Berzsenyi's

Milyen volt felvenni a szerepedet a nulladikosok előtt először, majd utoljára? Első alkalommal nagyon jó volt, de félelmetes is. Az járt a fejemben, hogy ha valami nem az erősségem, akkor az a szerepjátszás. Hiába készítettek fel Kornélék is, meg mi is egymást, hogy ez nem teljesen erről szól, azért rendesen izgultam miatta. Utoljára pedig borzasztóan furcsa érzés volt. A final fighttal záródott le Alex szerepe, a végén szinte már azt se tudtam, hol vagyok. Mégis jó élmény volt megmutatni, hogy ki is az a karakter, én hogyan értelmeztem őt.

Hogy érezted magadat szerep közben? Szerinted sikerült átvenned a karaktered jellemét? Nem arra fókuszáltam főként, hogy átvegyem a jellemét. Az EB beszédeket megírtuk előre, semmi szükség nem volt arra, hogy bármit ott helyben kelljen improvizálni, és a karakteremből körülbelül csak annyit kellett kitalálnom, hogy mondjuk a final fight után hogyan fogok reagálni a helyzetre. Nem volt olyan, hogy meg kellett tanulnom úgy beszélni, mint a karakterem. Talán a PIMP-nél hasznos lett volna, de úgy gondolom, magamhoz képest jól teljesítettem.

Gondolom, ezelőtt is része voltál a nulltábornak, mi volt a kedvenc szereped? Van olyan szerepkör, amit szívesen játszol? Tizedikesként voltam először nagynullban, bár kilencedikesként is pályáztam, nem jutottam le. Mi volt a kedvenc szerepem? Fúha, tizedikesként játszottam egyszer a bárdot a Vajákból Varga Petivel, ott jöttem rá, hogy egész jól improvizálok. Volt mellette egy programom is, az Álompárt (Kocsis Vilmossal és Májer Péterrel), amit nagyon-nagyon élveztem csinálni. Ott műsorvezető voltam, és – bár nem volt egy különösebb szerep – szívesen csináltam. Van-e olyan szerepkör, amit szívesen csinálok? Nem tudom, igazából szeretem azt mondani magamról, hogy mindent szeretek, de nem tudok konkrét választ adni. Talán azért imádok szerepet játszani, mert tudom, hogy nagyon sok háttérmunka van mögötte, és nem csak az a húsz perc szereplés, amikor azt eljátszom. Ez idén KisNullban egy csomó helyzetben volt, pl. amikor az avatást készítettük elő, vagy egy állomáshoz kellett jelmezt szerezni.

Mennyire ment simán a tábor? A kialakult összhang a többiekkel megmaradt? Persze, hogy megmaradt. Imádom a többieket, és ezt remélem, ők is tudják. Volt bennem egy félelem, hogy a tábori feszültség miatt össze fogunk törni, és ezt egymáson fogjuk levezetni, idegesek leszünk és vitatkozni fogunk, de nem. Jól kezeltük azt, ha valamiben nem értettünk egyet. Az év alatt végig, ha volt valami nézeteltérésünk, azt viszonylag rövid idő alatt és viszonylag logikusan meg tudtuk beszélni, és ez mindig jól esett. Ha valamiben nem értünk egyet, akkor egyből arra a lépésre ugrunk, hogy “jó, akkor most álljunk meg és beszéljük meg”. Ha három ember szervez meg valamit, akkor mindig egy csomó ilyen van. Szóval igen, az összhang az teljesen megmaradt, és imádom ezért a srácokat.

Mi volt a legemlékezetesebb pillanat, amit átélhettél az idei táborban? Több emlékezetes pillanat volt. Az első egy kisebb emlék, amikor a vasútállomásról felmentünk kocsival a táborhelyre, és Ábri Ati kocsijában ültem Rozvival, Máté pedig az apukája kocsijában ment fel. Ott teljesnek éreztem magam, kicsit ahhoz tudnám hasonlítani, mint mikor nyáron a hatalmas szárazság után megláttam az első nagyobb vihart közeledni. Ez is egy ilyen pillanat volt. Sok-sok kisebb-nagyobb emlékezetes program is volt. Amit igazán élveztem és tényleg egy szentimentális esemény volt számomra, az az avatás. Furcsa érzés volt, mert a többi programot előre el tudtam képzelni: most kint állok, én vagyok Helikopter Alex és van egy bumerángom. Én vagyok ez és ez, és most ezt és ezt csináljuk. Az avatás más volt. Az avatás egy rendkívül“berzsenyis” élmény volt.Talán az maradt meg legjobban.

Volt-e valami nehézség, amiről azt hitted/hittétek, hogy nem fogjátok tudni megoldani, vagy csak nagyon nehezen? Mi motivált személyesen téged, hogy ne add fel? Sok ilyen nehézség volt. Igazából az EB-ség egymagában egy sor nehézség, végig ebből áll, és az embernek közben meg kell hallgatnia az ezredik kutyás poént is. Volt jó pár ilyen. Egészen ijesztő volt például az, hogy a hívózenét nem tudtuk megcsinálni, csak a tábor előtti héten. Mi Rozvival elmentünk KisNullba, Máténak versenye volt, visszajött onnan, és ott volt a tábor. Ez a tábor előtti nap volt. De megoldottuk. A poharak is ilyenek voltak, mert későn jutott eszünkbe, hogy “basszus poharakat kéne rendelni”, de megoldottuk. Az motivált, hogy a többiek mennyire motiváltak voltak, és szerintem őket is az motiválta, hogy én mennyire motivált vagyok. Csak nyomtuk bele egymást, hogy csinálni kell. Meg nagyon jó érzés volt a kirándulások után ülni és nézni magam elé, hogy na, ezt is teljesítettük valahogy. Tudtam, hogy a tábor után ugyanez fog történni, csak nem fél óráig, hanem két hétig. És ez is történt, és nagyon jól esett.

Te, mint idei EB, hogy élted meg a tábort, a felkészülést? És szerinted a társaid? Jól éltem meg a tábort. Valamikor megkérdezte tőlem valaki, akkor azt válaszoltam, hogy “a Kornéléké (2021 NagyNull) nagyobb fun volt”. A tavalyi tábor nekem egy teljes élmény volt. Először voltam nulltáborban szervező, volt egy saját programom, amit szétstresszeltem, de ennyi. Nem zavart, hogy későn kell lefeküdni vagy, hogy sok dolgom volt. Élveztem. Az idei tábor azért volt élvezetes, mert olyan volt, mint amikor megépítesz egy Lego-szettet. Előtte csak a képeket láttad róla, meg az alapanyagokat fogtad a kezedbe, de már készen van és a kezedben tartod. Ilyen érzés volt a tábor, és emiatt csodás volt. A felkészülést, én legalábbis, pontosan ugyanígy éltem meg. Sok minden megfogott abban, hogy hogyan tudom ezt vagy azt csinálni. Ott is az járt a fejemben, hogy végül milyen jó érzés lesz ezt csinálni. Szerintem a többieknek is hasonló mehetett le a fejében. Azt tudom, hogy egymás társasága is sokat segített, hogy lélekben is készen álljunk a táborra.

Miért ez lett a hívózene? Amikor kiderültünk egymásnak tavaly szeptemberben, azonnal úgy kezdtem, hogy mondtam egy hívózeneötletet. Aztán elkezdtük gyűjteni a számokat, augusztus elejéig egyszer se gondoltuk, hogy problémánk lenne a hívózenével. Máténak volt is egy teljes lejátszási listája, rajta húsz-huszonöt számmal, amikből lehetett volna hívózene. Tábor előtt három héttel már ráparáztunk mindenre, így a hívózenére is. A számra, amit eredetileg választottunk – habár egy zseniális szám –, túl nehéz volt táncolni. Akkor döntöttünk úgy, lecseréljük, majd Máté megtalálta a Me Trelát. Sok minden felvetült, de az ragadt meg végül. Azért lett hívózene, mert zseniális energiát ad, ráadásul görög szám is, azt hiszem, nem volt még ilyen. Zseniális.

Milyen érzés volt a nulladikosokat az első, végül az utolsó táncnál látni? Az elsőnél semmilyen, mert a torkomban dobogott a szívem. Emlékszem, akárhányszor végignéztem a nulladikosokon, mindenkinek a zavarodottság ült az arcán, senkinek se volt ötlete, hogy mit kéne táncolni. Az utolsó tánc azért volt emlékezetes, mert akkor már mindenki tudta, hogy ha kijövünk a pályaudvarról, akkor mindenki megy haza, mert mindenki fáradt. A visszatáncolásnál pedig nagyon jól esett ismét látni a munkánk gyümölcsét.

Hogy' tetszettek a csapatnevek? Melyiket találtad a legötletesebbnek? Ötletesek voltak, minden csopi talált egy szuper nevet magának. Volt néhány, ami igazán kitűnt, ebből egyet tudnék kiemelni, ez pedig az Alexebb-XM csapata volt. Minden szempontból egy nagyon vicces név, és ők az egyetlen csopi, akik Alex nevét használták.

Mit üzensz a berzsenyiseknek és a többi EBnek? Annyit üzennék, hogy köszönöm azoknak, akik szervezőként lent voltak. Akik pedig a 2023-as NagyNullba terveznek pályázni, azoknak annyit, hogy tegyék meg. A legrosszabb, ami megtörténhet, az az, hogy nem jutnak le. Velem is történt párszor. Nem szabad attól félni, hogy mi van, ha egy olyan csoportot raknak össze, ami nem tetszik neki elsőre. Sokszor tapasztaltam, hogy nem az elsőre összekerülő csoportok a legerősebbek, hanem gyakran az egymásnak teljesen ismeretlenek, ezért mondanám, hogy aki emiatt fél a legjobban a csopvezségtől, az ne feltétlen a segítőségbe meneküljön, adjon ennyi bizalmat az új EB-nek. Mit üzenek a többi EB-nek? Máté, még mindig nálam van a bakancsod. Rozvi, gyógyulj meg. Mire kijön ez az interjú, addigra már csak jól leszel, de remélem, már holnap is. És szeretlek titeket nagyon, és puszilom a popótokat.
Budai Anna, Csűrös Csenge, Dabis Áron, Nagy Hajni és Szabó Laura