Interjú Vidra Ágnes tanárnővel

Melyik a kedvenc matematikai tétele, illetve ki a kedvenc matematikusa?

Kedvenc matematika tételem a Pitagorasz-tétel. A története egyszerű: egyetemisták voltunk, amikor az ELTE Gólyavárában Teller Ede tartott egy előadást a modern fizikáról. Középiskolás éveiről is mesélt, így került szóba a tétel, és ott helyben megmutatta az igazolását is. Már középiskolás korom óta ismertem a bizonyítást, de felejthetetlen élmény maradt számomra, hogy tőle hallhattam. Azóta, amikor tanítom, mindig eszembe jut az a délután.

Kedvenc matematikusom Arkhimédész, aki természettudós, matematikus, mérnök, fizikus, csillagász, filozófus is volt egyben. Matematikaórán kevés szó esik róla, inkább fizikaórán szoktuk említeni. Pedig bebizonyította, hogy a kör kerületének és átmérőjének aránya ugyanannyi, mint területének és sugara négyzetének az aránya. Ezt nem hívta π-nek, de megadott egy módszert e számérték tetszőleges közelítésére, és adott rá egy becslést is. De miért a kedvencem? Még óvodás volt a fiam, amikor együtt néztem vele az Egyszer volt… az ötlet című francia rajzfilmsorozat Arkhimédészről szóló részét. Nagyon sok mindent kérdezett utána róla, a találmányairól, a munkájáról. Hát így lett a kedvenc matematikusom, mert a fiammal együtt töltött pillanatot élem át újra, amikor szóba kerül.

Melyik a kedvenc évszaka, és miért? Mit szeret csinálni olyankor?

Minden évszakot szeretek. Az oka egyszerű: minden évszakban van tanítási szünet és a lehető legtöbb időt a családdal tölthetem. A hétköznapok monotonitása és rohanása után mindig jól esik egy kis pihenés, közös kirándulás, társasjáték, esti kártyázások: nagyon szeretünk ultizni.

Mi a mottója?

„Nem kapkodik, gondolkodik!” Néhány éve Balatonlellén sétálva, az utcán találtam egy kis darab papírt, amire az volt felírva. Valaki elveszthette, egy szerencsesüti céduláját, és én találtam meg. Szerintem ez a mondat akkor ott rám várt. Mi szeretett volna lenni gyerekkorában? Mi hozta végül a tanári pályára? Ha nem túl indiszkrét, örül neki, hogy matematikatanár lett? Középiskolai matematikatanárnőmtől nagyon sokat tanultam. Mind szakmailag, mind módszertanilag. Akkor határoztam el, hogy ezzel szeretnék foglalkozni. Először matematika-orosz szakos tanárnak készültem, de édesapám nem engedett kollégiumba, vidéki egyetemre. Így matematika-fizika szakra jelentkeztem az ELTE TTK-ra, ahova fel is vettek. Egyáltalán nem bántam meg. Nagyon fontos, mai napig tartó baráti kapcsolataim alakultak ki az egyetemen.

Mi a kedvenc filmje, könyve?

Ha van szabadidőm, az egyetlen könyv, ami kikapcsol az a krimi, azon belül is Agatha Christie regényei. Szeretem a fordulatait, logikáját és persze nála mindig van megoldás. Nemrég olvastam egy angol tanulmányt róla, ahol még a szófordulatait is elemezték, és azt is, hogyan játszik a szereplők számával, a helyszínekkel, időpontokkal. Teszi mindezt azért, hogy elterelje a gondolatainkat, és a végén kibogozza a szálakat. Nem tudom, mennyire írta tudatosan a krimiket, de tény, hogy olvasmányosak. Nemcsak krimit, más regényeket is írt, és azokat is szívesen olvasom.

Kedvenc filmjeim: a Forest Gump, az Esőember, a Holt költők társasága, a Good Will Hunting. Ezek a filmek olyan témákat dolgoznak fel, amelyek a megjelenésük idején kicsit tabunak számítottak. Különleges emberekről szólnak, akik itt élnek közöttünk, és valamilyen oknál fogva „másként” viszonyulunk hozzájuk. Ha egy kicsit jobban odafigyelünk rájuk, rájövünk, hogy megérthetőek, és talán még tanulhatunk is tőlük valamit. A Holt költők társasága szerintem örök klasszikus, még a fiam edzője is levetítette a csapatnak a döntő mérkőzés előtt (2015-ben!), és megnyerték a bajnokságot.

Köszönjük a válaszokat!

AnnaSára

Csury Balázs

Author: Csury Balázs

Stay in touch with the latest news and subscribe to the RSS Feed about this category

Hozzászólások (0)

Comments are closed


No attachment



You might also like

IDÖK- vita beszámoló 2023

A tavalyinál jóval jelentősebb létszámú néző jelent meg az idei IDÖK választási vita megtekintésére. A választáson öt párt indult, név szerint a SütIdök (Szabó Laura, Kárpáti Zoltán, Csűrös Csenge), a Sídök (Karácsonyi Lilla, Fuisz Gergő, Boutros Kira), a TubIdök (Funtig Regina, Sárosy B. Géza, Simon Gáspár), a VállalkozóIdök (Csamangó Barnabás, Hegedüs Botond, Molnár Zétény) és a TakIdök (Svékus Ádám, Varga Ábel). A vitát a hagyományokhoz híven az aktuálisan regnáló párt vezette le. Az összefoglalót készítette: Dabis Áron

Folytatás

2021-2022 Erasmus program ~ vendégcikk

Az iskola nyelvtanárai által tavaly elnyert pályázat következtében az idei tanévben két utazásra is sor került az Erasmus programban résztvevő iskolák között. Ősszel portugál diákok látogattak el egy hétre a berzsenyisekhez, tavasszal pedig a mi iskolánk diákjai utazhattak el Portugáliába. A programban résztvevő Migály Mercédesz és Németh Hunor Gergő beszámolóit olvashatjátok őszi és tavaszi kalandjaikról!:))

Folytatás