KISEB 2022 UTOLSÓ INTERJÚ - JAKAB ZSÓFI
Posted :: csütörtök 27 október 2022, 18:32 - updated on 27/10/22 - nulltábor - Permalink
- Article
- |
- Hozzászólások (0)
- |
- Attachments (0)
Milyen volt felvenni a szerepet a nulladikosok előtt először, majd utoljára? Az első EB beszédnél eléggé izgultam, mert a nulladikosok ott láttak minket először. Nagyon beleéltük magunkat, és élveztem Pocahontas szerepét felvenni, szerintem a keretmese szuperül illett hármunk személyiségéhez. Utoljára még jobban izgultam, ott inkább annak a realizálása volt nehéz, hogy tényleg ez volt az utolsó. Elég szentimentális pillanat volt, hogy még táncolunk, még látnak minket, de Pocahontasként ez volt a vége.
Mennyire ment simán a tábor? A kialakult összhang a többiekkel megmaradt, segítette a munkátokat? Szerintem abszolút. Nyilván volt, amikor valami miatt kicsit idegesebbek voltunk, de ilyen szerintem mindig van. Minden nap végén úgy mentünk el aludni, hogy “na, srácok, akkor holnap folyt.köv.!” Szerintem az elmúlt év során egyre erősebb lett a kapcsolatunk. A tábor pedig ehhez egy örök élményt adott pluszba, hogy volt ez a kis világ, amit közösen megalkottunk… ez rengeteget tett hozzá barátságunkhoz.
A triótok mennyire tudta simán kezelni a tábort? Voltak nehézségek, amire nem igazán volt kilátásotok, hogy meg tudnátok oldani? Első nap az idővel volt egy kis nehézség. Viszont szerencsére ott volt nekünk a zseniális agg-gárdánk, akik segítettek minden ilyen problémában. Emellett pedig meg tudtak minket nyugtatni, ha valami nem úgy sikerült, ahogy terveztük. Nyilván a csopvezeknek is mindig az volt a prioritás, hogy minden simán menjen - tehát rengeteg segítséget kaptunk a tábor levezetésében.
Milyen pillanatokat éltél meg a táborban? Mi az amire nagyon emlékszel? Lehet pozitív vagy negatív is. A hívózenemaraton volt a leginkább. Akkor belegondoltam, hogy ezek az emberek, akik előttünk végigjárták ezt az utat, ugyanott álltak, ahol mi állunk, és kiabálunk nekik, hogy “ez hat év!”. Szürreálisnak találtam, hogy most mi is bekerültünk ebbe a körforgásba. Milyen érzés volt látni a nulladikosokat az első táncnál, majd most a visszatáncolásnál és a tábori utolsó hívó zenénél? Az első táncnál, miközben a csopvezek üvöltöttek teli torokból, a nulladikosok még nem tudták, hogy ez micsoda, ezért volt bennük egy kis bizonytalanság, ami normális, tekintve, hogy még az sem tudják, mi az a hívózene. De aztán később már tudták táncolni, látszott, hogy élvezik, ez zseniális volt. Főleg a hívózenemaraton után kapott ez még egy plusz értéket, számukra is. És itt “átjönnék” a sulihoz, mert akkor már mind felismerték, tudták, mi ez és jöttek, rohantak, táncoltak, akkorra már abszolút megkapta ezt a plusz jellegét, értékét.
Miért ez lett a zene? Toplista szerűen döntötök a zenéről? Egyértelmű volt, hogy ez lesz. Már az első találkozásunknál beszélgettünk, hogy mi lehetne hívózene, és végül ott meg is lett. Azért a végső döntés előtt egy-két zenét megnézegettünk még, de aztán megnéztük a zenéhez tartozó filmet is, és akkor már tudtuk a zenekarnak is a hátterét… tehát eléggé hozzánk nőtt a zene, és emiatt is érzem, hogy jól választottunk.
Szerves része voltál a nulloknak azelőtt is, mielőtt EB voltál. Mi volt akkoriban a kedvenc szereped, melyik volt az a szerepkör, amit nagyon szívesen eljátszottál? Azt szokták mondani, hogy nagyon jól tudok síró embert játszani. Egy állomáson meg is ijesztettem vele embereket, mert úgy sírtam, hogy azt hitték, valami baj van. Emellett még az elmondások alapján kisgyereket tudok jól játszani.
Milyen így visszatekinteni a feladatokra, amit a nullokban csináltál mielőtt EB lettél? A kettőt összehasonlítva milyen érzés, EB-nek és csopvez/segítőnek lenni egy Nulltáborban? Ami más EB-ként, hogy ott nyilván nagyon belelátsz a háttérmunkába, hogy ez az egész hogyan épül fel. Csopvezként viszont sokkal többet vagy a gyerekekkel. Vannak programok, ahol teljesen ott kell lenned velük, felelősségteljesen kell döntened, például az éjszakainál.
Hogyan élted meg most, hogy EB voltál? Jól *nagyon nevet*. Elmondhatatlanul, nagyon-nagyon élveztem. Tényleg minden percét, akkor is, ha valami nehezebb volt, akkor is, ha épp a legjobb pillanat volt. Nem tudnék olyat mondani, amit ne élveztem volna. Imádtam azt a pörgést, ami körülvette az egészet… imádtam mindent.
Mit üzensz a berzsenyiseknek? Az EB társaidnak? A mostani berzsenyiseknek, azt, hogy akármilyen közhely is, és lehet, hogy mindenki ezt mondja, de nagyon-nagyon-nagyon élvezzétek ki ezt a négy-hat évet! Mert egészen addig nem jössz rá, hogy ennek tényleg vége, amíg ki nem mondják. És ugyanakkor néha kijelentik , hogy te már nem vagy bersenyis, de én akkor mindig ellenkezek, hogy én, hogy mindenki örökre berzsenyis lesz, aki egyszer ide járt. Ennek egyszerűen nincs konkrét vége. Élvezzétek ki az iskola programjait, mert azáltal, hogy bármilyen eseményre elmentek, ott új embereket fogtok megismerni, új barátságok alakulnak ki, és ez nagyon fontos része az iskolának, a berzsenyis szellemnek. Az EB társaimnak pedig, hogy nagyon imádom őket *nevet*. Nagyon, nagyon szerettem velük dolgozni és nagyon örülök, hogy tényleg az egyik legjobb barátaim lettek, és bármit meg tudok velük beszélni, már az első perctől kezdve. Örülök, hogy ez a bizalmi kapocs így kialakult hármunk között és nagyon remélem, hogy ez meg fog maradni!
Budai Anna, Csűrös Csenge, Dabis Áron, Nagy Hajni és Szabó Laura