NAGYEB 2019 - Brezo

Brezo-interjú

Egy év telt el azóta, hogy felkértek. Ez hogyan befolyásolta az elmúlt évedet?

Nem volt olyan hét, amikor ne foglalkoztunk volna a NagyNullal, és nem volt olyan nap, amikor ne gondolkodtunk volna rajta valamilyen mértékig. Nekem az előző évem tizenkettedikesként eleve nehéz volt. Rengeteg mindent elvállaltam, és nem gondoltam bele, hogy mennyi munkám lesz velük. Elkezdtem a jogsit csinálni szeptember elején, közben tanultam a német középfokú nyelvvizsgámra, és ugye az érettségire folyamatosan készülni kellett. Közben a NagyNullal is folyamatosan foglalkoztunk, és még felvételezni is akartam az SZFE-re (Színház- és Filmművészeti Egyetem – a szerk.), emiatt hetente jártam foglalkozásokra, egy volt színész ismerősömmel. Valahova mindig rohantam, valamit mindig csináltam. Nem nagyon volt időm „leülni” - aminek amúgy örültem, mert szeretem magam hajtani. Úgyhogy én élveztem ezt a tempót, csak észre kellett vennünk, hogy rengeteg dolgunk van. Több is, mint amennyit gondoltunk, mert mindig volt valami váratlan teendő, ami a NagyNullból származott.

Hogyan kértek fel?

Ez egy nagyon szép sztori. Az akkori barátnőm (akit beavattak), egy keddi napon azt mondta, menjünk el forró csokizni, és vállalta, hogy keres helyet. Fél három körül kijöttünk a suliból, elmentünk a Corvin-negyedhez, és az ottani plázában sétálgattunk, mert fél 4-re volt foglalásunk. A barátnőm néha gyanúsan viselkedett, de nem is gondoltam, hogy a felkérés miatt. Csak láttam, hogy Dórival üzenget Messengeren, és nem értettem. Kérdeztem, hogy miért beszélget vele, mikor nem is szoktak. „Ja, csak egy régi könyvet szeretnék visszaadni neki.” Mondtam, hogy „Jó, oké.” Egy random férfitől kértünk wifit, hogy megnézhessük, hogyan kell eljutni ebbe a romcafé-ba. Lementünk egy pincés helyiségbe, és ott ült Dóri és Dorci. De még akkor sem esett le nekem semmi. Mikor leültünk egy asztalhoz, kissé távolabb Dóriéktól, akkor a barátnőm elsírta magát, hogy „nagyon büszke rám”, és „ugye, elfogadom?” Nem értettem, miről beszél, mit kéne elfogadnom. Erre ő: „Jaj, ne csináld már, nem vetted észre?” Akkor esett le, hogy: „Ja, hogy engem most fel fognak kérni.” Aztán még kikértük a forró csokit, amit nagyon lassan ettem, mert nagyon sűrű volt. Kapargattam, kapargattam a bögre alját, és azt láttam, hogy egy írás van rajta. Mondom magamban, „áh, biztos csak a márka.” A barátnőm megkérdezte, hogy „Na, megetted?” „Ja.” „Akkor nézd már meg jobban az alját!” Nézem, hogy „NagyEB. Ja, basszus!” Teljesen kretén voltam.

Persze, mindenki, aki lenn volt a táborban, átgondolja, hogy mi lenne, ha EB lenne. Ez velem is így volt. Sokáig reméltem, hogy nem kérnek fel. Nem akartam EB lenni, hiszen nagyon szerettem a segítőséget. Tudtam, hogyha EB leszek, akkor teljesen mást kell, hogy csináljak, és más szintet várnak majd el tőlem. Szerettem azt, hogy segítőként egyszerre lehetek komolytalan és nagyon szabad a táborban, de közben vannak feladataim, amiket nagyon nagy élvezettel csinálhatok. Tudtam, hogy EB-ként nem lehetek majd ilyen. Végül, szerencsére jól sült el, mert nem kellett megerőszakolnom magam ilyen szempontból, és tudtam olyan lenni EB-ként is, mint segítőként. Nagyon sok szép emlékkel gazdagodtam, tehát nem bántam meg egyáltalán, hogy elvállaltam. Hogyha nem lett volna ott a barátnőm, és nem mondja azt, hogy vállaljam el, akkor erősen átgondoltam volna. Miután megláttam a könnyeit, már nem volt kérdés…

Számítottál arra, hogy a P.G.-t és a Verát is felkérik melléd?

Hát, P.G.-t mindenki tudta. Rengeteget tett hozzá a táborokhoz. Nagyon megérdemelte, és közben pedig egy olyan srác, aki hihetetlen karizmával rendelkezik, emellett nagyon szorgalmas, és elképesztő odaadás van benne a tábor iránt is. Igazából mindkettejüket előre tudtam: Dóri, szegény, kikotyogta a felkérésemen P.G.-t és Verát. A semmiből elkezdte mondani, hogy nekünk nem lesz olyan könnyű, mert P.G. és Vera is KisNullozik… Nem mondta végig, csak befogta a száját, és elkeseredve mondta, hogy „de hülye vagyok”. Tehát, konkrétan úgy mentem oda a helyre, ahol hárman először találkoztunk, hogy én már tudtam, hogy kik várnak. Ők pedig izgulhattak, mert nem tudták, ki jön.

Hogyan tudtatok együttműködni?

P.G. és én nagyon közvetlenek voltunk Verával. Megszerettük, és egyből befogadóak voltunk vele. Évfolyamtársakként valamelyest ismertük egymást, csak vakon azt hittük, hogy utál minket a másik. Pedig ez nem így volt. Nagyon hasonló értékeket képviselünk, így gyorsan rájöttünk, hogy nagyon is bírjuk egymást. A felkérés után egy héttel kijöttek hozzám, elkezdtünk dolgozgatni, agyalgatni és dumálgatni. Gyorsan összekovácsolódtunk. Az első pillanattól kezdve jól tudtunk együttműködni.

Milyen érzés volt az elsős bemutatkozó után először kiállni a tömeg elé, mint EB?

Felemelő érzés volt. Én nem szenvedtem annyit a kiderülésig, engem nem piszkáltak az emberek. A kiderülés napján kiültünk azokkal a barátaimmal a Duna-partra, akik soha nem nulloztak, és elmondtam nekik, hogy EB leszek. Muszáj volt, mert ők már nagyon sejtették.

Milyen volt úgy először belépni az iskola kapuján, hogy mindenki tudta, hogy EB vagy?

A hármasunk mindig is igyekezett ezt nem éreztetni. Én a legjobb tudásom szerint próbáltam ugyanúgy létezni, ugyanazt csinálni, mint azelőtt. Azt hiszem, sikerült. Beszéltem erről a barátaimmal, és ők mindig mondták, hogy nem szálltam el.

Az idei év előtt hányszor és milyen szerepben mentél le a táborba?

Mind a kétszer segítő voltam. Egyszer kilencedikben, akkor nagyon fura volt, ott nem találtam magamat, mert nagyon gyerek voltam. Nekem ijesztőek voltak az aggok, féltem is tőlük. Nem mertem kibontakozni abban a táborban, mert utána, és közben is volt bennem egyfajta szorongás. 10.-ben nem pályáztam, azt hiszem, hogy pont az előbbi okokból. Nem motivált semmi. 11.-ben megint pályáztam, az viszont zseniális volt: bíztak bennem az EB-k, sok szerepet kaptam, nagyon élveztem.

Mennyi szereped volt a tánc koreográfiájának megalkotásában?

26-án kezdődött a tábor, és 25-én este végre eldöntöttük, hogy melyik zeneszám lesz a hívózenénk. Nálunk voltunk P.G.-vel, és söröztünk a teraszon. Már késő este volt, és mondtam, hogy „Na, jó, csináljuk meg végre a táncot!”. Amíg P.G. mással volt elfoglalva, én megcsináltam a táncot. A végén megmutattam neki. Egy-két részt módosítottunk rajta, de egyébként kész volt.

Milyen érzés volt először eltáncolni a nulladikosokkal?

Nagyon izgalmas volt. Éreztem, hogy P.G. és Vera egy kicsit lesték a mozdulataimat. Vicces volt, jót nevettem magamban.

Érezted, hogy mindenki téged néz és utánoz?

Szerencsére nem csak engem. Az, hogy néznek, soha nem zavart. Sőt, inspirált. A Madách Színházban eltöltött időszak alatt megszoktam, hogy néznek. Ők viszont utánoztak, ami kicsit ijesztő volt.

Említetted, hogy hét évig szerepeltél a Madách Színházban. Milyen szerepeid voltak, hogyan érezted magad, milyen gyakran jártál?

Hét éves koromtól kezdve táncoltam a Madách Musical Tánciskolában. Ennek az intézménynek a közreműködésével és segítségével állhattam a Madách Színház színpadán. Nyolc éves koromban beválogattak az Anna Kareninába, ahol egy kisfiút játszottam. Ötpercnyi jelenetem volt az egész darabban, de az pont elég volt ahhoz, hogy megérezzem a színháznak az ízét. Egyszerűen beleszerelmesedtem. A „Jézus Krisztus Szupersztár”-ba és a „József és színes, szélesvásznú álomkabát”-ba is beválogattak táncolni, és énekelni a gyermekkarba. Tizenöt éves koromban megkaptam a Benjamin szerepét, ami már elég sok színpadi jelenlétet jelentett.

Van valami, amit máshogy csináltál volna?

Hogyha mindennel csak egy nappal lettünk volna hamarabb készen, akkor már időben lettünk volna a dolgainkkal. Így, sajnos az egész évben, mindig le voltunk maradva egy nappal. Valami mindig hiányzott, és sok mindent hagytunk az utolsó pillanatra. A tábor utolsó napján is kapkodtunk. Ha akkor csak mi hárman vagyunk, nagyon csúnyán megszívjuk. Szerencsére ott voltak az aggjaink. Nagy respekt nekik, mert rengeteget segítettek. Nélkülük a tábor konkrétan nem születhetett volna meg.

Milyen érzés volt segítőként, majd később már EB-ként belépni a tábor területére?

Nulladikosként nagyon izgalmas, mert nagyon várod. Fogalmad sincs, mi lesz, csak sejted. Aztán, mikor visszamész, az mindig eszméletlen jó érzés. Csak mosolyogsz a kapura meg a kék, rozsdás táblára - „Balatonakali gyerektábor”. Imádom azt a helyet. Olyan légköre és kultusza van, hogy mindenkinek szívmelengető visszaemlékezni rá. Mikor az ember odaér a kapuhoz, a nehéz táskájával, kikáromkodta magát a felfelé vezető úton, és meglátja végre a kaput, olyan, mintha a Mennyország Kapuját látná.

Mi a kedvenc a tábori programod?

Jó kérdés. Szerintem a gitározás, azt nagyon szeretem. A zene mindenkire elképesztő hatással van. Alapjaiban rengeti meg ez embert.

A Berzsenyiben kezdtek el Brezonak hívni, vagy már azelőtt is így szólítottak?

Az általános iskolában már mondták egyszer-kétszer, hogy Brezó, de ott nem ragadt rám, maradtam Dani. Nem is tudom, hogy gimnáziumban ki kezdett el Brezó-zni, szerintem valamelyik évfolyam- vagy osztálytársam. Amúgy vicces, mert édesapámat is Brezónak hívták, és őt is a gimnáziumtól kezdődően. Jó érzés volt, hogy engem is Brezóznak, és így valamelyest apát „képviselem”. A Danit pedig azok használják, akik kifejezetten jóban vannak velem. De a nagy többség, mivel azt hallják, Brezónak hív.

Van a segítői múltadban kedvenc alakításod, vagy amiről úgy gondolod, hogy a legjobban sikerült?

A Mariót nagyon szerettem csinálni (a 2018-as NagyNull egyik alakja– a szerk.). Egyébként Donogán tanárnő is imádja. Többször jött oda hozzám, hogy „Danikám, ugráljon már úgy, ahogyan Márióként ugrált!”. Ilyenkor mindig ugrálni kezdtem, ha kellett, akkor a suli közepén. A színházas szerepemet is élveztem. Talán ez a kettő a kedvencem.

Milyen az élet a Berzsenyi nélkül? Sikerült megtartani a berzsenyis kapcsolataidat?

Sajnos nem. Sok kapcsolat szakadt meg, ahogy vége lett a tábornak. Maradt pár ember, akikkel csak nagyon ritkán, kéthetente egyszer tudok találkozni. Egyelőre ennyi maradt nekem a Berzsenyiből. Aztán nem tudom, hogy a jövőben mi lesz.

Néha visszajársz?

Nem, az EB-táncon kívül nem voltam a suliban. Sajnos, nem találtam még rá alkalmat.

Velük mennyire tartod a kapcsolatot?

Élőben nagyon rég találkoztam velük, Messengeren pedig nem szeretünk beszélgetni, mert tartalmatlannak tartjuk és szürkének. De már jó lenne találkozni. Hamarosan fogunk is, szerintem.

Van olyan, amit a legtöbb berzsenyis nem tud rólad, és te szívesen megosztanád magadról?

Nyolc évig balettoztam, mást nem mondanék.

Mit üzensz külön a P.G.-nek meg a Verának?

Nem tudom, puszilom őket. (Nevet.) Verának azt, hogy ne aggódjon az érettségi miatt, mert szerintem jól fog neki sikerülni. Majd úgyis felveszik olyan helyre, ahova szeretne menni, vagy hogyha nem is, akkor se keseredjen el, mert ezen nem múlik semmi. Sokkal nagyobb döntések lesznek az életben, amiket meg kell hozni, ilyenen ne szabad fennakadni, hogy melyik egyetem és melyik szak. Azt gondolom, hogyha az ember a mai világban szorgos, munkára kész és ért valamihez, akkor már lesz pénze zsömlére a boltban.

P.G.-nek pedig azt, hogy élvezze az egyetemet, ne dolgozza halálra magát, és remélem, megtalálta azt, amit csinálni akar a BGE-n.

Mit üzensz a berzsenyiseknek és a Kis- és NagyNullba jelentkezőknek?

Tanuljatok, mert tanulni kell. Mindjárt itt az érettségi - még a kilencedikeseknek is ezt mondom. El fog repülni az idő, élvezzétek ki, tényleg. 4 év soknak tűnik, de elszalad, főleg, hogyha olyan tempóban pörög az ember élete. Ha tudtok, akkor vegyetek részt a Nulltáborokban, vagy akármilyen iskolai szervezésű táborban - Szarvasbőgés, Bútkemp, Székelyzsombor - ahol lehet élményeket szerezni, próbáljatok ki sok mindent.

Kuti Lilla Szabina és Frankl Soma

Kuti Lilla Szabina

Author: Kuti Lilla Szabina

Stay in touch with the latest news and subscribe to the RSS Feed about this category

Hozzászólások (0)

Comments are closed


No attachment



You might also like

Összefoglaló a 2021-es IDÖK-vitáról

Az idei IDÖK vitát ismét Twitchen tartották meg a szervezők. Számos fontos kérdésre kaphattunk választ a MukIDÖK-től, akik most egyedül pályáztak erre a nagy szerepre.

Folytatás

MukIDÖK - Interjú

Interjú a MukIDÖK párt tagjaival: Bódi Leventével, Kojnok Lillával és Polgár Mátéval.

Folytatás