KISEB 2022 UTOLSÓ INTERJÚ - ULRICH NÁNDI

Milyen volt felvenni a szerepedet a nulladikosok előtt először, majd utoljára? Az első alkalomnál hihetetlenül izgultam, nagyon féltem, hogy belebakizok a szövegembe, de szerencsére gond nélkül sikerült végigmondani. Sokat segített, hogy előtte előadhattuk a régi Eb-nek, mintha már egy közönség előtt állnánk. Az utolsó alkalom pedig nagyon nosztalgikus volt. Maguk a kirándulások és a tábor nem vesz igénybe összesen egy hetet sem, mégis annyira tartalmas és intenzív. Feledhetetlen élményt nyújt ez az egész.

Hogy érezted magadat szerep közben? Szerinted sikerült átvenned a karaktered jellemét? Abszolút sikerült azonosulnom a karakteremmel, alias John Smith-szel, úgyhogy komfortosan mozogtam benne az összes program alatt.

Gondolom ezelőtt is szerves része voltál a nulltábor(ok)nak, mi volt a kedvenc szereped? A kedvenc szerepem a sétálós játék közben a rendőr karakter. Ez egy visszatérő figura, Levivel már Soniáék táborában – azaz a 2020-as kisnullban – rendőrök voltunk, és ez a hagyomány idén sem változott, és remélem nem is fog. Mindörökké KisNull rendőrök...

Mennyire ment simán a tábor? A kialakult összhang a többiekkel megmaradt? Már az elejétől kiváló volt az összhang és abszolút kitartott mostanáig is, a Messenger csopink így is folyamatosan pörög, illetve terveztünk most szeptemberre egy horvátországi kiruccanást közösen, mivel én még nem voltam tengernél. Sajnos most ez az időjárás miatt elmaradt, de pótolni fogjuk jövő nyáron.

Mi volt a legemlékezetesebb pillanat, amit átélhettél az idei táborban? A legemlékezetesebb pillanat a táborban számomra a nulladikosok avatása volt. Nagyon gyönyörűre és meghittre sikerült.

Volt-e valami nehézség, amiről azt hitted/ hittétek, hogy nem fogjátok tudni megoldani vagy csak nagyon nehezen? Mi motivált személyesen téged, hogy ne add fel? Minden táborban vannak nehézségek, a különbséget az jelenti, hogy mennyire tudunk hozzájuk alkalmazkodni és mi szerintem elég jól abszolváltuk ezeket a dolgokat. Talán a tűzgyújtási tilalom volt a legnagyobb nehézség, mivel csak a táborba érkezésünkkor szereztünk róla tudomást, de ezt is megoldottuk. A motivációm az volt, hogy miénk legyen a valaha volt legjobb berzsenyis gólyatábor.

Te mint idei EB, hogyan élted meg a tábort, a felkészülést? És szerinted a társaid? Augusztus 1-től nem nagyon csináltunk mást, minden nap találkoztunk általában Levinél, de volt hogy a Ramenkaban vagy az IKEA-ban, és szinte kihagyás nélkül dolgoztunk a táborig. Kicsit fárasztó volt, de nagyon élveztük a közös munkát, és hát megérte a belefektetett energiát.

Miért ez lett a hívózene? Mikor kiderültünk egymásnak, már akkortól megvolt a hívózene. Az első tánc kicsit furira sikerült, ugyanis elment a hang, így újra kellett kezdeni. Az utolsó volt pedig az összes közül a legeslegjobb. Ekkorra már mindenki tudta a táncot, nem csak utánoztak minket, és mi is az átlagosnál jobban beleadtuk az energiát.

Hogy tetszettek a csapatnevek? Melyiket találtad a legötletesebbnek?

Szerintem nagyon ötletes nevű csoportnevek voltak idén, a személyes kedvencem a Smith you very much volt.

Mit üzensz a berzsenyiseknek, többi EB-nek? Peace


Budai Anna, Csűrös Csenge, Dabis Áron, Nagy Hajni és Szabó Laura

Anna

Author: Anna

Stay in touch with the latest news and subscribe to the RSS Feed about this category

Hozzászólások (0)

Comments are closed


No attachment



You might also like

2024 NagyEb interjú - Hanga

Hogyan kértek fel? Ki kért fel? Engem egy vasárnapi napon kért fel Nati, és úgy történt, hogy éppen...

Folytatás

2024 KisEb interjú - Döme

Hogy történt a felkérésed? Egy átlagos hétvégén a nyaralónkban voltunk, amikor nagypapámtól kaptam...

Folytatás