Berzsenyi's

Milyen volt felvenni a szerepedet a nulladikosok előtt először, majd utoljára? Nagyon élveztem, nem volt semmi nehézség. Igazából Thomasnak nincs hatalmas szerepe a történetben sem, így nem kellett különösebb hangsúlyt fektetnem a színjátszásra. Jó volt kiállni és látni a Nulladikosok lelkes tekintetét, amint mi beszéltünk. Gondolom ezelőtt is szerves része voltál a nulltáboroknak, ott volt kedvenc szereped, vagy olyan szereped, amit szívesen játszottál? Szeretem eljátszani azokat a karaktereket, akiknek valamilyen extrém személyiségjegye van, mivel szerintem ezt könnyű leutánozni. Ezekbe nagyon bele tudom élni magam. Az első állomásomon, még tavalyelőtt játszottam egy ilyen figurát: Dormán Zsombor volt az anyukám, én meg a focista kisfiú. Ezt utána sokáig emlegették, és a következő táborokban is játszottuk, mert annyira megfogta a Nulladikosokat és nagyon jól esett látni a csillogást a szemükben. Illetve a tavalyi táborban Sommelier-t játszani volt jó, élveztem ezzel a francia akcentussal beszélni, és vicces volt, hogy ebédnél egy-két kis Nulladikos szintén így beszélt.

Hogy érezted, mennyire ment simán a tábor, ami kialakult összhang hármótok között, az mennyire maradt meg? Mi már előző KisNullban is egymásra találtunk, a kiderülés is egy hatalmas élmény volt - azt mondanám, már ott megvolt köztünk az összhang. Volt már olyan EB-trió, ahol ismerkedéssel kellett kezdeniük, nálunk ez nem volt hátráltató tényező. Az összhang nemcsak megmaradt mostanra, hanem még jobban elmélyült hármunk között. Van egy étkezde, ahova járunk: amikor valamit meg szeretnénk beszélni, akkor oda beülünk, ez már kialakult közöttünk. Ha valami van, valamelyikünk biztosan be fogja dobni, hogy akkor "Előtte egy Ramenka? ;)" A kirándulásokon aggódtunk picit, hogy elered az eső, de a második kirándulás végül életem egyik legjobb kirándulása lett, szinte tökéletesen alakult minden. A tábor pedig szerintem egészen simán ment - habár volt egy-két gátló tényező, például nem gyújthattunk tüzet, de szerencsére ezt is sikerült megoldanunk mécsesekkel, ezen kívül viszont nagyjából minden rendben volt, és egy nagyon szép KisNullt tudhatunk magunk mögött. Szuper volt látni, ahogy az egész éves munkánk gyümölcse ekkora élményt adott sokak számára.

Mi volt a legemlékezetesebb pillanat az idei táborban? A legemlékezetesebb pillanat számomra az avatás volt. Nyilván a Nulladikosok, a Tanárnő és a Tanár úr avatása is szentimentális volt, de számomra a legmeghatóbb Nándi és Suri felavatása volt, amikor ott maradtam egyedül, és láttam, ahogy ők tovább lépnek egyik szerepkörből a következőbe. Nyilván hozzájuk állok a legközelebb és velük dolgoztam eddig a legtöbbet Nulltáborok keretein belül. Illetve az avatást követő körjátékot is nagyon élveztem. Tehát összességében ez az az este, ami először beugrott a kérdést hallva, mint legemlékezetesebb pillanat.

Ha már említetted a tűzgyújtási tilalmat, volt valami nehézség, amiről azt hitted, vagy hittétek, hogy nem fogjátok tudni megoldani, vagy csak nagyon nehezen? A tűzgyújtási tilalom körülbelül ilyen volt. Sajnos ezzel csak akkor szembesültünk, amikor már leértünk Pusztamarótra. Az avatásnál és az éjszakainál is nagyon-nagy mázlink volt, mivel elektromos mécsesekkel és fénysorokkal sikerült megoldanunk a világítást. Sokan azt mondták, hogy ijesztőbb volt így az éjszakai. Ezen kívül a szárazság okozott nehézséget, például a csúszdázást el kellett halasztanunk, de szerintem gördülékenyen ment minden, a lehető leggyorsabban oldottuk meg a közbejövő feladatokat. Ami még eszembe jutott, hogy a busz késett egy kicsit, és ezt nem sikerült behoznunk nap végére, így az a félóra alvás nagyon sokat számított… de ezen kívül simán ment a tábor, és mindenki élvezte.

És mi motivált téged, hogy ne add fel, amikor ilyen nehézség merült fel? Mondanám azt, hogy félig-meddig a bennem lévő koffein, de akkor nem ittam kávét, szóval nagyrészt az, hogy mindenki a legnagyobb támogatást nyújtotta, és a szervezők ott álltak mellettünk, ha valamire szükségünk volt. Ha jött valami nehézség, csak szóltunk két-három aggnak, csopveznek, ők továbbvitték a hírt, és máris meg tudtuk oldani a problémát. A sérülések kezelésében pedig a tanárokra támaszkodhattunk a leginkább. Szuperül terjedt az információ, szerencsére, habár nem volt térerő, nagyon gyorsan ment az infó, és a szervezők hamar le tudták reagálni, amit kellett.

Hogyan élted meg a tábort mint idei EB és szerinted a társaid ezt hogy' élték meg? Nekem nagyon-nagyon sok mindent kellett csinálnom a hétköznapi életben az EB-ség mellett is, így magamra alig maradt időm, de ezt nem bántam, mert mindig az EB-ség volt a piramis csúcsán, utána következett minden egyéb. Év elején Surival és Nándival még sok csapatépítőt tartottunk, aztán már olyan két-három órákra ültünk össze, ahol csak pörögtünk, pörögtünk és pörögtünk. Igazából ezek a rohanó pillanatok tartottak életben, hogy ott volt mellettem ez a két fantasztikus ember, emiatt tudtam nagyrészt kibontakozni. Azt látni, hogy mennyit dolgoztunk, és ennyi munka eredménye így meg fog maradni sok-sok Nulladikos számára, hatalmas élmény. Rengeteget fejlődtem ezáltal, több embert ismertem meg… szerintem csak pozitív előnyei voltak ennek az egésznek.

És ha már EB-ség és tábor, akkor miért ez lett a hívózene? A Kickstart my heart-ot még aznap vetettem fel, amikor egymásnak kiderültünk. Ezt egy Netflix sorozatban láttam, ami a bandáról szólt, és én azonnal szerelmes lettem ebbe a zenébe. Felvetettem a többieknek, ők is ötleteltetek, sokáig gondolkoztunk még rajta, de ezt soha nem tudtuk megunni, és olyan táncot tudtunk rá összetenni, ami szerintem örökre meg fog maradni a Nulladikosok emlékezetében.

És milyen érzés volt a Nulladikosokat tánc közben látni az elsőnél, illetve az utolsónál? Az első zenénél a hangtechnika sajnos elromlott, ezért kicsit fura volt, hogy az első fél perc után leállt a zene, mi is megálltunk és csak néztünk ki a fejünkből. Aztán szerencsére valamelyik aggnak sikerült újra beindítani, és mehetett előlről. Mivel EB-ként én tudtam minden mozdulatot, fura volt, hogy a többiek csak próbálnak utánozni, lényegében egy izgő-mozgó tömeget láttunk magunk előtt, de tök jó volt látni, hogy azért lelkesek voltak, még ha egy mozdulatot sem ismertek. Másodjára már egész szépen táncoltak, beleélték magukat, de jól kirajzolódott az, hogy a tábor végére hogy megtanulták a koreográfiát, a végén már mindenki üvöltött, a gitárszólónál egymás lábát használták gitárnak – nagyon-nagyon jó volt látni, ahogy kicsit magukat is beleszőtték a táncba.

Hogy tetszettek a csapatnevek, hogy ha választanod kéne, akkor melyik a legötletesebb szerinted? Nem választanék kedvencet, mert mindegyik nagyon tetszik. Az fura volt egy kicsit, hogy Thomasszal nem volt egy csapatnév se, nyilván ez csak egy kisebb észrevétel, de ezen kívül szerintem nagyon jó csapatnevek születtek. Volt, amelyiket bonyolultabb volt kimondani, amelyikbe kicsit belegabalyodtunk, de szuper volt mind.

Mit üzensz a berzsenyiseknek, és a többi EB-nek? Azt üzenem nekik, hogy ezt a hagyományt mindenképpen vigyék tovább. Személyes tapasztalataim szerint nem feltétlenül szervezőként, hanem inkább Nulladikosként marad meg igazán a tábor – emlékszem, amikor az első táboromban voltam, már akkor tudtam, hogy én is szeretnék majd ilyen maradandó élményt okozni azoknak, akik utánam következnek. Szóval ezt mindenképp folytassátok, és kitartást kívánok hozzá, mert ez nem kis feladat és felelősségvállalás!

Budai Anna, Csűrös Csenge, Dabis Áron, Nagy Hajni és Szabó Laura