Berzsenyi's

Ez az alapvetően világtól elszeparált idilli tér, megtöltve érdekesebbnél érdekesebb szereplőkkel, az összes létező generációból, százféle élettörténettel, amelyek a film során találkoznak, akár ha apró pillanatokra is, hatnak egymásra, majd elválnak, hogy kibontakozzon belőlük valami, valami nagy, gyönyörű és ugyanakkor nyomasztó. Hogyan dolgozzuk fel az idő múlását? Milyen az, amikor valaki megcsömörlik? Meddig vagyunk fiatalok? De legfőképpen, miként dolgozzuk fel az életet?

Ilyen kérdéseket vet fel Sorrentino filmje, amely kétórányi csoda. Szubjektíven természetesen. A film elgondolkodtató, érzelmekkel teli, megrázó és rétegelt. Emellett pedig olyan elképesztő audiovizuális élmény, mintha a világ egyik leggyönyörűbben koreografált keringőjét néznénk. Azt hiszem, számomra talán azért tűnik ennyire elképesztőnek, mert szinte bármilyen hangulatban és tudatállapotban nézhető. Drámai, egyeseket még megríkatni is képes lehet, ugyanakkor vicces, tehát, ha nézőként az ember éppen nem vevő az említett nehezebb kérdéseken való gondolkodásra, akkor tökéletesen kikapcsolja az agyát a képi világ és a filmben felcsendülő betétdalok lenyűgöző kompozíciója, valamint elnevetgél Michael Caine és Harvey Keitel prosztataproblémákról szóló viccein. Mátravölgyi Zsófi