KISEB 2016 – KEZDETEK

A kilencedik a, b, illetve d osztályosok, és a 7.c bemutatkozásával hivatalosan is befejeződött a 2015-ös Nulltáborok időszaka, de természetesen még ezelőtt megkezdődött a találgatás a 2016-os táborok szervezőivel kapcsolatban. Ebben a cikkünkben az idei KisNull tábor Előkészítő Bizottságát kérdezzük a terveikkel és eddigi tapasztalataikkal kapcsolatban.



Gondoltál arra, hogy felkérnek?

Arnold: Számítani nem számítottam rá, de reménykedtem benne, és tudtam, ha megtörténne, az nagy örömmel töltene el. A felkérésem története röviden annyi, hogy éppen egy közös ebéd után tartottunk haza Dorcival Pilisvörösvárra, amikor hirtelen megállt mellettünk egy autó, kiugrott belőle két símaszkos ember, akik elkaptak és bedobtak a csomagtartóba. Ezután váratlan gyorsításokkal és kanyarokkal elvittek egy sötét erdőbe, ahol egy papírzacskót húztak a fejemre és otthagytak. Rengeteg különböző gondolat kavargott a fejemben, de csak akkor állt össze a kép, amikor egyesével megjelent a 2015-ös KisEB, először Petra, majd Lau és utolsónak Andris. Egy kis időhúzás után elmondták, hogy miről is van szó. Ha valakit érdekelnének további részletek, az nyugodtan keressen meg, szívesen elmesélek mindent, nem harapok.

Eszter: Megfordult a fejemben, de aznap egyáltalán nem számítottam rá. És hogy hogyan kértek fel? Erre a kérdésre szívesen válaszolok élőben, mert kicsit hosszú és bonyolult.

Lóci: A felkérésre nem számítottam túlságosan; azt hittem én itt már biztosan nem leszek EB, de viszonylag gyanús volt, amikor egy kedd délután felhívott a Cserna Balázs, hogy ugyan, nincs-e kedvem eljönni vele inni, mire mondtam, hogy éppen egy ismerősömmel találkozom, de olyan hatkor jó lesz. Ezután letette, hogy megbeszélje az anyjával, mikor indulnak (?), majd mikor odaértem Újpest-központhoz, már egy kicsit számítottam rá/reméltem, itt valami turpisság van. Felhívtam Balázst, aki nem volt sehol, ugyanis – saját állítása szerint – elaludt. Ekkor már bizton tudtam, ugyanis ez egy picit sok furcsaság volt egy nap. De a felkérők még nem voltak sehol, ezért mentem haza, és csak hazafelé jutott eszembe, még édesapám is hívott, egy perccel Balázs előtt, szóval igen, itt van valami a dolog füle mögött. Kinyitottam a nagy zöld kertkaput, és a család kutyája, Bagira szaladt felém, mint mindig, csak most a nyakörve alá egy üzenet volt téve „KisEB2016?” felirattal. Ott ült mind a három 2015-ös KisEB a hátsó teraszon.

Hogyan tudtok együtt dolgozni?

Eszter: A felkérés óta sokat forgattunk, tervezgettünk. A közös munka számomra nagyon pozitív, jól kiegészítjük egymást. A legjobb keretmesét akartuk. Azt hiszem, megtaláltuk. A története hihetetlen jó, családias, kedves és könnyen alakítható. Az elején sok felvetésünk volt, de a végén a legelső ötlet bizonyult nyerőnek.

Lóci: Azóta viszonylag sokat ültünk össze, aludtunk egymásnál többször is (ami néha kicsit macerás, egyikünk Újpesten, míg másik Veresegyházán, harmadik tagunk Pilisvörösváron lakik), délutánonként is össze-összeültünk titokban még a kiderülésünk előtt, meglepően olajozottan haladt eddig minden.

Arnold: Szerintem mindhárman megismertük egymást annyira, amennyire ennyi idő alatt lehetett, annak ellenére, hogy nem vagyunk olyan sokat együtt. Remekül tudunk együtt dolgozni: igazán király csapat vagyunk, és ennél csak jobbak leszünk!

Mi alapján választottátok a keretmesét? Miért tartjátok egyedülállónak, jónak? Sok fejtörést okozott?

Arnold: Az volt a célunk, hogy a lehető legjobb keretmesét válasszuk, amelyik megvalósítható, gyerekbarát, elég ismert, illenek hozzánk a karakterek, és mindhármunknak képes elnyerni a tetszését. Kisebb-nagyobb változtatások után hamar rá kellett, hogy jöjjünk, ennél jobbat keresve se találhatnánk, és emellett továbbra is kitartunk. Hogy miért egyedülálló?! Nézzétek meg a filmet és rájöttök!

Lóci: Amikor megismertük egymást (nem a felkérés napján, hanem amikor megtudtuk, ki a másik kettő), és utána egyből elmentünk csapatépíteni, már mondtam, hogy szerintem nagyon jó ötlet lenne a Hihetetlen Család keretmesének. Már első nap nálam aludt az egész banda, és már első este a Hihetetlen Családot néztük meg, de ekkor még sok más is volt a pakliban. Bár sok más volt még ezen kívül, én végig ezt akartam, emellett lobbiztam végig. Szerintem amellett, hogy egy kiváló alkotásról beszélünk (tényleg az öt legjobb animációs film közt van nálam), egy nagyon érdekes, mégis családiasan kedves univerzumot alakít ki egy szuperhős társadalomról, nagyon sok lehetőséggel és humorral, amit mi is, és reméljük a kicsik is nagyon élvezni fognak.

Milyen olyan személyes dolgaid (hobby, hangszer) vannak, amelyek történetét szívesen megosztanád a berzsenyisekkel? Nagyon kíváncsi vagyok például, hogy hogy jött neked a filmezés, vágás?

Lóci: A filmezés nekem már viszonylag kicsi koromban elkezdődött, szerintem 9 éves lehettem, amikor elkészítettem az első, még stop motion technikával készült lego filmemet, ami azóta is fenn van youtube-on és végtelenül büszke vagyok rá. A családomból a nagybátyám dolgozik hasonló területen, ő rendező, és valahogy mindig szerettem volna az ő útját követni ebben. Nagyon jó ember. Egy ideig csak legofilmeket csináltam. Ebben is a Berzsenyi volt a fordulópont, ahol elkezdtünk egy maréknyi sráccal élőszereplős dolgokat is forgatni. Úgy hívtuk magunkat, és ne tessék röhögni, a Tékozló Pávián Stúdió. Hetedik-nyolcadikban évi 4-5 filmet csináltunk, olyan örökzöldekkel, mint a megunhatatlan Egy Szál Fűszál Története, amivel meg is nyertük az akkor még működő Berzsenyis filmszemlét (egyedüli indulóként). Ezután egy kis üresjárat következett, majd különböző felkérésekre kezdtem el csinálni videókat, például egyik számomra nagyon kedves alkotásom a 2013-as berzsenyis napok kiderülőfilm. Nagyjából itt tartunk ma, csinálom, amihez kedvem van, meg amire megkérnek. Szeretem csinálni.

Amikor nulladikos voltál, gondoltad volna, hogy valaha EB leszel?

Lóci: Amikor hetedikes voltam, tisztán emlékszem, az elsős bemutatkozó után, Újpesten a buszon találkoztam Sztranyák tanár úrral, aki akkor mondta nekünk (azt hiszem Tóth Kristóf vagy Daoud Ádám barátommal mentünk éppen), hogy ő már látja, belőlünk nagy berzsenyis emberek lesznek még, akár EB-k is. Természetesen hihetetlennek tűnt akkor még, és nem tudtam belegondolni, hogy ez lehetséges. Az első KisNullba, amibe pályáztam, nem is jutottam le, nem hiába, elég (túlzottan) energikus kis kölök voltam akkor, de az akkori EB a lelkemre kötötte, hogy pályázzak jövőre, mert csak érnem kell egy évet, de nagyon jó leszek.

Eszter: Nem, erre egyáltalán nem számítottam, és nagyon jó érzés, hogy átadhatom a jövendő berzsenyiseknek azt az élményt, amit nekem jelentett a Nulltábor.

Arnold: Berzsenyis pályafutásom elején még nem voltam túlságosan társaságkedvelő ember, nagyrészt csak az osztálytársaimmal, csopvezeimmel beszélgettem és barátkoztam, majd iskola után rögtön hazamentem. Nulladikosként még gondolni sem mertem arra, hogy valamikor EB legyek, még a csopvezség gondolata sem merült fel bennem. Akkoriban számomra ez egy más világ volt, amelybe nem tudtam beleképzelni magam.

Mi volt a legjobb (akár mostani, akár korábbi) KisNullos élményed?

Arnold: Az élmény, amire a mai napig a legszívesebben visszaemlékszem a nulltáborokkal kapcsolatban még a 2011-ben történt velem, nulladikosként, az éjszakai folyamán. A csoportommal már az utolsó állomásnál jártunk, ahol egy tudományos kísérlet által létrehozott zombitól úgy megijedtem, hogy amikor futásra került a sor, én voltam az, aki a csapat legelején futott − úgy, mint még soha. Mikor messzebb értünk, és már gondolkoztam, hogy lassítsak, az orrom előtt, alig egy méterre hatalmas fénnyel villant fel valami. Megtorpantam, és akkor láttam meg, hogy ez a valami nem más, mint Merlin varázsbotja. Olyan érzés volt, mintha már semmi bajunk nem eshetne, hiszen ott állt Merlin, a varázsló. Mintha csak egy filmben lettem volna. Remélem, mi is legalább ilyen jó élményekkel tesszük majd gazdagabbá a nulladikosokat.

Eszter: Huhh, erre elég nehéz válaszolni, hiszen minden évben egyre több jó emléket köszönhetek a Nulltáboroknak. NagyNullban egyértelműen a csoportokhoz köthetőek a legjobb élményeim, nagyon szeretek csopvez lenni, mert így átadhatom azt a sok jót, amit anno én kaptam a csopvezeimtől. KisNullból már nehezebb egy dogot kiemelni, de talán a legmeghatározóbb az első KisNullom. Az volt a legelső táborom (nulladikos korom után), és minden olyan tökéletes, vidám, fényes és boldog volt. A piciktől rengeteg szeretetet és boldog pillanatot kaptam.

Mit üzensz a berzsenyiseknek?

Eszter: Azt, hogy PÁLYÁZZATOK!

Lóci: A berzsenyiseknek azt üzenem, hogy csak érték ellenében tiszteljenek bárkit, de akkor nagyon. Ja, és hogy jöjjenek filmklubra csütörtök 15:00-kor, sokkal szórakoztatóbb, mint azt gondolnák.

Arnold: Tanuljatok, olvassátok a Berzsenyi’s-t, legyetek jók, egyetek rendesen, és nem utolsó sorban: PÁLYÁZZATOK!!!

Az interjút Nyariki Noel készítette, a képeket pedig köszönjük a BDG Photo-nak.

Kuti Lilla Szabina

Author: Kuti Lilla Szabina

Stay in touch with the latest news and subscribe to the RSS Feed about this category

Hozzászólások (0)

Comments are closed


No attachment



You might also like

BERZSENYI'S NULL 2020

Az iskolaújság visszatér a nulltáborokba!

Folytatás

NAGYEB 2019

Interjú a 2019-es NagyEb-vel, Szűcs Veronikával.

Folytatás