Interjú Terjéki Ildikó tanárnővel

Berzsenyi’s: Miért pont a tanítást választotta annak idején? Az irodalommal sok mindent lehet kezdeni, de a tanítás mégis egy másféle művészet.

Terjéki tanárnő: Előbb akartam tanár lenni, mint irodalomtanár. Apám ellenezte, hogy az legyek (ő is tanárként dolgozott), mert szerinte a politika nagyban befolyásolja a szakmát. De azt gondoltam, hogy én sokkal-sokkal jobb tanár leszek, mint az apám. Azt mondta, hogy túl önálló egyéniség vagyok ahhoz, hogy ezen a pályán a politika árnyékában megálljam a helyemet – ez igaz is, nem csináltam karriert: nem lett belőlem se igazgató, se igazgatóhelyettes, még szakfelügyelő sem. El sem tudnám képzelni.

Azt a középiskolában döntöttem el, hogy a magyar szakot választom, mellé pedig az oroszt. Eredetileg a latint szerettem volna, de arról a magyar-latin szakos tanár beszélt le: válasszak inkább egy olyan nyelvet, aminek hasznát vesszük.

B’s: Huszonöt éve tanít a Berzsenyiben. Előtte hol tanított?

Terjéki tanárnő: Igen, ez pont a huszonötödik évem. Volt több munkahelyem: a legelső egy általános iskola Fóton, később a Móricz gimnáziumban tanítottam. GYES után elmentem könyvtárosnak, hogy sokat lehessek a saját gyerekeimmel. Ezen kívül egy évet tanítottam a Kaffka gimnáziumban, ami most Szent Margit. Végül ’95-ben jöttem a Berzsenyibe, és azóta itt vagyok.

Nem véletlen, hogy nem mentem el. Kicsit itt is ragadtam, meg szeretem az itteni gyerekeket. Nagyon jó kollégáim vannak, szeretem a légkört.

B’s: Ha már úgy is a Berzsenyiről van szó: melyik volt a tanárnő kedvenc berzsenyis pillanata?

Terjéki tanárnő: Kicsit messziről indulok. 2002-ben az akkori osztályommal szerveztünk Tolerancia Napokat. Csodálatos embereket hívtunk meg: Iványi Gábort, Donáth Ferencet, Balog Zoltánt, és azt gondoltuk, hogy jó lenne, ha ezeket a napokat Göncz Árpád nyitná meg. Írtam Göncz Árpádnak – akkor már nem volt köztársasági elnök –, azt mondta, akkor pont nem ér rá, de megígérte, hogy egyszer eljön a Berzsenyibe.

Amikor 2004-ben október 23-i ünnepséget szerveztem, megint írtam neki, ezúttal azt írta vissza, hogy eljön hozzánk október 22-én.

Egyik nap éppen órát tartottam, amikor bekopogott az igazgató, Somogyi László, és szólt, hogy engem keresnek a Göncz-irodából. Furcsa arccal kijelentette, hogy mondtam, hogy én vagyok az igazgató, de azt válaszolták, hogy nem engem keresnek, hanem Terjéki Ildikót. Az volt ugyanis a helyzet, hogy mivel én hívtam meg, az elnök úr velem akarta megbeszélni a látogatás részleteit. Amikor Göncz Árpád személyesen engem keresett, az nagyon szép pillanat volt. Egyébként az az október 23-i műsor is fantasztikusra sikeredett. Az egész napról nagyon kellemes emlékem van, de a legjobb volt a délután, amikor vastaps kíséretében jött be a vetítőbe Göncz Árpád elnök úr.

B’s: Magyart és oroszt is tanít. Melyiket szereti jobban?

Terjéki tanárnő: Ez érdekes kérdés, mindkettőt nagyon szeretem. Az orosz irodalom mondhatni a szenvedélyem, de egy Arany-balladát, vagy egy Parti Nagy Lajost, egy Nádas Pétert ugyanolyan szenvedéllyel elolvasok: szeretem a magyar és orosz irodalmat egyaránt. Még ennyi év tanítás után is.

B’s: Ami szenvedély, az szenvedély, nyilván kitart. Az oroszórákra próbálja valahogy becsempészni az irodalmat?

Terjéki tanárnő: Annyiban csak, hogy néha lebutított szövegeket adok, de még az is nehéz, van, amikor kikészülnek tőle a diákjaim. A Bűn és Bűnhődésből, Mester és Margaritából is olvastattam már részletet.

B’s: Mit gondol a jelenlegi kötelező olvasmányokról? Mit érdemes tanítani, mi az, amit inkább kihagyna?

Terjéki tanárnő: Nincs rossz véleményem a kötelező olvasmányokról. Ez most divattéma, mindenki nyilatkozik róla, egyébként rendesen fel szoktak húzni vele. Persze, jó lenne, ha a modern irodalom is beleférne a tananyagba, én ezért szoktam ajánlott olvasmányjegyzéket adni. Azt figyeltem meg: teljesen mindegy, hogy modern irodalmat, vagy régi irodalmat adok fel, ugyanolyan lelkesen elolvassák azok, akik általában lelkesen olvasnak, és ugyanannyira nem olvassák el azok, akik nem szeretnek olvasni.

Ott van az Anyegin, XIX. század elején írták, mondhatjuk, hogy elavult. De ha arra gondolunk, hogy egy emberről szól, aki mindent megunt, és nincs semmihez sem kedve, máris más a helyzet: ha szétnézel a kortársaid között, szerintem osztályonként hat ilyen embert találsz, de lehet, hogy tizenhatot. A klasszikusok pont attól klasszikusok, hogy bizonyos korban íródtak, és bizonyos, abban a korban élő emberekről szólnak, viszont ezeket a típusokat megtalálja az ember napjainkban is. Ha meg arra gondolsz, hogy Varró Dani az egész Maszat hegyet az Anyeginra hangolta rá, akkor meg ott van a folytatás.

B’s: Esetleg van-e olyan könyv, amit beválogatna a kötelező olvasmányok közé?

Terjéki tanárnő: Dragomán Máglyáját mindenképpen elolvastatnám, és Nádas Pétert is beleraknám, a Világló részleteket, de az három vastag kötet, nem hiszem, hogy örülnének neki a gyerekek.

A novellák között is van jó néhány, ami nincs benne a kötelező kánonban. Vannak köztük olyan zseniálisak, mint a Nagy Lajosnak A tolvaj macskája, Hajnóczy Péter Ki a macskája, Mándy Egyérintője, Déry Tibornak a hátborzongató Cirkusza vagy Mészöly Miklós Jelentés öt egérről című műve, Bodor Ádám novellái.

Egyébként, ha rám bíznák a tantervet, megszüntetném az irodalomtörténet-tanítást, és kevesebb művet vennék, de azokat nagyon alaposan. Abból marad valami, amivel kicsit elmélyültebben tudunk foglalkozni. Az egyik barátnőm külföldön ment angol szakra, az egyetemen évente egy regény olvastattak el és tíz-tizenöt novellát. Ez is, és az is túlzás, amit mi szeretnénk: hogy gyakorlatilag ismerjétek a sok évszázad magyar és a világirodalmát egyaránt. Más országokban csak a saját irodalmukat tanítják. Persze, egy Odüsszeiát, egy Shakespeare-t, egy Dantét ugyanúgy olvasnak, de alapvetően csak a sajátjukat.

B’s: A tanárnőnek vannak gyermekei és unokái is. Irányjelzőként adott-e nekik műveket olvasásra, vagy az iskolára bízta ezt?

Terjéki tanárnő: Inkább olyan műveket adtunk a gyerekeinknek, mint a Legyek ura vagy a Zabhegyező. Huszadik századi, kicsit modernebb regényeket. Később Dragománt. Inkább modern irodalmat olvastattunk velük, mármint én meg a férjem. Amit az iskolában olvastak, abban kicsit segítettünk, hogy alaposabban fel tudják dolgozni. Általában rossz néven vették, ha valamit kijavítottam a fogalmazásukban.

A fiam nem igazán olvasott egészen tizenhét éves koráig. Akkor elolvasta Bodor Ádám Sinistra körzetét és Kosztolányi Esti Kornélját, onnantól kezdve pedig olvasó ember lett. Szerintem azóta sem olvasta el a Kőszívű ember fiait – amit egyébként én nagyon szeretek.

B’s: Kedvenc író – kedvenc könyv?

Terjéki tanárnő: Ez jó kérdés, nagyon sok van. Orosz irodalomból főleg, volt egy cellatársam (szertártársam - a szerk.) itt, aki egyszer azt mondta, ő tudja, nekem nincs olyan pillanat az életemben, hogy éppen ne olvassak valamennyit a Háború és békéből. Az mindig ott volt van az ágyam mellett: elolvastam magyarul, aztán elolvastam oroszul, aztán újrakezdtem magyarul. Vagy az Anna Kareninát is szeretem, de a modern oroszokat is, mármint a Mester és Margaritát, illetve a mai orosz irodalmat – ez nem nagyon ismert. Ezeket eredetiben, csak eredetiben olvasom: mikor kinn vagyok Oroszországban, mindig hozok haza egy halom könyvet.

B’s: Mit gondol a magyar kortárs irodalomról?

Terjéki tanárnő: Nagyon szeretem Dragománt, Nádas Pétert, Tóth Krisztinát, Esterházyt. Utóbbi ugyan már meghalt, de kortárs irodalomnak számít. Nagyon, de nagyon szeretem Lázár Ervint, nem csak a meséit, hanem egyéb műveit is. Ha olyan kedvenceket kellene mondani, amit minden évben elolvasok, az Kornis Mihálynak a Csillebérci naplója, aminél jobb mű a Kádár-korszakról még azóta sem született. Hasonlóan telitalálat Lázár Ervinnek A porcelánbabája - negyvenes évek, második világháború utáni földosztás. Vagy Parti Nagy Lajosnak a Hullámzó Balaton című műve. Ha akartok valamit tudni ennek a kornak a történelméről kicsit szubjektívebben, ezeket feltétlenül el kell olvasnotok. Nektek ez már történelem.

B’s: Melyik szereplő lenne, bármelyik könyvből, és miért?

Terjéki tanárnő: Nos, én erről egy külön jegyzetet készítettem, merthogy ez érdekes kérdés. Nem hiszek abban, hogy csak egy szereplő lennék, többet kiemeltem.

Az egyik: gyerekkoromban kis csúnya, jelentéktelen kislánynak éreztem magam, majd elolvastam A rút kiskacsát. Onnantól kezdve sokat ábrándoztam arról, hogy én is, mint a hattyú, szépen szárnyra kelek. Persze most már nem várok ilyen butaságot, amit elértem, elértem, ennyire telt.

Mint tanár a kedvencem a Három nővérből Olga. Azért a kedvencem, mert amikor elolvasom, mindig nagyokat nevetek rajta – Csehov tudott valamit a tanárlétről, mert Olgánál mindig az a szerzői utasítás, hogy ül, és az ölében kék papírba kötött füzetek, amiket éppen javít. A tanár örökké javít, már a XIX. században is örökké javított, meg a XXI. században is örökké javít, és szegény Olga mindig nagyon szerényen öltözik, és állandóan fáj a feje. Én is hajlamos vagyok a migrénre. Mint anyának leginkább az Anna Kareninából Dolly a „választott karakter”. Őt ti már nem ismeritek, nem olvastátok az Anna Kareninát. Nos hát Dolly, ez a bizonyos anya, akinek sok gyereke van, és kicsit nehezen neveli őket, a férje kicsapongó életet él, egyáltalán nem törődik Dollyval és a háztartással (Ez nálunk nem így volt, de én meg egyedül maradtam a gyerekeimmel, mert hamar megözvegyültem). Szóval Dolly amikor egyszer meglátogatja Anna Kareninát, útközben elkezd gondolkodni - éppen nincsenek vele a gyerekek. Találkozik egy cselédlánnyal, akitől megkérdezi, van-e gyereke, és aki azt feleli: volt, de elvette a jóisten, talán jobb is így, mert nem tudnék dolgozni, ha gyerek lenne. Dolly elborzad, hogy így fogja fel a cselédlány gyerek halálát, de valahogyan meg is érti. Aztán megérkezik Annához, aki nagyon-nagyon gazdag. Anna azt mondja neki délután, hogy a vacsoráig vonuljanak vissza a szobáikba, és vacsorához öltözzenek át. Dolly elgondolkodik – nincs mibe átöltöznie, hiszen felvette a legjobb ruháját az útra, mégis mit vegyen föl? Egyetlen ruhát hozott ezenkívül, egy foltos hálóinget, így aztán megpróbálja az egyetlen ruháját kicsit kicsinosítani, felköt egy szalagot, hajába tűz egy virágot; de nem cserélne Anna Kareninával. Na, ez az anyaság. Örökös aggodalom, anyagi problémák, de örökös feltöltődés is a gyerekek – unokák társasága.

Mint ember pedig leginkább Micimackóhoz hasonlítanám magamat, aki folyton tűnődik és dudorászik – én is örökké dudorászok egyébként. Igyekszem visszafojtani magam legalább az iskolában, de útközben mindig tele van a fejem zenével, mert nagyon szeretem a zenét. És nassolgatni is szeretek; nem úgy, mint Micimackó, mert a mézet például nem szeretem, de kis magokat, mogyorót, paradiót. Dolgozatot is úgy javítok, hogy mellettem a mogyoró, finom tea, miegymás. Mint Micimackó szeretem a jó társaságot. És hát a csekély értelem… Úgyhogy ezek lennének.

B’s: Milyen zenét hallgat, hogyha már így előkerült?

Terjéki tanárnő: Csak komolyzenét hallgatok. Nem tudom igazából, mit jelent az, hogy komolyzene, de nagyon szeretem Bartókot, Schönberget, Alban Berget. Mindig van bérletem a Budapesti Fesztiválzenekar hangversenyeire. Amíg élt, minden Kocsis Zoltán-koncentre igyekeztem eljutni. Fisher Ádám minden júniusban Wagner-műveket vezényel a MÜPA-ban, mindegyiket megnéztem már, némelyiket többször is. Schubertet régebben nem szerettem, ahogy öregszem, ez megváltozott. Ezek mellett zongorázom, főleg Mozartot meg Chopint, Bachot, Bartókot -és persze, hogy Schubertet.

B’s: És így a végére: mit üzenne a berzsenyiseknek?

Terjéki tanárnő: A fizikai és lelki fertőzések kivédése érdekében viseljetek maszkot! Ne felejtsétek azonban levenni, ha a veszély elhárul.

Falucskai Veronika

Author: Falucskai Veronika

Stay in touch with the latest news and subscribe to the RSS Feed about this category

Hozzászólások (0)

Comments are closed


No attachment



You might also like

Interjú Bex Noéval // Interview with Noé Bex

Ezúttal angolul érkezik hozzátok a berzsenyi tanárinterjú sorozata. Bex Noét, a 2020-2021-es tanév francia lektorát Kanizsai Péter kérdezte.

Folytatás

Interjú dr. Penyigei Erzsébet tanárnővel

Penyigei tanárnővel Hajtó Zsófia és Magyar Nimród készített interjút.

Folytatás