikeseknek meg üzenem, hogy szerintem szuperek voltak ők is és hogy PÁLYAZZANAK, élvezzék ki ezt a négy évet itt! Mert nagyon-nagyon jó lesz!

Betti: Az utódainknak: kitartás, mindenből hozzák ki a legjobbat, és főként szeressék egymást, mert az sok mindent megkönnyít! A kilencedikeseknek annyit, hogy használják ki ezt a négy évet, mert hamar eltelik, és ha tehetik, pályázzanak szervezőnek, mert életre szóló élmény! :)

Balázs: Sok sikert a következő évhez! A kilencedikeseknek: Nem kell tőlünk félni, tizenegyedikes vagyok, csak két év van köztünk.

Köszönjük az interjút! K.L.