BrekIDÖK interjú ~ 2022. IDÖK interjúk

A BrekIDÖK tagjaival, Karácsonyi Lillával (10/A), Machács Jázminnal (11/D) és Németh Hunor Gergővel (11/D) Csűrös Csenge készített interjút.

A párt mottója: Kis ugrás egy békának, nagy ugrás a Berzsenyinek!

Köszönöm, hogy elfogadtátok az interjúfelkérést. Az első kérdésem az lenne, hogy mi vagy ki motivált arra, hogy induljatok?

Hunor: Ez a gondolat talán ott motoszkál mindenkiben. Bennem akkor körvonalazódott, amikor képviselő lettem és megláttam a hirdetést, hogy “basszus, elnöki pályázatok”. Meg előtte is úgy éreztem, hogy “jesszusom, mennyi mindent lehetne még csinálni a Berzsenyiben!”, és bekattant nálam, hogy ha tizenkettedikben még valamivel foglalkoznék az érettségi mellett, az igazándiból ez lenne. És akkor elkezdtem vadul gondolkodni azon, hogy vajon kivel dolgoznék a legszívesebben, aztán megtaláltam a legjobb partnereket, utána meg már motiváltuk egymást.

Jázmin: Engem az motivált leginkább, hogy a karantén után, amikor visszajöttünk, nagyon sok program teljesen eltörlődött a berzsenyis életből, és a mi évfolyamunk nagyon sok eseményen nem tudott résztvenni. Talán ez az első év, amikor rendesen meg vannak tartva programok, de még mindig közbejönnek változások, elfelejtenek egy-két fontosabb hagyományt, és így, hogy majdnem két év kihagyás után jöttünk vissza, szembetűnőbbek voltak a problémák és változások, és hogy min kellene formálni, hogy mindenki jobban érezhesse magát.

Lilla: Nekem kicsit furán indult ez az egész. Mielőtt Jázmin megkérdezte, hogy nem lenne-e kedvem velük pályázni, bennem volt az, hogy nem fogok indulni IDÖK-elnöknek, de közben meg el-eljátszottam a gondolattal. Mert, ahogy minden nap beszélgetek emberekkel, rengetegszer kerül szóba, hogy mit, hogyan kéne változtatni az iskolában, és ezzel kapcsolatban merültek már fel bennem ötletek, de arra, hogy komolyan gondoljam, és pályázzak is, Hunorék motiváltak.

Hogyan alakultatok egy párttá, hogy találtátok meg egymást?

Jázmin: A Berzsenyiben megláttam ezt a hirdetést, hogy lehet pályázni IDÖK-elnöknek és akkor…

Hunor: Jázmin elkezdett zaklatni.

Jázmin: Igen (nevet). Töri fakultáción ültünk, és elkezdtem gondolkodni, hogy kikkel pályáznék szívesen. Arra jutottam, hogy mindenképpen vegyes csapatot szeretnék. Hunor akkor Portugáliában volt egy cserediákprogramon, én meg elkezdtem zaklatni messengeren, hogy szeretne-e velem pályázni és… egy idő után visszaírt, hogy (nevet) “Jó, rendben pályázzunk, de ki legyen a harmadik?” Rögtön azt válaszoltam, hogy Lilla. Hunor nagyon lelkesedett az ötletért, szóval ráírtunk Lillára, hogy csatlakozna-e, ő pedig beleegyezett. Igent mondott a pártra. (nevet)

Hunor: Hozzá kell tenni, hogy én nagyon gondolkodtam azon, hogy ezzel most mit lehet kezdeni. Mert egyedül nem pályázik senki, engem pedig megkérdezett Patrick is, hogy mi lenne, ha vele pályáznék, de nekem az nem volt benne a képben. Aztán végül Lillával szerintem nagyon kiegészült a sztori.

Jázmin: Szerintem mi hárman nagyon egymásra találtunk. Mármint, egy kicsit improvizált volt, egy véletlen egybeesés, hogy egymást találtuk meg. Amúgy én ezt szerencsének is mondanám, mert amikor először összeültünk személyesen, akkor nagyon durván rövid idő alatt egymásra hangolódtunk.

Lilla: Amikor meghirdették az IDÖK-kampányt, egy pár napig nagyon vívódtam, hogy most akkor pályázzak-e vagy ne, ha pályáznék akkor kikkel satöbbi. Aztán egyik este Jázmin rám írt hogy “hallod” “pályázunk Hunorral IDÖK-elnöknek, nincs kedved a harmadik emberünknek lenni?” Én pedig mondtam, hogy: “de”.

Akkor könnyen ment a közös munka?

Lilla: Nagyon! Jázmint és Hunort is ismerem tavaly óta, sokat beszéltünk és külön-külön mindkettőjükkel jóban voltam, de hárman együtt dolgozni viszont zseniális.

Hunor: Nagyon-nagyon jó volt a közös munka, csak szuperlatívuszokban tudnék róla nyilatkozni.

Jázmin: Szerintem nagyon egyszerűen ment, főleg azért, mert mindannyiunknak voltak alapötletei. Első megbeszélésünkön Lilla sajnos nem tudott ott lenni, de mi Hunorral összeírtuk az ötleteinket. Ez azért volt nagyon jó, mert rájöttünk, hogy teljesen más dolgokban találtuk meg a hibát, más dolgokon szeretnénk fejleszteni, és ezért teljesen kiegészült a pályázatunk. Én inkább (nevet) újításokra gondoltam, míg Hunor inkább a régi dolgok fejlesztését vette figyelembe. Utána Lillával volt a következő találkozónk, ami még jobb volt, mert ő tovább tudta fejleszteni az addigra már meglévő ötleteinket.

Hunor: Lilla hozta az innovációit. Úgyhogy így lett teljes a programunk, szerintem.

És megosztottátok egymás között a feladatokat vagy mindent közösen csináltatok?

Hunor: Mindenki hozta a maga részét, de együtt raktuk össze, közös lett a dizájn, aztán a posztokban Lilla nagy segítségünkre volt, de a plakátot Jázmin nyomtatta, teljes volt az összhang.

Lilla: Mindent megbeszélünk, mielőtt bármit csinálnánk. Alapvetően mindenkinek megvan a kis feladatköre, amihez nem feltétlenül kellenek a többiek, viszont miután azokat elvégeztük, együtt mindent összesítünk és megbeszéljük, hogy hogy legyen.

Jázmin: Igen, bármi történik, az előtte le van tisztázva, úgyhogy nincs olyan, hogy valaki egyedül posztol valamit, ebből a szempontból mindent közösen csinálunk. Szerintem az egész pályázatunkat közösen építettük fel és közösen formáztuk meg.

Mire számítotok az IDÖK-vitától?

Hunor: Én nagyon várom, mert egyrészt vannak kérdéseim a többi IDÖK-elnök jelölthöz, illetve szerintem fontos, hogy a diákok is fel tudjanak tenni kérdéseket a jövőbeli IDÖK-elnököknek. Én mindenképpen hasznosnak és fontosnak tartom, és remélem, hogy mérvadó tud lenni. Vagyis, hogy majd sokan megnézik, meghallgatják és, hogy jó lesz. Meg, hogy nem egymás gúnyolása lesz.

Jázmin: Én is azt remélem, hogy nem egymás kritizálásáról fog szólni az egész, és arról, hogy minél jobban kikészítsük a másikat idegileg, hanem arra, hogy tényleg elolvassuk egymás pályázatát. Akkor tényleg építő kritikát tudunk adni a másiknak, és kérdéseket tudunk feltenni normális környezetben, és nem úgy, hogy a másik rosszul érezze magát, vagy nyomást érezzen az ötletei miatt.

Lilla: Én azt is remélem, ha esetleg eddig valakinek nem lett volna teljesen tiszta, hogy pontosan mire gondoltunk, mit szeretnénk, és hogy ezt mennyire komolyan gondoljuk, akkor ezen a vitán ez kiderüljön.

Milyen érzés, hogy ilyen sok párt indul ellenetek?

Hunor: Nincsenek ellenfeleink, csak ellenségeink és barátaink. (nevet) Komolyan véve, nyilván ez kicsit kihívás, de szerintem mi venni fogjuk ezt az akadályt. Meg így van konkurencia. Tényleg a legjobb lehet az IDÖK-elnök, szóval nem lehet akármilyen gagyi ötletekkel nyerni.

Lilla: Kicsit szokatlan ahhoz képest, ami eddig volt. Hirtelen mintha fejest ugrottam volna a közepébe. De jó tudni, hogy ez nem csak egy ilyen kirakat dolog, ami nincs komolyan véve.

Jázmin: Én pozitívnak tartom azt, hogy ilyen sokan indulnak. Nyilván nem számítottam arra, hogy ennyien fognak pályázni, de, ahány induló, annyi különböző ötlet, így a berzsenyiseknek könnyebb megtalálni a saját stílusukat. Nem az van, hogy kettő közül, vagy, mint a tavalyinál, egy közül választhatnak. Ez nyilván nagy pozitívum, hogy van választási lehetőséged és te döntheted el, hogy ki képviseljen téged jövőre.

Mit jelent neked a Berzsenyi, ha csak egy szóban fogalmazhatod meg?

Lilla: Második otthon.

Jázmin: Felszabadulás.

Hunor: Család.

És ha már volt szó arról, hogy milyen sokan indulnak ellenetek, miért titeket válasszon egy berzsenyis és ne másik pártot?

Lilla: Hát ez magáért kell, hogy beszéljen. (nevet)

Jázmin: Én úgy gondolom, ha elolvassák a pályázatunkat, akkor azt láthatják, hogy nagyon sok olyan ötlet van benne, ami a többiekében nem szerepel. Én például azt emelném ki, hogy nagyon sok új dolog felé nyitunk és rengeteg új dolgot szeretnénk bevezetni a Berzsenyibe és színesítenénk ezekkel a közösségi életet. Nem feltétlenül csak a hagyományokat és a megszokott dolgokat fejlesztenénk. Továbbá szerintem nagyon nyitottak vagyunk mindenkinek az új ötleteire, a kreativitásra, változásra.

Lilla: Amiket beleírtunk a pályázatba, azokat mind komolyan gondoljuk, és meg szeretnénk őket valósítani. Ezek mellett pedig tényleg együttműködni a diáksággal, és egy olyan Berzsenyit meg újításokat létrehozni, ami mindenkinek jó.

Hunor: Amit mindenképpen ki szeretnék emelni, az egy pár konkrétum, ami más, mint a többi pályázónak az elképzelése. Például, hogy biztosítanánk a női higiéniai terméket minden női mosdóba, ezzel is megkönnyítve a lányok életét a Berzsenyiben. Akármennyire is kerülendő téma, ezt egy nagyon fontos dolognak érezzük, és egy kis erőfeszítéssel sokat tudunk tenni ennek érdekében. Illetve, ami még szerves része a programunknak, azok a különböző iskolán belüli és kívüli versenyek és programok. Ez lehet akár az, hogy cserediákpartnerséget venne fel a Berzsenyi az AFS Hungary-vel, hogy nemzetközi emberek és diákok tudjanak hozzánk jönni más helyekről, ezáltal rengeteg új embert, kultúrákat tudunk megismerni. Nyitottá válunk mások felé, nemzetközi barátaink lesznek, vagy akár mi utazhatunk ki külföldre: egy új helyet, új életet nézhetünk meg úgy, hogy mindezt a BrekIdök biztosította. Ezekre gondolnék, mikor azt mondom, hogy miért is lenne fontos, hogy jövőre mi lehessünk az IDÖK-elnökök. Ami még feltűnt, hogy a többi pályázathoz képest mi jobban leírtuk a konkrétumokat. Igazán kifejtettük azt, amit el szeretnénk érni, és azt, hogy hogyan fogjuk megcsinálni, mert az, hogy egy mondatban leírod, hogy felújítjuk az amfiteátrumot, abból nem fog kiderülni, hogyan csinálod, miből fogod finanszírozni, kikkel. Ez csak egy jól hangzó mondat. Mi sokkal több dolgot körüljártunk, végigbeszéltünk és kitaláltunk hozzá egy megoldást, és ez szerintem egy nagy pozitívumunk.

Most lenne egy kicsit kevésbé szokványos kérdésem, milyen szuperhősök lennének a társaitok?

Lilla: Én mondanék egy Dr. Strange-et és egy Pókembert is. Mert egyrészt Peter diák, másrészt pedig ők ketten jó csapatot alkotnak, mert a karaktereik személyiségileg jól kiegészítik egymást.

Hunor: Én is Dr. Strange-re gondoltam, mert mindenképpen illik hozzánk, a Berzsóhoz.

Jázmin: Pókembert én azért mondanám, mert ő is egy átlagos diákként éli az életét, de közben ott van a titkos élete, amiben csomó új tapasztalatot gyűjt és új kalandokba vesz részt. Talán Pókembernek a karaktere is azt mutatja, hogy igen, van egy alapkötelezettséged, az, hogy elmenj iskolába, de ezen kívül szükség van kalandokra és izgalmakra. Olyanokra, amik felpörgetnek, boldogságot okoznak neked, kikapcsolnak. Hiszen mindenkinek szüksége van egy ilyen iskolán kívüli programra, ami nem arról szól, hogy tanulnod kell, hanem ellazulhatsz, és a többiekkel beszélgethetsz. Megtapasztalod, hogy miben vagy jó, vagy éppen mi érdekel.

Lilla: Azt se felejtsük el, hogy a két életét végül sikerül kiegyensúlyoznia. Kicsit visszakanyarodva Dr. Strange-hez, ő nagyon globálisan lát mindent, hogy egy-egy cselekedet milyen hatással van az egész univerzumra/multiverzumra.

És végül: Mit üzentek a Berzsósoknak, illetve a szavazás utáni magatoknak?

Hunor és Jázmin: Kis ugrás a békának, nagy ugrás a Berzsenyinek!

Jázmin: A szavazás utáni magunknak meg azt üzenem, hogy abban az esetben, ha ez nem sikerül, akkor is minden energiánkat beleadtuk. Illetve attól még, hogy ezek a kreatív ötletek éppen nem nyerték el a berzsenyiseknek a tetszését, mert nem az volt a leginspirálóbb pályázat, amit mi nyújtottunk be, mint BrekIdök, attól még ezek hasznosak lehetnek a közeljövőben. Igazából nem tudom, mit üzennék, de hogyha nem sikerülne, akkor is mindent megpróbáltunk, szerintem.

Lilla: Az is lehet, hogy ezzel, ha nem minket választanak meg, a jövőbeli IDÖK-nek a munkáját is segítettük. Szóval a legvégén így is, úgy is elértünk valamit.

Hunor: A legvégén így is, úgy is nyerünk, vagy így vagy úgy. Vagy azzal, hogy tényleg mi tudjuk megvalósítani ezeket a dolgokat, vagy mi csak segítünk majd. Nyilvánvalóan ugyanúgy részt fogunk venni a diákéletben és ezeket a programokat, ha bárki közreműködne, csinálnánk, támogatnánk.

A BrekIDÖK programját, oldalait itt tudjátok elérni: program. Instagram.

Kuti Lilla Szabina

Author: Kuti Lilla Szabina

Stay in touch with the latest news and subscribe to the RSS Feed about this category

Hozzászólások (0)

Comments are closed


No attachment



You might also like

MacIDÖK interjú ~ 2022. IDÖK interjúk

A MacIDÖK tagjaival, Besze Zsolttal (11/C), Földesi Emmával (11/A) és Kocsis Nellivel (10/B) Kuti Lilla és Vidor Niki készített interjút.

Folytatás

PacsIDÖK interjú ~ 2022. IDÖK interjúk

A PacsIDÖK tagjaival, Bercsényi Zsomborral (10/D), Horváth Hannával (11/A) és O'Connor Patrickkal (11/D) Budai Anna készített interjút.

Folytatás