NYÁRI TÁBOROK

Bemutatjuk a Berzsenyi táborait, hogy legyen mire várni a jövő nyárig.



SZÉKELYZSOMBOR Az idei Székelyzsombori tábort három szóval jellemeztük: Szeretet, Chill, Ráczpontyváltó. Ez a három tökéletesen jellemzi a tábor hangulatát, a ráczpontyváltó értelemszerűen minden, ami a másik két halmazba nem fér bele. (És ezzel a matekos gondolattal mindenkit el is ijesztettünk...) Első hallásra nem biztos, hogy mindenki élete táborának lehetőségét látja benne. Kifizetni egy rakat pénzt, hogy dolgozz délelőttönként és utána meg egy csendes faluban lézengj pár ismeretlennel? Legalábbis erre számítottunk az első alkalommal. Aztán a tábor után a napokat számoltuk, hogy mikor mehetünk újra vissza Székelyzsomborba, mikor láthatjuk újra az ismerős utcákat, házakat, a hegyet és a várat, a sárkánykészítést és a lámpásos éjszakai sétát és az új barátokat.



Fontos Marcell és Gábeli Nóra 11.B

BÚTKEMP Szerintem kevesen ismeritek igazán a Berzsenyi evezős táborát. Pedig idén már hatodjára rendeztük meg ezt a csodálatos nyári tábort. A bútkemp napsütés, Duna, evezés, csobbanás, éneklés, boldogság. Dunakilitin, a Mosonmagyaróvártól nem messze fekvő kis településen a bútkemp ideje alatt egy hétre megáll az idő. Sátrazunk, magunknak főzzük az ételeket, napközben a gyönyörű Szigetközt kenuzzuk körbe Viktor vezetésével, aki a legviccesebb túravezető a világon, délután kártyázunk, fürdünk a Dunában, együtt vagyunk. A bútkemp, külön csodavilág, felhőtlenül boldog hét, Berzsenyis tábor, igazi nyár.



Kremmer Magdolna 11. A

LIGNANO SABBIADORO Ha egy kötetlen, kellemes hangulatú nyaralásra vágysz az iskolatársaiddal, Lignanóban a helyed. A szabad programokban pihenhetsz, strandolhatsz, sportolhatsz, kreatív főző tevékenységben vehetsz részt vagy barangolhatsz a városkában. A nyaralóhelyen az olasz gasztronómia legjobb ízei csábítanak.Idén nyáron hajóval meglátogattuk az Adria királynőjét, tanáraink előadását hallgathattuk meg az irodalom, a művészetek és a tudomány területéről Velencével, Muranóval és Buranóval kapcsolatban. Az apartmanhoz 2 perc sétára volt a tengerpart. A kiválóan felszerelt bolt – Eurospar – sem volt messze, amit rendszeresen látogattunk. Esténként főzőcske, buli. A hangulat családias volt.



GYERTEK LIGNANÓBA!

Szűcs Adél, Töhötöm

Képek forrása: Fontos Marcell, Sáfár Andris és Szűcs Adél

Falucskai Veronika

Author: Falucskai Veronika

Stay in touch with the latest news and subscribe to the RSS Feed about this category

Hozzászólások (0)

Comments are closed


No attachment