Berzsenyi's

Számítottál arra, hogy felkérnek? A többiek megleptek?

Leopold Rozvi: Határozottan nem számítottam rá, ezért nagyon meglepődtem. Szürreális élmény volt, amikor a felkérésemkor megláttam Zálit, és realizáltam, hogy mi történik éppen. A többiek is megleptek. Mátéra már korábban gondoltam, és hallottam is a nevét, amikor felmerült ez a kérdés. Viszont mire mi kiderültünk egymásnak, nem rájuk tippeltem volna. Szóval meglepődtem, de eszméletlenül örültem, amikor megláttam őket.

Kiss Máté: Hazudnék, ha azt mondanám, hogy nem, mert azért megfordul már az ember fejében, ha több helyről azt hallja, hogy “EB leszel?”. Viszont abban a pillanatban, amikor felkértek, nagyon váratlanul ért, az egy nagyon abszurd pillanat volt, nagyon meglepődtem. A többiekre pedig nem számítottam. És tök jó - ezt beszéltük is azután, hogy egymásnak kiderültünk -, hogy egyikünk sem számított a másikra. Úgyhogy ez így volt egy szép sztori.

Tóth Ádám: Arra, hogy felkérnek, egyáltalán nem. Amikor Kornél mondta, hogy átjön zenélni – amikor valójában felkért –, akkor az volt a legelső gondolatom, hogy “Ú, mi van, hogyha felkér?”. De aztán rögtön úgy voltam vele, hogy nem, biztos, hogy nem. Aztán egyből, miután felkért, megkérdezte, hogy szerintem kik lesznek ott, amikor megyek, és megismerem az EB társaimat; Mátéra gondoltam, Rozvira nem, de Rozvira is számíthattam volna, így utólag belegondolva. Igen, igazándiból nem nagyon hármunkra számítottam, főleg nem magamra.

Hogyan kértek fel? Meséld el a történetet!

Rozvi: Ez úgy történt, hogy otthon mondták nekem, hogy bedobták a postaládánkba egy pizzázó szórólapját, és szeretnének rendelni a helyről, és nekem kéne ezt elintézni. Felhívtam a számot, megrendeltem a pizzát, habár a telefonbeszélgetés nagyon vicces volt, mert nem hallottam belőle semmit, és igazából nem is tudtam a végére, hogy mit rendeltem, csak mondtam, hogy jó, hozzák ki, legyünk túl rajta. 50 perccel később egy motoros ruhába és sisakba öltözött lány jelent meg a pizzával, néztem is, hogy milyen kemény csajszi hozza ki nekem a kajánkat. Odamentem a kapunkhoz és a lány megkérdezte tőlem, hogy “ezt rendelted?”. Én meg néztem rá furán, láttam, hogy felnyitja a dobozt, és a kerek dobozban egy téglalap alakú pizza volt. Ez nyilván nagyon meglepett, de az még jobban, amikor észrevettem rajta egy kérdőjelet, ami ananászból volt kirakva. Utána pedig felnyitotta a doboz tetejét - ahol a NAGYEB 2022 felirat volt látható -, ezzel együtt felpattintotta a sisakját, és megláttam, hogy Záli az.

Máté: Na, ez egy vicces sztori. Mint utólag megtudtam, az volt az eredeti terv, hogy az edzésemen fog felkérni Merjam, és már ott tartott, hogy beszél az edzőmmel, hogy meglátogatna az edzésen. Viszont én ekkor lebetegedtem, úgyhogy gyorsan írt neki apu, hogy nem lesz jó, nem megyek edzésre, és akkor jött az a változat, hogy hétfő reggel, suli előtt otthon felkér. Csakhogy hétfőn végül mégse mentem suliba, ezért toltak egyet az egészen, és így 8-9 körül arra keltem, hogy a szobámban ordít a mi hívó zenénk, a Still waiting és egy lány rángatja a lábamat, hogy “Máté, Máté!”. Én meg annyira félálomban voltam, hogy bele se gondoltam, hogy ez nem normális, hogy valaki reggel itt az ágyamnál ugrál, szóval fordultam egyet, és aludtam tovább. Merjam meg megállt egy pillanatra, hogy na, ilyenkor mi van. De aztán kitartó volt, és valahogy pont úgy fordult, hogy kirajzolódott a sziluettje az ágyam végében, és akkor leesett, hogy ez a Merjam, és hogy mi is történik. És akkor átmentünk egy szobával odébb, ahol ki volt ragasztva, hogy NagyEB2022? Beikszeltem, hogy igen, és utána beszélgettünk egy nagyon-nagyon jót.

Ádám: Ennek két előzménye van. Az egyik az, hogy éppen felújítunk, és apukám nem nagyon szeret egyedül cipekedni, a másik az, hogy Kornéllal még a kirándulások előtt megbeszéltük, hogy valamikor majd összejárunk gitározgatni. Én ugye basszusgitározok, ő pedig gitározik. Apukám szólt nekem szeptember 19-én – 20-án kértek fel –, hogy másnap négyre érjek haza, mert segítenem kell majd bepakolni. És, amikor mentem haza huszadikán, Kornél felhívott, hogy nincs edzése és gitározhatnánk kicsit; ugorjak be hozzá, vagy ő jönne át hozzám. Mondtam, hogy hát nekem haza kell mennem, de ő jöjjön, nagyon szívesen várom. Nagyjából egy órán keresztül nem jutottunk el odáig, hogy játsszunk, majd, amikor végre leültünk gitározni, mondta, hogy mostanában nagyon-nagyon sok István a királyt hallgatott, és hogy játszunk már el valamit belőle, én meg mondtam, hogy jó, persze. Elém rakta a Te kit választanált az első felvonásból, és az elején csak játszottunk üresen, utána Kornél elkezdett dúdolgatni valamit, aztán hirtelen elkezdett énekelni. Ugye az az eredeti szöveg, hogy “Ó, mondd, te kit választanál?”, és Kornél erre válaszként azt mondta, hogy ő “Tóth Ádámot választaná”. Megfordította a gitárját, és annak a hátulján ott volt a NagyEB 2022? felirat.

Hogy ment a titkolózás?

Rozvi: Meglepően jól ment, bár nagyon nehéz volt, mert mindig az igazat szeretem mondani, és rengeteget mesélek a barátaimnak a mindennapjaimról, amit ugye csak cenzúrával tehettem meg. Szóval semmiképp sem volt egyszerű, de a reakciókból ítélve sikeres volt.

Máté: Összességében szerintem jól. Legalábbis nagyon sok helyről hallottuk, még a kiderülésünk előtt, hogy “hát ezt a 2022-es NagyEB-t senki sem tudja”. Ez egy nagyon jó visszajelzés volt, mert mi is ezt éreztük, hogy nagyon kevesen számítanak ránk. Egyszer nagyon csúnyán elszóltam magam, de szerencsére csak egyvalaki volt velem. Illetve a húgom nekem egy mindennapos nehezítés volt ilyen szempontból, és azt állítja, hogy nem sikerült végig titkolnom előle, gyakorlatilag meg… ki tudja? (nevet) De összességében szerintem tényleg jól ment.

Ádám: Amúgy összességében jól ment, de ehhez az kellett, hogy én lehazudjak csillagot és napot az égről. Senkinek nem mondtam el direktbe, hogy NagyEB vagyok, még a legközelebbi barátaimnak se. Pár ember megtudta, Besze Zsolti, Batiz Ábel, de ők teljesen véletlenül. A legtöbb helyzetben amúgy jól ment, mert egy idő után passzív dologgá vált, hogy nem gondolok és nem stresszelek rá, de akkor is voltak húzós helyzetek. Például amikor azt a “rejtett üzenetet” kiraktuk a Berzsenyisek idébe, hogy most máshogy lesz a pályázás, akkor utána három napig azt hallgattam, hogy mennyire érdekli a berzsenyiseket, hogy ki ez a három ember, meg hogy ú, ez de rossz, ú, ez de jó... Az egy nehéz pillanat volt ebből a szempontból.

Milyen volt a kiderülésed pillanata? Mit éreztél, amikor ott álltál mindenki előtt?

Rozvi: Előtte borzasztóan izgultam. A kiderülés közben végig a mellettem ülő két lány kezét szorítottam, szóval szegényeknek fájhatott utána egész este. A kiderülésem pillanatában pedig nagyon boldog voltam. Miután kifutottam a fiúkhoz és ott álltam mindenki előtt, konkrétan meg kellett kapaszkodnom, mert kezem-lábam remegett. Viszont felejthetetlen élmény volt és nagy melegséggel töltötte el a szívem.

Máté: Hát… ez egy elképesztő érzés, tényleg. Talán nem is hiányzik ez az érzés az ember számára, hogy ha nem tapasztalta még meg, de ahogy átéli, az egy hatalmas energialöket. És nem csak abban a pillanatban, hanem mindig nagyon jó visszagondolni rá.

Ádám: Őszintén szólva teljesen leblokkoltam – egy kicsit ilyen sokkhatás volt –, amikor kimentem. Nem hallottam a zenét, nem hallottam az ordítást. Az volt az egyetlenegy célom, hogy kijussak az emberek elé a színpadra. És csak így utólag visszanézve esett le egy csomó minden, mert Zsolti felvette nekem, hogy például minden második emberen keresztül estem, és hogy mennyire remegtem. De nagyon-nagyon jól éltem meg, nagyon-nagyon-nagy megkönnyebbülés volt, mert az előtte lévő pár órában már csak azon járt az agyam, hogy ez a pillanat is el fog jönni...

Miért ez lett a keretmese? Mennyire tudsz azonosulni a karaktereddel?

Rozvi: Azért ez lett a keretmese, mert alapból a filmet is szeretjük és azt gondoljuk, hogy nagyon sok mindent lehet kihozni belőle. Csomó különböző ötletünk van már most is. A karakterem, Martha a táncos jelenetéről híres a filmben, én pedig nagyon szeretek táncolni, illetve a hajammal is sokat szoktam bajlódni, szóval azt hiszem, ezekben nagyon hasonlóak vagyunk.

Máté: Azt hiszem, volt három vagy négy mese, amire sikerült egész gyorsan leszűkítenünk a kört. A végén azért döntöttünk a Jumanji mellett, mert szerintünk nagyon sok lehetőség van benne, mind abban, hogy van egy jó világa – mert ugye egy játékban játszódik –, mind abban, hogy különböző kihívások vannak közben. Aztán ott a dzsungel, a karakterek ésatöbbi. És akkor egyben a következő kérdésre is válaszolva, az is egy fontos szempont volt, hogy tudunk azonosulni a karaktereinkkel. Úgyhogy… igen. Ezek miatt.

Ádám: Na, ez nagyon érdekes. Mátééknak van egy kis nyaralójuk Csóron, oda mentünk ki azzal az ötlettel, hogy mi most kitaláljuk a keretmesét. Először a Beavatottat néztük meg, ami nekem nagyon-nagyon tetszett, nagyon tudtam vele azonosulni. Aztán elkezdtük nézni a Jumanjit, amit korábban még nem láttam, de az volt a legelső gondolatom, hogy hát ez így nem lesz jó karakterügyileg, mert ott van dr. Bravestone/Dwayne Johnson, akit tudunk játszani, meg van egy lány. És így ennyi. Viszont a többiek mondták, hogy azért nézzük végig, mert lesz ebben új karakter is... és végignéztük. Teljesen pozitív csalódás volt, mert nagyon-nagyon tetszett az, ahogyan megjelent az új karakter, ahogyan bele volt szőve a sztoriba. És végül amikor el kellett dönteni, hogy melyik legyen a keretmese, akkor azért lett a Jumanji, mert úgy voltunk vele, hogy a táborban sokkal, de sokkal többet ki tudunk belőle hozni, sokkal nagyobb univerzumban működik, sokkal jobb keret. És nagyon-nagyon örülök a karakteremnek, és számomra tökre nagy boldogság az, hogy a Jumanjit ennyire jól megtaláltuk és mindannyiunknak tetszik.

Mit gondolsz eddig a közös munkátokról, hogyan megy a közös munka?

Rozvi: Nagyon szuperül tudunk együtt dolgozni, szeretek a srácokkal lenni. Hatalmas szerencsénk van és nagyon hálás vagyok érte, hogy így válogattak össze minket. Tényleg, szerintem ennél zseniálisabb nem is lehetne, élvezem a közös munka minden pillanatát.

Máté: Fhú, szerintem elképesztően jól. Nem mondhatom, hogy nem ismertük egymást, de nem igazán dolgoztunk még együtt korábban, és őszintén, nagyon élvezem a közös munkát, mindig nagyon jó hangulatban telik, nagyon egyszerűen megy, úgyhogy nem tudnék jobbat elképzelni.

Ádám: Húha! Ezt a kérdést kaptam a kiderüléskor is, és akkor egy kicsit gáznak éreztem, hogy nem tudtam mást mondani, mint azt, hogy “nagyon jó”. Ezt viszont háromszor is elmondtam. Nagyon-nagyon pozitívan élem meg azt, hogy se túl kevésnek, se túl soknak nem érzem magam. Tehát azt sem érzem, hogy öt percenként bedobok valami új ötletet és a többiek levegőt se tudnak venni, és azt sem érzem, hogy ők viszik az egész munkát, és én meg csak ülök ott a háttérben, hogy “de jó EB-nek lenni”. Egyelőre nagyon-nagyon jó minden, remélem, hogy így is lesz, nem nagyon számítok másra, mint hogy így legyen, és tényleg nagyon-nagyon örülök mindkettőjüknek.

Mesélj valami vicces sztorit a forgatásokkal, eddigi munkáitokkal kapcsolatban!

Rozvi: Mesélek mondjuk a kiderülővideónk forgatásáról. Ugye, eléggé érdekes öltözetben voltunk, és egy tó mellett forgattuk le a videót. Igazából teljesen nyugodtan vettük fel a jeleneteket és egyszer csak azt vettük észre, hogy egy óvodás csoportnyi kisgyerek áll körülöttünk és néznek minket. Nagyon élvezték az előadást, az alapvideóban lehet hallani, hogy amikor Kokóék leugrottak a farönkről, és valamelyikőjük kalapja leesett, akkor nevettek a háttérben.

Máté: Jaj, hát igazából az egész keretmese kiderülő-videónak a felvétele egy vicc volt. Talán azon belül tudnám kiemelni azt a részt, amikor a Derült égből fasírtot vettük föl, és volt az a rész, amikor én elvágódok a fasírtokkal és azok repülnek szanaszét. És ott… hát, az volt a terv, hogy Ádám befekszik egy tepsivel az asztal alá, és akkor ő majd ott elkapja a leeső fasírtokat. Ez egyébként benne is van a videóban. Nem hiszem, hogy sokaknak feltűnt, de ott látszik a bal alsó sarokban…(nevet) Ennek az lett a vége, hogy egyetlenegy fasírt landolt a tepsiben, az összes többi a földön. Ezen órákig röhögtünk, nem tudom, miért, de… ott abban a pillanatban és mentális állapotunkban nagyon-nagyon vicces volt.

Ádám: Több vicces sztorim is van. Amikor titkolóztam, akkor volt az, amikor mindenki az új csopvezpályázatot mérlegelte előttem... az egy nagyon vicces sztori volt, de ott kis feszültség is volt bennem, hogy “Na, ezzel most mit fogok kezdeni?”, meg hogy mi lesz majd, ha kiderülök. Talán az egyik legviccesebb sztori az az, hogy, amikor kerestük a keretmesét, akkor minden egyes megnézett filmet be tudtunk sorolni valamilyen kategóriába: vagy vonatokról ugráltak le benne, vagy voltak benne elefántok, vagy valami más. És emlékszem, hogy volt olyan film, amiből megnéztük az első öt percet, és az asztalra csaptunk, hogy ezen is vonatokról ugrálunk vagy ebben is vannak elefántok. Ez elég sokáig egy visszatérő poénunk volt.

Mit üzensz a berzsósoknak?

Rozvi: Ha szeretnétek, pályázzatok és vegyetek részt a gólyatáborban vagy bármelyik programon a suliban, a lényeg, hogy érezzétek jól magatokat!

Máté: Azt, hogy pályázzanak NagyNullba és hozzunk össze közösen egy felejthetetlen tábort a kilencedikeseknek!

Ádám: Talán azt üzenném, hogy szerintem mindannyian hihetetlen szerencsések vagyunk, hogy egy ilyen közösségnek vagyunk a tagjai, és egy ilyen privilégiumban lehet részünk. Mert az én meglátásom szerint a Berzsenyi közösség, oktatás és egy csomó más szinten nagyon-nagyon-nagyon kitűnik a többi középiskola közül. Hatalmas nagy szerencsének tartom, hogy ide járhatok. És talán ezért az a legjobb, hogyha nem egymást hajkurásszuk és nem egymás után futunk meg gyűlölködünk, mert ez a nagyon-nagyon jól összetartó közösség, ez nem azon alapult meg, hogy kibeszéljük egymást a másik háta mögött, hanem azon, hogy egy tényleg összetartó, jó és barátságos társaságot vagyunk képesek egymásnak nyújtani.

Hajtó Zsófia, Kuti Lilla Szabina és Vidor Nikoletta