Gasztroélmények Párizsból

Ha az ember Párizsra gondol, egyből a fényekre, szép épületekre, a sugárutakra, a szerelemre, idillre asszociál. No meg persze croissant-ra, a kávéra, a csigára, érett sajtokra és minden olyan fenszi ételre, amire a szofisztikált ember azt mondhatja: gurmé. Nos, az én párizsi tapasztalataim nem egészen ezeket a képzeteket támasztják alá. A csereprogram sok szempontból volt változatos, néhol sokkoló és elgondolkodtató, de én most szeretnék csak az étkezésre, étkezési szokásokra kitérni, és nem (ebben a cikkben) részletezni az egyéb élményeimet. Ez a bejegyzés csak az én személyes tapasztalataimat fogalmazza meg. Nyilván ahány cserepartner, annyi étkezési szokás. Szerencsére én kifogtam mindegyikük legalját ilyen téren ), ugyanis életemben nem gondoltam volna, hogy lesz egy olyan hetem (ráadásul Párizsban), amikor a legtáplálóbb étel, amit elém raknak, egy McDonald’s-os sajtsaláta lesz. Így igaz. A cserémék hűtője valószínűleg soha nem tárolt még zöldséget vagy gyümölcsöt, így egy hétig ezeket teljesen nélkülöznöm kellett. Helyette a spájz és a hűtő tömve voltak édességekkel, keksszel, chipsszel, mirelit kajával, zacskós ételekkel, és lényegében minden olyanfajta táplálékkal, ami tök mesterséges. Elviekben persze nem is hangzik olyan rosszul, hogy „húú, egy hétig csak zsíros, fincsi nassolnivalón éltem, minden gyerek álma”. De nem, ez mind üres kalória, mind olyan szinten egészségtelen, hogy belegondolni is rossz. Azonban el kellett fogadnom, hogy ez jutott.



Amit mások ettek.

A cserém édesapja a McDonald’s-ban dolgozott, (ebből is adódott, hogy nagyon keveset volt otthon), úgyhogy mindennap felszerelkeztem néhány mekis gyümölcslével (a természetesség jegyében), egy csomag keksszel, chipsszel és változatosabbnál változatosabb dobozos műételekkel, így indulva neki a napnak. Ebédre volt, hogy zacskós (?) paradicsomos kuszkuszt vittem, amit persze nem tudtam sehol sem megmelegíteni, volt, hogy a tegnapról maradt zsírban tocsogó két pizzaszeletet, volt, hogy szendvicset. Természetesen a cserémmel a szendviccsel kapcsolatban is más elképzeléseink voltak. Én két szelet kenyér között sajtra és uborkára gondoltam volna, de tényleg úgy, hogy amúgy nem várhattam volna tőle többet; a cserém azonban úgy döntött, más lehetőséget kínál. Mivel – ahogy már említettem – a lakásuk nem bővelkedett egészséges ételekben, zöldség híján felajánlotta, hogy egy doboz ecetbe áztatott darált sárgarépát tegyünk a szendvicsbe. Ez már itt jól hangzik. Kiderült azután, hogy nincs otthon kenyerük, de aggodalomra semmi ok, akad egy kis kalács. Hogy megspékelje egy kicsit az egész napos útravalómat, kompenzálásképpen háromféle büdös sajtot is a kezembe nyomott. Kissé meghökkenten álltam neki tehát a szendvicsem készítésének, aminek összetevői ecetes répa és különböző sajtok két szelet édes kalács közt. Ekkor persze még nem tudtam, hogy majd lesz olyan is, amikor ennyit sem kapok. Meg kell jegyeznem, a cserém és családja nem álltak anyagilag nehéz helyzetben, egyszerűen csak egy olyan emberrel laktam, akibe nem szorult túl sok empátia és józan ész. Kiderült, hogy kifejezetten szerencsésnek érezhettem magamat, amikor kaptam, azazhogy csinálhattam magamnak reggelit (tej és müzli, ami olyan édes, hogy érzed, ahogy rágás közben sorvadnak a fogaid), valamint amikor volt esélyem arra, hogy készítsek magamnak egy kávét (ugyanis a cserém – ahogy azt megosztotta velem – nem tudja, hogy működik a kávéfőzőjük. Szerencséjére hamar rájöttem, és onnantól kezdve ő is kávézott velem reggelente, a saját otthonában.). Ugyanis voltak reggelek, amikor elfelejtette, hogy én is egy ember vagyok, akinek, hogy normálisan funkcionáljon és végig tudjon csinálni egy napot (aminek a folyamán nem mellesleg 10 órán keresztül sétálunk) szüksége van megfelelő mennyiségű táplálékra, így reggeli gyanánt a kezembe nyomott egy szelet sajtot. Egyetlen szeletet.



Így bőséges reggelim után minimum délig ki kellett volna bírnom evés nélkül, hál’ istennek azonban az osztálytársaim megszántak némi elemózsiával. Egyébként rajtam kívül szinte mindenki más is hasonló kaliberű nassolnivalót kapott a nap folyamán, azonban sokszor éles kontraszt volt érzékelhető az én és a többiek vacsorái között. Amíg egyeseket étterembe vittek, vagy avokádós garnélát vacsoráztak, meg francia süteményeket, addig az én vacsorám egy hatalmas fémtálba beleplaccsantott fagyasztott spenót volt. (Bár itt is kihangsúlyozom, nem csak én jártam így, voltak, akik iszonyatosan nagy adag zsíros valamit kaptak.)



A cserém persze biztos nem akarta, hogy éhezzek, bár őszintén nem tudom, mi volt a célja azzal, hogy nem adott enni. De mindegy is, hiszen azért akadtak alkalmak, amikor elvitt étterembe – igaz, hogy a McDonald’s-ba, bár vega vagyok (HA VALAKI NEM TUDNÁ). Így tehát minden szabad pillanatomban, amikor megállhattunk pihenni, vagy elmehettünk kávézni, kiélveztem, hogy finom a cappuccino, és nem szégyenkeztem kétszer bemenni ugyanabba a cukrászdába, ahol ingyen macaront adtak kóstolóba. Én nem tapasztaltam meg Párizs gasztronómiai fényűzését, bár igazából utólag belegondolva, ha nem is jobb így, de viccesebb elmesélni. És az ember tényleg csak akkor kezdi értékelni az élet adta alapvető dolgokat, ha egyszerre csak elveszik tőle azokat – nem is csoda, hogy otthon elsírtam magam, amikor megláttam a hűtőnkben lévő paradicsomokat.

Szöllősi Luca 11. a

Falucskai Veronika

Author: Falucskai Veronika

Stay in touch with the latest news and subscribe to the RSS Feed about this category

Hozzászólások (0)

Comments are closed


No attachment



You might also like

Anjouk ~ Könyvajánló

Bíró Szabolcs napjaink egyik legismertebb hazai szerzője, főként magyar történelmi regényeket ír. Legsikeresebb sorozatát, a mára már hét részt magába foglaló Anjoukat fogom ajánlani Nektek ebben a cikkben.

Folytatás

Szentjánosbogár lányok - sorozat vs. könyv

Ha egy könyv megfilmesítésre kerül, gyakran felteszik utána a kérdést: melyik a jobb? Melyik tetszett jobban? Szentjánosbogár lányok - sorozat- és könyvajánló.

Folytatás